Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - Grendel Lajos: Deriváció (novella)

— Ha így nevezik a kiadóban, legyen. De mivel, amit elhoztam a bőröndben, csupán egy részlet a műből, fogalmam sincs, melyik volt az első oldal, amit leírtam. Nagyon valószínű, hogy nincs ezek között.

— Hogyan?l — bukott ki a számon a jogos hitetlenkedés. — Van még egy másik koffer is?

— Természetesen — felelte. — De mivel beteg vagyok és erőtlen, nem hozhattam magammal valamennyit.

— Valamennyit? — hüledeztem, és a rosszullét környékezett. — Hát mennyi van? Tán egy tucat?

— Ö, dehogyis! Sokkal több. Talán huszonöt vagy harminc. De lehet, hogy ötven, mér régen nem számolom.

Amikor végre elment, kifűztem a papírt az írógépből, és elolvastam, amit eddig írtam: nem ilyen segítséget vártam tőle. Egy pillanat alatt felmértem a helyzetemet. Először láttam világosan, hogy fatális tévedés áldozata vagyok. írói ambícóímat mindeddig az az ábránd fűtötte, hogy az írás révén közelebb kerülök a valósághoz és magamhoz, mélyebben megismerem a világot másoknál, hiszen míg mások csak benne vannak a valóságban, én nemcsak benne vagyok, hanem bizonyos értelemben fölötte is. Amit a figyelmem megragad és az írógépem billentyűi rögzítenek, az a dolgok állásának egy lehetséges — ha nem is abszolút érvényű — szemlélete. Nemcsak megjelennek a dolgok előttem, hanem képes vagyok változtatni is rajtuk. Még naivabbul: a valóság felől egyenes és rövid út vezet az irodalomhoz, és fordítva, az irodalomból a valósághoz.

Most az történt, hogy egy csapásra megváltozott a véleményem. Rádöbbentem, hogy az irodalomból csak az irodalomhoz vezethet út. A tükörben nem a valóság van, hanem csupán irodalom. Ha összetöröm a tükröt, nincs mögötte semmi. Érdekelni kezdett emberem kézirata.

Találomra kivettem egy lapot a bőröndből. A kéziratlapon a következő szöveget olvashattam: „Each of the two dead boys had been called John, and her husband said that this last boy's name was to be John, too. A névtelen véletlen-magányt, igen, ezt látta maga előtt ő, aki zuhanásra készen, de egyszersmind már zuhanva is itt állott az ablakban. Megelégedéssel töltött el, hogy a két féltekén mindenütt jelen van, minden lakható földön és leírt vagy le nem írt szigeteken (az éjféli nap országában), a Boldogok Szigetein, Görögország szigetvilágában, az ígéret Földjén, az asszony dús zsírszövetű hátsó féltekéje, tejjel és mézzel folyó vér és magmeleg árad belőlük, örök családi kerek- dedség él formáikban, érzéketlenek múló hangulatokra vagy a szellem vitáira, az érett állatiság néma, változhatatlan kifejezői. A Városmajorban vasárnaponként egy golyót forgatnak bádogmesszelyben a kút körül, majd hirtelen asztalra gurítják; a golyókon öt színes alak van, vadász, szarvas, aratólány, katona, paraszt, és ugyanez az öt egy táblaképen, ahová a megtett pénzt kell tenni. A tét általában nem kicsi, humorizálnak a szemtanúk; viszont előny, hogy a vadász nem süti el a puskáját, a katonát nem éri golyó, a szarvasnak nem bukik le a feje, s a paraszt és aratólány sem fáradnak ki. Amikor Leinsdorf gróf a párhuzam-akciót elindította, a vállalkozás nemzetiségi körökben nyomban titokzatos pángermán merényletnek tituláltatott, az a körülmény pedig, hogy őfőméltósága a rendőrség kiállítása iránt oly kitüntető érdeklődést tanúsít, a politikai rendőrség képét derengette fel, következtetéseket engedve a két ág bizonyosra vehető egy tőről fakadására."

Ha maradt még bennem valami kétség, ennek az egyetlen kéziratlapnak az elolvasása után az is szétfoszlott. Példátlanul pimasz szemfényvesztésnek lettem áldozata, s még csak megbotránkozni sem volt jogom. Hiszen amit a hivatásomnak nevezek, maga is szemfényvesztés. Ügy teszek, mintha a valóságban megtörtént vagy megtörténhető eseményeket rekonstruálnék, pedig csak betűket és szavakat írok egymás után. Amit magam előtt látok, csupán egy fényezett üveglap.

Kiemeltem egy köteg papirost a bőröndből, s belevetettem magam az olvasásba. Meg- szerkeszthetetlen káosz közepén találtam magam. Leírások követték egymást tíz meg tíz oldalakon, leírások, amelyekhez képest Michel Bútor Szent Márkja vagy Robbe-Grillet mérnöki megszerkesztettségű és mértani józanságú szövegei vázlatnak tetszettek csupán; mintha a Dunánál kétszer, háromszor szélesebb folyó hömpölyögtetett volna órákon vagy napokon keresztül fényképeket, amelyeket száz meg száz fényképész készített volna a világ különböző pontjain egész életén át. Képeket, amelyek felvillantak egy