Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - LÁTÓHATÁR - Milan Zelinka: Egy öreg telefonközpont története (befejezés)
goznak — hiába, ez egy bűvös kör. Ahol a helyiség a terjedelmét tekintve megfelel, ott nem kielégítő a szellőzés, ahol meg rendben van a szellőzés, ott nincs elég meleg. Akkor talán a porvédelemről? Isten őrizz! A kezelőkről? ... Igen, akad néhány tucat érzékeny telefonkezelőnő, de az is igaz, hogy az utóbbi időben gyakorta változik a kiszolgáló személyzet, s ez meg is látszik az eredményen ... A legjobb lenne, ha ártatlan apróságokról esnék szó, amelyek senkit se sértenek... — Nos? Senki sem akar részt venni az irányításban? A teremben feszült csend uralkodik. A jelenlevők köhécselnek, az orrukat törölgetik, meredten bámulnak. Zachariáš lába remeg, mint a kocsonya. Zachariáš nem bírja sokáig, már csak egy percet kell várni. — Nos hát? ... Várok ... Zachariáš keze a magasba szökken. — Nekem volna valami mondanivalóm. — No tessék, Zachariáš ... — mondja elkedvetlenedve a mester; tudja, hogy Zachariáš éppen a legkevésbé kellemesről fog beszélni. A jelenlevők megkönnyebbülten fellélegeznek. Valér Paličkát egyetlen apróság nyugtalanítja: Vilmuškának van egy kandúrja. Kövér, fekete, mint a szurok, és valahányszor Palička megjelenik, mindig ott gubbaszt a védődobozomon. Palička határozott mozdulataira a kandúr sajátosan reagál: elnyújtózkodik, zöld szemét rászegezi, és keservesen nyávog. Valér úgy érzi, hogy az állat kér tőle valamit, s amikor egyedül tartózkodik a helyiségben, kitartóan töri a fejét, mi lehet az. Aztán szemrehányóan megjelenik Vilma háta mögött, és csendesen megjegyzi, hogy az állatnak, mármint Kandúrnak, nem volna szabad a központ tetején trónolnia. Rossz hatást kelt — mi lesz, ha betoppannak az ellenőrök? Vilma elneveti magát. — De Palička úr! Az ellenőrök inkább örülni fognak, hiszen ez a kandúr célszerű berendezés! Ahol ugyanis nincs macska, ott hemzsegnek az egerek! Már elfelejtette, milyen kárt okoztak magának? ... Palička elgondolkodik. Nem felejtette el, dehogy felejtette. A járási építőipari vállalatnál történt. Az egerek szétrágták csaknem az egész műszerállványt, ő meg, hogy mentse a menthetőt, egérfogókat vételezett a gondnoktól, és fogdosta az egereket. Amikor aztán az „egyéb munkák” rovatba ezt is bevezette, a mester a haját tépte dühében. Fenyegetőzött, hogy csökkenti a prémiumát, meg hogy ha Palička úgy érzi, kevés a munkája, hát tud ő másként is beszélni. Valér fogta a csapdákat egerestül, és bevitte a mester asztalára. Az acéldróttal odacsípett egerek ott sorakoztak a mester asztalán, és az egész vállalat a csodájukra járt... Valér elismeri Vilma igazát, megsimogatja a betolakodót, ámde amikor egyedül marad, ismét csak eszébe ötlik, hogy a fekete kandúrnak mégsem volna szabad rajtam ücsörögnie. — Vilmuška, édes egyetlenem — suttogja maga elé. — Miért ragaszkodik annyira hozzá? Élesen metszett arcával, gyönyörűen ívelő orrocskájával meseszép boszorkányra emlékeztet, és ha ráadásul még a macska is ott ténfereg a lába körül, a kép tökéletes! Tudja, hogy ez nekem gondot okoz? A múltkor fönt jártam a padláson, és a maga Kandúrja úgy megrémült tőlem, hogy felszökött az asztalra és leverte a vázát! ... Bevallom, a szívem a torkomban dobogott! Jó tíz percig hevertem a fotelban halálra rémülve, mígnem a sarokban megpillantottam azt a dögöt! Ha hiszi, ha nem, akkor iszonyatos kedvem lett volna hozzá, hogy ezen a maga kedvencén váglghúzzak egy bottal, és ha meg nem szökik, alighanem meg is teszem! Vilmuška drágám, én nem értem! Miért akarja akkor, hogy magába szeressek? ... Hiszen egyszerre két élőlényt szeretni lehetetlenség, döntenie kell: vagy a kandúr, vagy én! Hirtelen ráébred, hogy túl messzire ment. Ki mondta neki, hogy Vilmának fontos az ő személye? Hogyan állíthatja ezt ilyen bizonyossággal, kész tényként, mintha Vilma csak az ő végérvényes nyilatkozatára várna? Hátha öncsalás az egész? Hátha Vilma
