Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - KRITIKA - Fónod Zoltán: Történelem és nemzeti önismeret
A nemzeti önismeret tárgyilagos vizsgálata az elmúlt években a társadalomtudományok egyik fontos feladatává vált. Nemcsak a nemzettudat alakulása, a nemzeti és társadalmi haladás összefüggései tették ezt indokolttá, hanem azok a jelenségek is, melyek világszerte az önismeret, a nemzeti identitás iránti érdeklődés (sajnos nemegyszer nacionalista színezetű) új hullámát indították el. Mivel a történelem a nemzeti önismeret vizsgálata során sem vált mindig az élet tanítómesterévé, egyre nagyobb szükség van arra, hogy a negatív jellegű „ellennacionalizmusokkal” szemben tért hódítson a tárgyilagos szemlélet, mely a történelmet nem csupán ürügyként, példatárként tekinti az elfogult, fekete-fehér ábrázolások „új-nacionalista” megnyilvánulásai számára, hanem valósághű megközelítéssel, marxista elvszerűséggel keresi a választ az említett tárgykör bonyolult kérdéseire. Ez a szemlélet — magától értetődően — nem a nemzeti öntetszelgés, vagy ellentéte: a kishitűség és nemzeti kiszolgáltatottság hangulatkeltései szerint vizsgálja a nemzeti öntudat és hagyomány alakulását, hanem a nemzeti és európai történelem, valamint a szociális haladás törvényszerűségei szerint. Szükség van erre a tárgyilagos megközelítésre azért is, mert — a korábbi illúziókkal ellentétben — a szocialista átalakulás önmagában nem oldja meg a nemzetiségi kérdést, s a felvetődő új problémák eleve feltételezik az együttélés történelmi tapasztalatokra épülő demokratikus szabályainak érvényesítését. A nemzetiségi kérdés legújabb kori történelme a legtöbb országban bonyolult fejlődésen ment keresztül. Erre példa Csehszlovákia történelme is, bizonyítva, hogy a polgári demokrácia már-már optimálisnak kikiáltott két világháború közötti korszaka nemhogy a nemzetiségi kérdés, de az „államalkotó” két nemzet, a cseh és a szlovák kérdés megoldásában sem tudott megnyugtató eredményt felmutatni. És ebben jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a cseh burzsoázia 1918 októbere után — „kíméletesebb” formában, de — gyakorlatilag változatlanul tovább folytatta a Monarchia „klasszikus” nacionalizmusát, mely megnyilvánult abban is, hogy 1944-ig csupán a cseh nemzethez tartozó néptörzsként tekintett a szlovákokra. Viliam Plevza akadémikus A CSKP nemzetiségi politikája című művében mutat rá arra, hogy a két világháború között a kommunista párt volt az egyetlen politikai erő, mely ebben a kérdésben egyértelmű, a népek és nemzetek egyenjogúságán nyugvó nemzetiségi politika szószólója volt. Nem hallgatja el azonban azt sem, hogy magában a pártban is évekig kísértett a korábbi szociáldemokrata álláspont, mely elsősorban a kulturális vonatkozások és az egyéni szabadságjogok szintjére egyszerűsítette le a kérdést. Sőt, kezdetben a „csehszlovák nemzet” fogalmát is elfogadta, s csak a Kommunista Internacionálé segítségével sikerült felszámolnia következetlenségeit. Ettől kezdve a párt az internacionalista és osztályelvekhez igazította TÖRTÉNELEM ÉS NEMZETI ÖNISMERET Viliam Plevza: A CSKP nemzetiségi politikája Fonod Zoltán
