Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - NAPLÓ - Tóth László: Vándorszínészek az országgyűlés városában
VÁNDORSZÍNÉSZEK AZ ORSZÁGGYŰLÉS VÁROSÁBAN Tóth László 1843. május 18-án országgyűlés nyílt Pozsonyban. A vidéki színigazgatók közül Fekete Gábor szervezhetett színtársulatot ebben a javarészt német ajkú és műveltségű városban. Nem volt nehéz dolga, mivel az országgyűlés nyilvánossága előtt szerepelni a vándorkomédiások számára annyit jelentett, mint a közfigyelem középpontjába kerülni. Szuper Károly például, aki ekkoriban Szabó József Kecskeméten állomásozó társulatának volt a tagja, a következő bejegyzést írta naplójába: azon társulathoz fogok szegődni, a mely meg fog állani Pozsonyban.” Fekete Gábor végül is — Kerényi Ferenc színháztörténész szerint — a vidék legerősebb társulatával kereshette föl az ország- gyűlési várost. Az övén kívül még két német társulat működött az idő tájt Pozsonyban; az egyik a városi színházban és a ligetben, a másik a Pálffy-kastély kertjében. Fekete ugyancsak a ligetben építtetett tetemes költséggel egy impozáns színkört. A színpad díszes volt és „oly nagy, hogy négylovas hintő megfordulhat” rajta — jegyezte föl róla Szuper Károly. De Vahot Imre még az övénél is részletezőbb képet fest Feketéék játékszínéről: „az előtérben álló színfalat, mint a kaput megnyitják, szétvonják; s azon helyen, hol rendes színpadon a lámpák sürüen fénylenek, itt cserepekben fölállított szép virágok szinte tűzzel mosolyganak (...) Az előtéri színfalakkal egyirányban még két állandó színfal látható, mellyekre különféle tájképek festvék, a tetejökben virágok diszlenek. A színfalak, díszítmények, a machineria még most nem igen tökéletesek s fölötte kis számmal vannak (...) A játszóhely fövénye a homok színétől alig különböző fakó vászonnal van átteritve. Ugyanitt néhány szép nagy élőfa a maga természeti valóságában zöldéig (...)” Feketéék május 21-én tartották első előadásukat, de rövid idő alatt tönkrementek, s a direktor október 18-án elhagyta a várost. A társulat irányítását október 21-től Eckstein János igazgatásával részvényes társaság vette át. A csőd okául csak részben hozható föl a magyar vándorszínész-truppok hátrányos — és előadásaik színvonalát tekintve is hátrányos — helyzete a német társulatokkal szemben, valamint a magyar színészetet pártfogoló kisszámú pozsonyi közönség. A csődhöz Fekete extravaganciára hajló és meglehetősen felelőtlen természete is hozzájárult. A magyar vándorszínészet hőskorának ez a különös alakja, aki „tehetséges színész, de hanyag igazgató” volt, pozsonyi országgyűlési vállalkozásába is belebukott tehát. „Nincs a világon több olyan ember, mint a mi dírectcorunk, azaz a ki úgy értsen az urat játszáshoz, mint ő, s ki úgy tudja a port szórni az emberek szemébe, mint ő” — olvashatjuk róla Szuper Károly naplójában. De Dérynének is hasonló a véleménye, aki korábban, Komáromban találkozott össze Feketével: „Oh balsors! bár soha hírét se hallottam volna Fekete Gábornak, mint igazgatónak (...)” — fohászkodik az országos hírű primadonna. A hétezer forintos színkör, valamint Fekete fényűző életmódja a hitelezők hadát zúdította a pozsonyi színészekre. A direktor által kibérelt „kéjlakról”, amint azt Szuper megemlíti, még „Kossuth Lajos is azon megjegyzést tette, hogy egy fejedelem is meglakhatnék benne”. Ilyen körülmények között azután nem csoda, ha a Feketéhez szegődött színészek még csak a gázsijukat sem kapták meg rendesen, „mert a jövedelmeket a hitelezők már a jegypénztárból elhordják úgy, hogy mire az előadásnak vége van, rendesen üres a cassa”. És amilyen a vezetés, olyan a társulati fegyelem is. Ugyancsak Szuper panaszolja egy helyütt, hogy „a színpadon naponként rendetlenebbül mennek a dolgok”, másutt viszont arról ír, hogy mindhiába igyekszik a direktor megszigorítani a fegyelmet.
