Irodalmi Szemle, 1985

1985/7 - KRITIKA - Szeberényi Zoltán: A természet költői tankönyvei, avagy egy alkotói metamorfózis mérlege

napló előrelépést jelent Koncsol költői kibontakozásában, főként ami az önfegyelmet, a mértéktartást illeti. Mindössze egyszer esik kirívóbban a bőbeszédűség csapdájába, A könnycsepp című vers a túlírtság benyomását kelti.

Külön tanulmányt érdemelne Koncsol verseinek ritmikája, verselé;i technikájának kérdése. Mindkét kötetére érvényesen megállapíthatjuk, hogy szinte tobzódik a változatos ritmikai megoldásokban. Hol magyaros versformában, hol a nyugat-európai verselés szabályai szerint, máskor szimultán vagy egymásba játszó ritmusokban, de mindig érdekesen, a témához illően hullámzanak a sorok. A formaművész talán hangsúlyozottabban mutatkozott be a költőnél ezekben a kötetekben. A költőt néha elhalványítja az intellektuális beállítottságú esszéíró, az irodalomkritikus.

Mindenképpen nyereség Koncsol László költői jelenléte irodalmunkban. Eddig megjelent két kötete új színnel gazdagította költészetünket. Jelentősége leginkább abban keresendő, hogy rehabilitálta a szép versnyelvet, az érzékletes képeket, a verszenét a szépen mondható, ízlelhető magyar verset. A polifóniát, a többjelentésűséget, a mögöttes mondanivalót, a szélesebb as;zociáciős bázist stb. nem a nyelvi szépségek kiiktatásával, a rímek elhagyásával, a ritmus megkerülésével stb. igyekszik elérni, hanem a fent már említett, fiatal költőink által szinte szégyellt eszközökkel. Így is korszerű, modern tud lenni, mert modarnné teszi őt természetszemlélete, tudományos világképe. Téma- választása is ötletes, eredeti, ha nem is előzmények nélkül való. Hiszen kaphatott megfelelő indítékokat a mai magyar gyermekköltészet kiemelkedő képviselőitől (Weöres, Csanádi stb.), de leginkább saját műfordítói gyakorlatából (V. Nezval: Tárgyak, virágok, állatok, emberek a gyermek szemével).

Mindent egybevetve sikeresnek kell elkönyvelnünk Koncsol László költőként való jelentkezését, s a tárgyalt két kötet teljesítménye, az azóta egymás után sorjázó életrajzi ihletésű versei, szonettjei arról tanúskodnak, hogy nem múló hangulat, alkotói szeszély, hanem belső késztetés és átgondolt költői program eredményeiről, folytatást ígérő megvalósulásáról van szó. A kritikus, az esszéíró, a műfordító mellett a költővel is számolnunk kell.