Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől II. (regényrészlet)
kitartó hűsége és megbocsátó ragaszkodása a lelke mélyéig hatott Bertára; eljárt még társaságával, de egyre több időt töltött otthon, szorgos házi munkával elfoglalva, szoba- konyhás lakásukat csinosítva, szaggatott, de meghitt beszélgetésbe mélyedve Marcin- kóval. A dolgok jobbra fordulásának Marcinkó váratlan halála vetett véget. A börtönéből szabadult Sterc Lajos váratlanul rátört Marcinkóra, leütötte és megtaposta a saját lakásában, és visszakövetelte tőle Bertát. Marcinkó infarktust kapott, belehalt az inzultusba. — Ezért félek a haláltól — mondta akkor az asszony a férfinak —, nem a saját halálomtól félek, hanem a másokétól. A halál minden szépet és nemeset elpusztít. Berta önmagát és környezetét pusztítva gyászolta Marcinkót. Szerencsétlen elkárho- zottnak nevezte magát, a poklok legsötétebb bugyrába vágyott, hogy őrült mód szenvedjen, és megsemmisülni készült. Mecseki urat, a vörös arcú nyugdíjast, aki már Marcinkó életében is Berta körül legyeskedett, a megdicsőültet érintő, egyetlen gúnyos megjegyzéséért söröskorsőval fejbe verte. Aztán az emberek dolgaiba beleszólt az idő. A nagy romboló és építő, amely a régi városok fölé újakat helyez, az ősi házak falaiból előmeredő, kovácsoltvasak közé alumínium huzalokat vezet, hogy a házak tovább élhessenek. Átrendezi a tereket, kicseréli a szobrokat és utcatáblákat, vasbeton palotákat varázsol a boltíves kapuk helyére. Az idő tette, hogy a belvárosban megszűntek a minősíthetetlen lebujok és félelmetes hírű kés- dobálók, az italozók, büfék és sörözők helyén disztingvált eszpresszók és kiskávéházak létesültek, és a Kalapos Sanyó társasága eltűnt a környékről. A férfi évekkel ezelőtt látta Zelenáknét az állomáson, idegen társaságban sörözött, akkor mondta is az asszonynak, de az nem mutatott érdeklődést kiöregedett, söröző utcanők sorsa iránt. A lakók is változtak, kevesen emlékeztek közülük a régi időkre. Balabánné csak annyit tudott Bertáról, hogy évekkel ezelőtt infarktusa volt, de átélte, állítólag valami nyugdíjassal él együtt a külvárosban, abban a lakásban, amelyben valamikor Marcinkóval lakott. Mindenki láthatja ebből, hogy a lét formája a mozgás, és a változás az élet alaptörvénye. Semmilyen emberi helyzet vagy térbeli alakzat nem maradhat tartósan eredeti állapotában. A dolgok és helyzetek változása testesíti meg az idő lényegét. Bertának és társaságának a tartós hiánya és felmerülő emléke olyan folyamat része, melynek során először gázkályhákra cserélték a ház cserép- és vaskályháit, majd leszerelték a Gam- matkat és bevezették a központi fűtést. Amely most gyászosabban melegít, mint valamikor a régi cserépkályhák és a rácsos gázradiátorok. A folyamat pedig az ember jelenléte az időben, maga az élet. (folytatjuk]
