Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Gáspár Imre élete és munkássága

a Figyelőben írta ezeket a bátor hangú sorokat: „Pillanatnyilag könnyű, de zajos sikert értünk el, s alatta elmérgesedett sebek támadtak, a magyarnak pedig nagyobb szüksége van barátokra, mint ellenségekre. Mi ott is sújtottunk, ahol erre okunk nem volt. A tót nyelv mívelése állami érdek.”

S hogy Gáspár a maga küzdelmei során a legtöbbször egyik oldalon sem talált megértésre, annak megint csak több oka lehetett. Mindenesetre sem a magyar, sem a szlovák nacionalisták nem fogták fel kellőképpen becsületes közeledési szándékát, mert

— amint Sziklay mondja —: „még nem érett meg az idő arra, amit Gáspár akart.”

A KRŰDY-REGÉNYEK HŐSE

Gáspár Imréről nemcsak monográfia íródott, hanem alakját is megörökítette egy-két Krúdy-regény. Mint a budai kiskocsmák törzsvendége, az állandó pénzzavarral küszködő, öregedő újságíró többször is felbukkan — elsősorban A vörös postakocsiban és a Hét Bagolyban. Kár, hogy már csak ezt a Gáspárt szerepelteti írásaiban Krúdy, aki máskülönben „a művész intuíciójával regényeiben egy-két vázlatos vonással többet és teljesebbet mutatott be Gáspárnak — sajnos — inkább csak hanyatló korszakából —, mint összes többi ismertetője”.21

Mikor és hogyan ismerkedett meg egymással a két író? Mielőtt erre válaszolnánk, el kell mondanunk, hogy apai ágon Krúdy családja is felvidéki származású volt. Nagyapja, aki honvédkapitányként küzdötte végig a szabadságharcot, a nógrádi Szécsénykovácsi- ban született. Krúdy Kálmán, a nagyapa öccse szintén részt vett a szabadságharcban, s annak bukása után sem tette le a fegyvert; épp az Ipoly mentén kezdett „gerillaháborút” az áruló nemesek ellen. Az ő alakját egyébként Mikszáth is megörökítette Krúdy Kálmán csínytevései című kisregényében. Elképzelhető, hogy a Mikszáth—Krúdy— Gáspár ősök is találkoztak valamikor tájainkon. Minket azonban inkább az utódok, Krúdy Gyula és Gáspár Imre sorsa érdekel.

Említettük már, hogy Gáspár a múlt század nyolcvanas—kilencvenes éveiben debreceni újságíró volt. Épp a Debreceni Ellenőrnél dolgozott, amikor a fiatal nyíregyházi gimnazista, a kezdő Krúdy egy hipnotizált lány történetét ecsetelő írását küldte el lapjának. A „sasszemű” szerkesztő nyomban felfigyelt az írásra, s örömmel újságolta élményét munkatársainak. „Gyerekek, azt hiszem, felfedeztem a magyar irodalomnak egy kiváló novellistát” — mondta egyebek közt a szerkesztő. Azonnal felkarolta Krúdyt: buzdította és irányította a fiatal toliforgatót. Sőt, 1894. okt. 10-én lelkes hangú levélben kereste őt fel; riporteri állást és havi 40 forint fizetést kínált neki az Ellenőr szerkesztőségében.

Katona Béla irodalomtörténésztől tudjuk, hogy „a csábító ajánlat után a fiatal író az érettségit sem győzte kivárni, hanem rohant azonnal Debrecenbe”. Fiatalon megszökött otthonról, de apja kinyomozta tartózkodási helyét, és Porubszky Pállal, a jónevű osztályfőnökkel sikerült hazacsalogatniuk őt. Az írásról azonban nem mondott le Krúdy. Már az érettségi előtt 90 novellája megjelent, legtöbbjük épp a Debreceni Ellenőrben, majd Gáspár új lapjában, a Debreceni Reggeli Újságban.

Gáspár később is csalogatta Krúdyt maga mellé. Matúra után, 1895 szeptemberében Krúdy el is foglalta helyét az Ellenőr szerkesztőségi asztalánál, bár csak néhány hónapig maradt ott.

Krúdy harmincöt éves, amikor 1913. jan. 12-én Pesten, a Hét hasábjain útjára bocsátotta A vörös postakocsit. Azt a regényt, mely Ady szerint „nemcsak a tegnapnak, a pestbudai bizarrságnak, s az emlékezésnek szimbóluma”, hanem a nagy „társadalom- talanságé” is. A társadalomtalanok közé tartozott maga Gáspár is. Róla csak az írhatott hitelesen, akinek társadalmi rangja szintén tisztázatlan, s aki — ahogyan Ady mondta

— „állandóan a napidíjas és az Úristen között lebegő”.

A regényben két helyen olvashatunk részletesebben Gáspárról. Először, amikor Boni- fácz Béla, a remeteségbe vonuló kis anarchista beszél róla Dideri-Dir-nek, a „költőnőnek”, aki tulajdonképpen egy erdélyi ügyvéd elvált felesége. Mindenképp híre3 művész szeretne lenni, éppen ezért jeles férfiakkal akar ismerkedni. Lássunk most Bonifácz és Dideri-Dir beszédéből egy részletet: „Vagy ha parancsolja — kezdi ajánlatát Bonifácz —, bemutatom Gáspár Imrének, aki a József utcai földszintes házikóban, délutá-