Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar
meretlenség homályába, az ismert nyelvi állapotok nem rendezhetők el családfa szerint, vannak bizonyos szétvándorlási centrumok, de általában a bonyolulttól a bonyolulthoz haladnak, tehát átrendeződésről és kisugárzásról van szó.” A dagesztáni nyelvekkel kapcsolatban (közéjük tartozik a mai avar nyelv is!) pedig Istvánovics Mártont faggatja Boros, aki ekként vélekedik: „Nem alap nélküli az a vélemény, hogy ezek a nyelvek egy közös forrásból származnak, s ez a forrás nem más, mint a hurri-urarturi. Csak persze egy olyan megszorítással, hogy Urartu (a mai Örményország őse — Cs. L.) egy olyan birodalom volt, amelyhez népek tömegei tartoztak. Az is biztos, hogy nem indoeurópai volt ez a közös ősnyelv, hiszen indoeurópai szavakat nem tudtak kimutatni. Még személynévadásban sem, pedig ha egy Indoeurópai uralkodó réteg valaha is megszervezte volna őket, ez könnyen előfordulhatott volna.” De megtudhatunk olyan érdekességeket is az útikönyvből, hogy hajdan a Kaukázusban létezett egy jelentős nép, az albán, melynek a mai albánok csupán névrokonai, s „az albán kérdés:el a Kaukázus oly sok rejtélye közül talán a legizgalmasabbhoz érkeztünk. Élt egy tekintélyes számú, önálló nyelvvel, tekintélyes kultúrával rendelkező nép, amelynek szinte nyoma sem maradt. Nem űzték el, nem vándorolt más vidékre (...) Talán a leghelyesebb, ha azt mondjuk róla, hogy felőrölte a történelem”. ízelítőnek, gondolom, ennyi is elég lesz. A történelem egyre mélyebb dimenziói iránti érdeklődés természetszerűen nemcsak a szűkebb történelmi-régészeti-mitoló- giai tudományok iránt keltette föl újra a nagyközönség érdeklődését, hanem mindennek szintézise, a történelemfilozófia iránt is. Hegel történelembölcselete ma. már több mint közismert, akár divatosnak is mondhatnánk. De az évszázadokon át ismeretlen Vico iránt is megnőtt az érdeklődés, s ugyanez a folyamat lökte már- már a „divatos” filozófusok közé Herdert. „Herder szellemi öröksége jelentősebbnek és termékenyebbnek bizonyult a modern művelődés számára, mint a kanti szellemi hagyaték” — idézi Rathmann János HERDER ESZMÉI — A HISTORIZMUS UTJÁN című monográfiájának mottójaként Franz Mehringet. Igaz-e még ma is ez az oly meghökkentőnek tűnő mehringi gondolat? Rathmann János monográfiája, tanúságul idézvén Herder mai magyarországi „divatját”, bizonyítottnak véli a majd százesztendős állítást, s tanulmányának elsőrendű célja, hogy ez állítás igazát bizonyítsa. Pedig hát, valljuk be, nagyobb szentség- törést aligha lehetett elkövetni a filozófia- történetben, mint éppen a talán legnagyobbnak, Immanuel Kantnak az elsőbbségét megkérdőjelezni a múlt század végének neokantinaista korszakában. Ráadásul egy Herderrel kapcsolatban, aki a filozófiatörténetnek szinte mindmáig az Ismeretlenje, legjobb esetben Hamupipőkéje volt. Aligha a mi dolgunk eldönteni a vitát, itt csupán jelezhetjük, hogy szerzőnk, Rathmann János (is) a Vicótól Hegelig (s következésképpen Marxig) ívelő vonalon jelöli ki Herder helyét a történelem- filozófiában. A vlcói, a herderl és a hegeli történelembölcselet közös vonásai című fejezetben példának okáért: „Mármost Herder (...) egy eddig nem méltatott, ám a történelemfilozófiában jelentős közbülső helyet foglal el Vico és Hegel között. Ezen mit sem változtat az a'tény, hogy Kant egy történelembölcseleti művében, kronológiailag Herder művével egyidőben, hasonló álláspontra jutott.” S így van ez annak ellenére, hogy „Herder mindenbe belekezdett, de semmit sem fejezett be”. Sőt! Vicón és Hegelen kívül még Spinozával is rokonítja, mondván, hogy „Spinoza legfőbb hatását Herdernél abban látom, hogy Herder, aki az elsők között alkalmazta a Spinoza által stimulált panteizmust a történelemre, ilyen módon eljuthatott egy, sok vonatkozásban a hegelit is előlegező dialektika elemeihez”. Számunkra persze az egész Herder- komplexumból a Herder és Magyarország cím alatt összefoglalt téma a legérdekesebb. Rathmannál végül eredeti és teljes formájában olvashatjuk az annyiszor emlegetett „herderi jóslatot” a magyarság kipusztulásával kapcsolatban. Lássuk hát, hogyan Is hangzott valójában! „Itt élnek most (mármint a magyarok — Cs. L.) szlávok, németek, románok és más népek közt, a lakosság csekélyebb
