Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága
nőnként a kuglizóban pihen, miután egész nap leveleket írt megyéspüspököknek és zsidó nagykereskedőknek, s a keTek pápaszem csodálatosan magas értelmiséggel csillogott. A tollacska minden erejét és fantáziáját összeszedi, az apró betűcskék bibliai bőséggel omlanak, és nemegyszer bukkannak elő eredeti sorok a Manfrédból vagy az Anyeginből,... Stercz öreg hordár tíz levélnél kevesebbel sohasem indul el a város különböző pontjaira. Mire bealkonyodik a Józsefváros felett, az öreg hordár piros sapkájában titokzatosan tér meg a kuglizóba.” Az ügyvédnő, akit Bonifácz a költészet mesterségére Is oktatott, bizonyára hallott már Gáspárról, mert nyomban elutasította az ajánlatot. „... nem azért jöttem el az erdélyi havasok közül, hogy az öreg Gáspár Imrével sörözzek a józsefvárosi kis kuglizóban” — mondja Dideri-Dir. A fenti részletből arra következtethetünk, hogy Gáspár bizonyára pénzügyek miatt küldözgette leveleivel az öreg Sterczet. S bár az író állandó pénzzavarral küszködött, a fentiekhez hasonló cselekedetekre mégis Inkább csak utolsó éveiben vetemedett, mivel Sziklay monográfiájából éppen az ellenkezőjéről értesülhetünk. Fiatal korában Gáspár inkább vállalta a nélkülözést, a rabszolgamunkát — például másoló lett egy gyermeklapnál —, mintsem alamizsnáért könyörögjön. „Ahhoz büszke volt, hogy rokonaihoz forduljon támogatásért — a dzsentri gőg lassan átalakult proletár büszkeséggé —, így sokat éhezett” — olvassuk Sziklay könyvében. Krúdy a Hét Bagoly-t majd egy évtized múlva, 1922. febr. 12-én kezdi közölni az Üjság eímű napilap hasábjain. „A Hét Bagolyban kölyökújságíró korának különös mentorai, a táblabíró korból ittragadt ismerősei, befutott és nyomorgó kartársai kelnek életre. A józsefvárosi kiskocsmákban szorongó, fortyogó különc literátorok, költők és bértollnokok figurái sokat foglalkoztatták emlékezetét. Ezek a furcsa emberek, akiket pár év alatt nyomtalanul elfelejtett a világ, »akiknek emlékezete — írja egyik cikkében Krúdy — legfeljebb úgy leng át a mai életen, mint pókfonál az őszi tájon«: a Benedek Aladárok, Erdélyi Gyulák, Gáspár Imrék jobbára csak a Krúdy-irások, tárcák, tanulmányok és regények alakjaiként őrződnek meg az Időben.”22 Ebben a regényben többször is felbukkan Gáspár alakja. Már a könyv elején megjelenik „kakaslépéseivel” a szemüveges poéta, aki Vadnai szerkesztő úrhoz indul, hogy átadja a Fővárosi Lapoknak újabb verseit. De megjelenik Gáspár, a „plébános külsejű”, kopaszodó poéta „vékonyka” kabátjában — melyet valószínűleg a zsibárusok piacáról szerzett be — a Bolond Istók szerkesztői irodája előtt is, hogy Bartók Lajos szerkesztőnek átnyújtsa újabb költeményeit, s értük egy kis pénzecskét csikarjon ki. Érdemes ezt a részletet hosszabban is idézni, mivel a beszélgetésből pontos fény derül Gáspár társadalmi-szociális helyzetére, életmódjára, öregkori éveire. „A belső ajtó feltárult, és a kecskearcú, pirosas orrú, kékszemű, szőke poéta keskeny vállú alakja megjelent (...) — Ah, Gáspár Imre! — kiáltott fel fátyolos tuberkolotikus hangon. — Mit hoztál, öreg? A heti penzumot? Verseket, csillagrúgásokat, Istók kiszólásait? Add hamar a ,kézírást, a nyomda úgyis éhesen várja szellemes ötleteidet. A megszólított kabátja zsebébe nyúlt, és temérdek apróra vágott kutyanyelvet vont forintot nem számítva: legalább húsz forint adósságod van. Valami mondanivalóm is volna — szólt bizonytalan hangon Gáspár úr. — Persze, pénz kellene. De hisz már annyival tartozol, öregem. A tegnapelőtti öt forintot nem számítva: legalább húsz forint adóságod van. — Házbér — mormogta a munkatárs. — Tudom már a többit, kedves Gasparone. Bizonyosan korhelykedtél az éjjel. Mondd meg őszintén, kedves Gili Balázs, hány pohár sört ittál a kőbányai Casinóban? Legalább húsz pohárral ihattál. — Nem volt pénzem tegnap. — Ahá, az más. Akkor bizonyosan a József utcában, az Üchtritz-házban Ivkoffnál növelted az amúgy is tekintélyes kontót (...) Szerencsés ember vagy te., Imre, Külsőd olyan, mint egy tiszteletre méltó kanonoké, és ez mindenütt hitelt nyit számodra (...) — Mondd, Imre, még mindig nem szereted a nőket? Bolond vagy te, Gili Balázs. Egy finom, gömbölyű, galambbegyű asszonykánál nincs nagyobb passzió a földön (...) Gasparonét nem túlságosan mulattatta a szerkesztő beszéde. Egyéb kívánságok hozták őt e helyre. Suttogva szólott:
