Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesdi János: A mozgás költészete (Interjú Markó Ivánnal)
országban, az NDK-ban és az NSZK-ban, Franciaországban, Görögországban, Ausztriában és másutt. Ezerkilencszáznyolcvanegyben a Bratislavai Zenei Ünnepségeken is vendégszerepeltetek. Ha jól emlékszem, A nap szeretteit, a Szamurájt és a Stációkat mutattátok be a Szlovák Nemzeti Színházban. Milyen benyomásokat szereztél akkor Szlovákia fővárosában? — Sajnos, mindössze egy napig tartózkodtunk akkor Pozsonyban. A benyomásaim épp ezért csak az előadásra szorítkoznak. Nagyszerű élményben volt részünk, mert valóban nagyon érzékeny, a balettért igazán rajongó közönség tapsolt nekünk. # Van valamilyen kapcsolatod csehszlovákiai balettművészekkel és balette gyűlésekkel? — Nem valamilyen kiterjedt kapcsolat ugyan, de van. Az együttműködés szempontjából jelentősnek tartom, hogy ebben az évben a brnói operától hozzánk került egy táncos, Igor Vejsada, akivel szívesen dolgozom és nagyon elégedett vagyok vele. Ezenkívül elmondom, hogy az egyik finnországi balettfesztiválon tavalyelőtt megismerkedtem a prágai Pavel Smok koreográfussal. Nagyon jó, úgy is mondhatom, hogy baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Remélem, ez a kapcsolat nem szakad meg, hanem még Inkább szorosabb lesz, s hogy egymás országába, egymás színházába is ellátogatunk hamarosan, sőt együttdolgozásra is alkalmunk lesz. # Abban a szerencsében volt részem, hogy a prágai és a bratislavai balett mellett láthattam a híres leningrádi, moszkvai, kijevi, varsói és a három magyar balett több produkcióját, s valahogy az a benyomás alakult ki bennem, hogy az igazán tehetséges, az eredetiségre törekvő balett-koreográfusok nem lettek hűtlenek a népművészethez, elég sűrűn fordulnak az eredendő forráshoz, a néptánc motívum- és formavilágához. Megítélésed szerint ignorálhatja-e a ma és a jövő balettje a néptánc-kultúra művészi értékeit? — A balett őse a néptánc. S minthogy a néptáncból alakult ki a klasszikus balett, természetes, hogy a néptánc megszületésétől fogva beleépült a balettművészetbe. Beleépült a romantikus és a klasszikus balettba, és természetes módon beleépül — úgy érzem — a mai, a modern balettművészetbe, ritmikájával, dinamikájával. Bartók Csodálatos mandarinjának koreográfiájában például magam is felhasználtam jó pár olyan magyar néptánc-lépést, amit úgy éreztem, hogy a zene, a magyaros bartóki zene megkövetel. A néptánc, úgy vélem, a mai napig hatással van a balettre s rendkívül sokféleképpen segíti és gazdagítja a modern balett formavilágát és általános fejlődését. # Az eredendő adottságokon és hajlamokon, a táncművészethez való tehetségen túl ml a legfontosabb a balettművész számára? — Nagyon röviden: alázat, fanatizmus, nagy-nagy hit és még egy, ami nemcsak a balettművészek számára — bár náluk elengedhetetlen —, hanem, azt merném mondani, minden ember számára fontos: nagyfokú önismeret, egy olyan belső tükör, ami állandóan és torzítás nélkül vissza jelzi gondolatainkat, érzelmeinket, indulatainkat, gesztusainkat. 9 Hallottam a rádióban, szakemberek szájából több olyan megnyilatkozást, miszerint a balett-táncos, bár a színpadon dolgozik, nem színművész. Az operaénekesnek, noha elsősorban vokális zenei élményt vár tőle a színházlátogató, meggyőző színészi élményt is nyújtania kell. Szerinted milyen mértékben színész a balett-táncos? Mennyiben kifejezőeszköze az arc? — A tánc nemcsak a végtagokra korlátozódik, hanem mindtegy „számol” az egész személyiséggel, s természetesen — mint „a lélek tükrével” — az arccal is. Az arcnak a tánc eszmei lényegét kell kifejeznie, és éppúgy keresztül kell hogy menjen rajta a zene és a tánc mondanivalója, mint az összes többi testrészen. Bizonyos daraboknál pádig talán még fontosabb, még jelentőségteljesebb a szerepe, mint a test többi részének. S hogy színész e a táncos? A balett-táncos, minthogy színpadi produkciót hoz létre, úgy gondolom, belefér a színművész fogalmába. Munkája sokoldalúságot, komplexitást igényel. A jó táncos minden más igényes színházi művésszel egyenrangú előadóművész, aki sikerre viheti, vagy megbuktathatja a színpadi művet. Az interpretálásnak mint művészetnek rendkívül fontos funkciója van, mert a legjobb alkotást is tönkre lehet tenni, ha nem megfelelően interpretálják. Ha egy Bach-művet valaki kalimpálva, rosszul játszik, akkor a Bach-zene se jó. Az csak akkor lesz jó, ha olyan művészi fokon adják elő, mint ahogyan azt Bach megírta. Ez tehát döntő dolog, és itt nagyon is összefügg az alkotó és az interpretáló szerepe, felkészültsége, felelőssége.
