Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Rákos Péter köszöntése

hatékonyan segíthette volna. Az Irodalmi Szemlében mostanáig mindössze tizenhét írás jelent meg tőle, s azok közül csak négy kötődik közvetlenül a mi irodalmunkhoz; a Madáchnál megjelent könyvében (Tények és kérdőjelek, 1970) pedig egyetlen ilyen írás sincs. Az Irodalmi Szemlében olvasható közleményei között azonban akad olyan is, amely képet ad arról, hogyan látja Rákos a csehszlovákiai magyar irodalom jellegét és helyzetét — és kritikusként hogyan, milyen mércével nyúlna ennek az irodalomnak a műveihez. „A csehszlovákiai magyar irodalom része a magyar irodalomnak, s része egyben a maga módján Csehszlovákia irodalmának is — írja 1965-ben. — Ami a megállapítás első felét illeti, látnivaló, hogy a csehszlovákiai magyarság nemzetiségi kultúrája a történelmi fejlődés és egyéb tényezők folyományaként kapcsolódik a magyar kultúrához, nyelvi normáit, művészi értékrendjét a magyar irodalom egészéből meríti és ahhoz igazítja . . . Magyarán mondva: a csehszlovákiai magyar olvasónak, míg magyarul olvas irodalmat, nincs és miért is lenne két irodalma, két külön mércéje: nincs olyan csehszlovákiai magyar író, aki nem jó magyar írónak, de jó csehszlovákiai magyar írónak, sem olyan csehszlovákiai magyar mű, mely magyar irodalmi műnek gyenge, de csehszlovákiai magyar műnek megjárja. Ez a körülmény kötelezi természetesen a kritikát is; nem térhetünk vissza a Kazinczyak korába, amikor a puszta jószándékért is auktorrá avattak bárkit, aki a nemzet csinosodásán fáradozott. Ma ez elképzelhetetlen, ma nem itt tartunk, ma ez fölösleges és káros engedmény volna, megkárosítaná nemcsak itteni irodalmunkat, mint a magyar irodalom egy részét, hanem Csehszlovákia irodalmát s közvetlen társadalmát is: hiszen a csehszlovákiai magyar irodalom valóban része Csehszlovákia irodalmának, írói és olvasói egyaránt ebben az országban élnek, jóban- rosszban ennek a sorsán osztoznak cseh és szlovák honfitársaikkal. Következésképp a csehszlovákiai magyar irodalom küldetése az egyetemes magyar irodalomban pontosan ugyanaz, ami Csehszlovákia irodalmában: a színvonal(Válasz az Irodalmi Szemle kérdéseire, 1965/9).

Ha Péter barátunk szlovákiai jelenléte szűkösségének okait tovább kutatjuk, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy velünk való aktívabb kapcsolatát egy nagyon fontos és nagy szellemi energiákat

lekötő tartós feladatvállalás is nehezíti. Ez pedig az ő prágai speciális magyar küldetése. Amellett, hogy a Károly Egyetemen a magyar irodalmat gondozza és a cseh hungarisztika számára neveli az utánpótlást, a legnagyobb aktivitással vesz részt abban a munkában, amelyet 130 évvel ezelőtt Riedl Szende prágai magyar lektor kezdeményezett és propagált: a magyar és cseh irodalom értékei magas szintű cseréjének megvalósításában. Sokszor beszélünk a híd-szerepről, híd-küldetésről, mondjuk ki tehát azt is, hogy Rákos Péter a legkülönb szellemi hídépítőink közé tartozik; aki nemcsak a hidat építi, hanem új hídépítőket is nevel.

Immár harminc esztendeje jelentős része, irányító szerepe van abban, hogy a magyar irodalom tekintélyes mennyiségben és kitűnő minőségi válogatásban jelenik meg cseh nyelven. Nemcsak a művek kiválasztásában vesz részt, hanem ha kell, fordít is (így például Füst Milánt, Lukács Györgyöt, Karinthy Frigyest és Ferencet, Bóka Lászlót) és — ami talán a legfontosabb — az átültetett művekhez kitűnő elővagy utószókat ír, melyekben a cseh olvasó, a cseh mentalitás számára a magyar irodalmi gondolkodás nemzeti sajátosságait is hozzáférhetővé teszi. Hogy egy kis statisztikát adjak: eddig a következő fordításkötetekhez írt bemutató tanulmányt:

8 Móricz-kötet, 3 Karinthy Frigyes-kötet, két-két Babits-, Németh László-, Illyés- és Déry-kötet, egy-egy Katona József-, Madách-, Bóka László-, Fábry-, Füst Milán-, József Attila-, Karinthy Ferenc-, Kassák-, Lukács-, Ottlik Géza-, Sarkadi-, Szabó Magda-, Weöres Sándor-kötet (összesen 33).

Ezek az elő- vagy utószók — és ugyanúgy a cseh folyóiratokban a magyar művekből publikált kritikái — nem a szokásos típusmunkák. A cseh olvasók tájékoztatása céljából természetesen sok adatközlés van bennük, de szinte mindegyikben találhatók olyan új megfigyelések, meglátások, melyek a magyar irodalomkritika és irodalomtörténetírás gazdagítását jelentik. A magyar irodalom és az élő magyar írók hálásak lehetnek azért, hogy ilyen hivatott irodalomértő mutatja be őket egy más nyelvű igényes közönségnek. S hogy ez a hála, elismerés nem is hiányzik, azt egy példával illusztrálom. Mikor 1966-ban Németh László Stószon, Kassán és a magyar főiskolások abarai táborában járt, alkalmam volt vele hosszabban elbeszélgetni.