Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - LÁTÓHATÁR - Vlagyimir Bondarenko: Eleven emlékezet (A Nagy Honvédő Háború a mai szovjet irodalomban)

ELEVEN EMLÉKEZET (A Nagy Honvédő Háború a mai szovjet Irodalomban! A háborúról szóló művészi és dokumen­tarista próza állandóan gyarapodik, gaz­dagodik. Az írók újabb és újabb hősöket fedeznek fel, újabb és újabb oldalairól vizsgálják az életet. Megemlíthetjük itt akár Makanyin Apátlanság, Licsutyin Iz­zik a lélek, Kim Hagymajöld, Tuulik A bo­róka a szárazságot is kiállja című kisregé­nyeit vagy Krupin és Mihalszkij elbeszélé­seit. Az aránylag fiatal írók mintha újraélnék a kegyetlen háborús esztendőket, mélyen és egyéni módon tudatosítván a kor nagy tragédiáját, amely — legalább a szelével — őket is elérte. „És gondolni Is rossz arra, hogy a mama csak egy hajszálnyira volt a haláltól” — így emlékezik most Larisza Vasziljeva egy vasúti szerelvény bombázására. Vitalij Szemin Az „Őst”-rendjel című regényét mindenekelőtt kordokumentum­ként értelmezzük: ez a könyv azokról a serdülőkről szól, akik a fasiszta munkatá­borokban tanulták meg, mennyit ér az élet, s akik — egy másik Író szavaival élve — „a könyörületesség határán kívül” találták magukat. Annak a huszadik századnak a dokumentumaként, amely Bosch és Brue­gel, Dosztojevszkij és Andrej Platonov leg- valószerűtlenebb fantazmagóriáit Is való­sággá tette. A dokumentumjelleg a legerőteljesebben nem a tisztán háborús prózába tört be (ott az alapot máig is Jurij Bondarev, Va- szil Bikov, Grigorlj Baklanov, Konsztantyin Vorobjov könyvei képezik), hanem abba az irodalomba, amely lényegében a békés lakosságról szól. Ide sorolhatók Alesz Adamovics és Danyiil Granyin A blokád könyve, Adamovics Büntetők, Granyin Klavgyija Vilor, Dmitrij Guszarov A kö­nyörületesség határán kívül, Borisz Gu- szev Virradat előtt három órával című művei. A Büntetőkben a dokumentarizmus és a jelképesség, a tények és a képzelet, az adatok és a groteszk érdekes párosítása nem ezeknek a nemrég még mindenki számára összeegyeztethetetlennek tűnő elemeknek az ellentmondásaihoz vezet, hanem váratlan, rendkívül erős hatást szül: a régi szláv évkönyvekre emlékezteti az olvasót, amelyek hol a fejedelem életéről számolnak be aprólékosan, hol legendát közölnek, azaz a történtek nyilvánvalóan fantasztikus magyarázatát adják. Határold el a Büntetők tényanyagát a példázatoktól — s az elbeszélés elveszti a félelmetes Dirlevanger zászlóaljat életre hívó okok írói megragadásának mélységét; összpontosítsd figyelmedet a példázatok jelképeire és a „Kelet szemével” nézd Hitler embergyűlölő párbeszédeit — s az elbeszélés elveszíti a hitelesség erejét, el­homályosul annak az elrémítő igazolása, hogy hová vezethet a szélsőséges indivi­dualizmus, az erős személyiség és a tehe­tetlen tömeg filozófiája. Hová vezethet, ha lemondunk a bármely emberben személyi­séget látás jogáról, az embertiszteletről. A történet — amely arról szól, hogy honfitársaink, a Dirlevanger büntetőzászló­aljban harcoló oroszok, fehéroroszok, uk­ránok milyen hidegvérrel, tervszerűen semmisítették meg Borkit, a nagy falut, nem kímélve senkit: se nőket, se gyere­keket, se öregeket — nem más, mint az emberekben győzedelmeskedő rossz tör­ténete. „Fajunk oszthatatlan. Mindenki benned van, s te benne vagy mindenki­ben” — mondja az elbeszélésben a „ha­lott lsten”-nek nevezett szereplő. Az is- tennélküliség itt az ideál, az emberiesség elvesztésével egyenlő, jóllehet az ember emellett még bátor, fegyelmezett, szerény, sőt tisztességes is maradhat. Am ha hiány­zik belőled az emberiesség, a másik em­ber élete számodra nem más, mint kísér­Vlagyimir Bondarenko

Next

/
Oldalképek
Tartalom