Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - NAPLÓ - Fónod Zoltán: Fábry Zoltán közírói és kritikusi tevékenysége a két világháború között
FÁBRY ZOLTÁN KÖZÍRÓI ÉS KRITIKUSI TEVÉKENYSÉGE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT* Fonod Zoltán Oltárőrzőnek, klasszikus európainak és „szentszagúan hű szabadsághívő”-nek nevezte őt Illyés Gyula, kortársai közül a legkiválóbb és a leghivatottabb. „Fábry Zoltán oly ■állhatatosan adta a magyarázatot, oly hű ritusban fejtette számunkra, völgybelieknek a magasság szövegeit — Irta Illyés Gyula 1967-ben, a születésnapi köszöntőben —, hogy elménk eljátszott a képpel: a magyar szabadgondolkodás nagyjai a stőszi hegyeket választották Olümposzul, és szent forrásuk védelmére, tisztán tartására Fábry Zoltánt már szakálltalan — imberbis — korában fölavatták, elrendelvén, hogy ősei patríciusházát remetelakká alakítsa, s benne csakis nekik éljen. Illetve annak, amiért ők is éltek és haltak — csak ritkán természetes halállal —, az Ügynek. A beszennyezhe- tetlen, szent Ügynek.” Feltehetően nem az udvariasság mondatta e szavakat, hanem az eleve rendelt sors iránti elismerés, melynek vonzásából Fábry sohasem szabadulhatott. Igaz, baloldali, kommunista magatartása, állhatatossága és szigora miatt élete során más jelzőkben is volt része, az idő azonban őt igazolta, ki Muszáj-Herkulesként csatázott akkor is, amikor azokért az eszmékért, melyekért harcolt, Illává, büntetőtábor, sőt sokakat a koncentrációs táborokban a fizikai megsemmisítés várt. Akkor Is hűséges maradt a megtalált eszmékhez, amikor a „barna téboly” poklot hozó forgószelei zúdultak Európára és a Duna-völgyére. Régi írásait olvasva az értő és türelmes olvasó ma is rádöbbenhet, milyen megszállott makacssággal volt hűséges a szocialista eszmékhez és a szocialista humanizmust jelentő emberi hang, a vox humana elkötelezettségéhez. Méltatól, kritikusai előszeretettel nevezték „stószl remetének”, holott a stószl magány, a falusi csend és visszavonultság csak a betegségét (tüdőbaját) gyógyító Fábrynak jelentett kényszerű lakhelyet. A gondolkodó Fábryt azonban nem zárhatta fogságba sem a stószi és a szomolnoki vidék szépsége, sem Stósz, az ismert fürdőhely magánya. A harmincas évek elején „falusi magányában tillnkózó tehenesgazdának” (Kassák) pedig csak a sértett írói önérzet nevezhette. Hisz a megélhetés nehezét vállaló Fábryt — betegsége mellett — életkörülményei (beteg édesanyja és vak nővére eltartása) is a faluhoz kötötték. E családi kötöttségek megszűnte után viszont baloldali, kommunista nézetei, politikai állásfoglalása miatt kellett vállalnia a megélhetés nehezét. Mert a „guruló rubelok” csak a polgári sajtó kommunistaellenes propagandájában szerepelték. A valóságban — ahogy visszaemlékezőn írta — „a kommunista sajtó koldussajíó volt”, a kommunista újságírásnak pedig „száraz kenyér volt a kísérője”. • A tanulmányt Fábry Zoltán halálának 15. évfordulója alkalmából közöljük.
