Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - FÓRUM - Mayer Judit: A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései
A MAGVAR NYELVRE VALÓ FORDÍTÁS MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI Mayer Judit A Szlovák Irodalmi Alap augusztus végén rendezte meg a műfordítók 1984-es „nyári iskoláját”. Mayer Judit előadása, melyet az alábbiakban közlünk, ezen a rendezvényen hangzott el — 1984. augusztus 30-án. Az elmúlt napok folyamán már több érdekes, nagyrészt elméleti jellegű előadás és vita hangzott el a műfordításról. Az én témám A magyar nyelvre való fordítás módszertani kérdései címet viseli. Azt hiszem, egyetértenek velem, ha azt mondom, hogy ez a téma szinte kimeríthetetlen, annyi az elméleti és gyakorlati probléma meg részletkérdés, amelyről ezen a címen beszélni lehetne vagy kellene. Éppen ezért nemigen akarok részletesen kitérni szigorúan vett elméleti kérdésekre, és nem fogok foglalkozni a versfordítás problémáival. Ez utóbbi ugyanis nem az én szakterületem. Amiről beszélni szeretnék, az néhány alapelv, amelyeket fordítónak és fordítást ellenőrző szerkesztőnek egyaránt meg kellene tartania, és azok a talán legtöbbször előforduló nehézségek, amelyek a fordítói munka során felmerülnek. Szólnék aztán külön a magyar, még pontosabban a hazai magyar műfordító gondjairól, helyzetéről, lehetőségeiről, s arról, hogy elképzelésem szerint kiből hogyan lehet jó műfordító, s melyek azok a módszertani elvek, amelyeket ajánlatos követni. Harminc éve nyűvöm a szerkesztőségi íróasztalt, foglalkozom fordítások ellenőrzésével és fordítással, ezért talán nem veszik tőlem zokon, ha egyben-másban merek majd a saját tapasztalataimra hivatkozni. A műfordításnak már a meghatározásából — hogy tudniillik a műfordítás egy irodalmi alkotásnak egyik nyelvből a másikba való művészi átültetése, vagy más szavakkal: egy irodalmi műnek — prózának vagy versnek — más nyelven való hiteles, művészi tolmácsolása — egyenesen következnek bizonyos követelmények. Nézzük csak meg részletesebben, milyen követelményeket támasztunk ma általában a műfordítás iránt. Azért emelem ki, hogy ma, mert régebben — a középkorban, a reneszánsz idején, sőt még jóval később is — műfordítás és átdolgozás közt nem volt valami szigorú határ. Néha még csak meg sem említették a szerző nevét, nem beszélve arról, hogy nem volt ellenőrző meg nyelvi szerkesztő. A szerzői jog még nincs egészen százéves sem, az ún. berni konvenció 1886-ban született meg, egyebek közt azért, hogy a fordítás terén elkövethető visszaéléseket is meg lehessen akadályozni. Mióta van fordításellenőrzés, azóta persze majd minden fordítás legalább egy kicsit kollektív munka. De térjünk vissza a műfordítás követelményeire: a fordítás legyen tartalomban és formában hű (a formai hűség főként a versekre vonatkozik), adja vissza pontosan az árnyalatokat, legyen stilisztikailag egyenértékű az eredetivel, úgy tolmácsolja az idegen szöveget, hogy a fordítás az olvasóra eredeti szövegként hasson, ne legyen mesterkélt vagy idegenszerű. Hogyan lehet mindezt elérni, mit kell tudnia ehhez a műfordítónak? Tökéletesen kell tudnia azt a nyelvet, amelyre fordít, és minél jobban el kell sajátítania azt az idegen nyelvet, amelyből fordít. Ez azonban még nem elég. A fordítónak tudnia kell mindent arról a népről, nemzetről, amelynek nyelvéből fordít, minél többet kell tudnia a nemzet történelméről, földrajzáról, kultúrájáról, azon belül az irodalmáról, gazdasági és társadalmi viszonyairól, hagyományairól, szokásairól, és meg kell ismerkednie a fordítandó mű szerzőjének egyéniségével, stílusával, esetleg más műveivel.
