Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (7.)
Komlós Aladár 1937-ben megjelent tanulmánya szerint a csehszlovákiai magyar irodalom a . lírában nyújtotta a legteljesebbet. Költőiben a csehszlovákiai magyar társadalomnak jóformán minden rétege megtalálta kifejezését: a katolikus réteg Mécs László igéiben, — a hivatalnokosztály Győry Dezsőben, — a kiábrándult városi, hogy ne mondjam kávéházi polgár Vozári Dezső verseiben, melyek a látszólagos cinizmus fintorait is művészivé tudják avatni, sőt az osztályváltozatokon túl megszólalt itt a családi kötelékekből kiszabadult önálló modern leány is, Szenes Erzsi sallangtalan, szép egyszerűségű dalaiban”. Kovács Endre keményebb, könyörtelenebb véleményt mond. Szerinte elfogadható formát azok a költők is nehezen tudtak találni, akik a „csúcson” voltak. Győry költészete veszít szépségéből nehézkes nyelve miattj, Vozári a legképzettebb költő, aki azonban egyetlen formát variál „egészen az unalomig”. Szenes Erzsi nem tudott szakítani a szabad verssel, „az úgynevezett baloldal pedig monoton soraival egy elmúlt kor kopott lemezét ismétli a fülünkbe”. A költők java része — szerinte — nem lát túl önmagán vagy röstell „tanulni járni másokhoz”. Azt elismeri, hogy „költőink egy részének sikerült kifejeznie az új lelki és társadalmi helyzetet, amelybe a magyarság kisebbségi sorsa útján került...” Szvatkó Pál szerint a „missziós tudat, a megváltási élmény, a másságérzés... szenvedélyes küzdelmeiben ... a líra fejlődhetett ki a legbelsődlegesebben. Minden keletkező, fiatal irodalomban így van. A lírai ősélmény a szlovenszkói magyarságban szinte mélyebb, mint a klasszikusan letisztult erdélyiben. Ahány világítótorony van a szlovenszkói magyar irodalomban, mind a líra színeiben áraszt fényt. Mécs László, Győry Dezső, Forbáth Imre, Szenes Erzsi és legújabban Szabó Béla jelzik a gazdag lírai termés különféle állomásait”. Krammel Jenő szerint a csehszlovákiai magyar szellemi (tehát az irodalmi •élet is) lélektani szempontból rendkívül bonyolult képlet. „A szlovenszkói táj — írja Krammer — ezer szállal köti a magyar szellemvilágot Közép-Eurőpa s azon át Nyugat- Európa kultúrközösségeihez. ... Ez a magyarságunk benső hivatásunkká teszi, hogy ■állandó, szakadatlan, lendítő erejében mlhozzánk még töretlenül érkező európai hatásokat maroknyi népünk szellemvilágának emelésére, építő törekvéseinek izmosítására fordítsuk. Nem tudunk tősgyökeresen, őstermészetesen magyarok lenni, mert ha azoknak mutatkoznánk, hazug szerepet játszanánk, nyelvünknek nincs meg az íze, zamatja, képeinket nem az őseredeti magyar képzeletvilág formálta, magyarságunk hivatás, hídszerep, állandó kifeszítettség két világ között. Ez a mi legjellegzetesebb s^io- venszkói sorsközösségünk”. Az új alkotói törekvések képviselői között olyan egyéniségeket találunk, mint Győry Dezső, Mécs László és Forbáth Imre. Győry a polgári baloldal képviselője volt, Mécs viszont a konzervatív irányzaté, míg Forbáth Imre a szocialista költészet elkötelezett, avantgarde költője. A mozgalmi avantgarde-ot és a szociális törekvéseket kifejezők között találjuk Földes Sándort, Berkó Sándort, Sáfáry Lászlót, Prerau Margitot, Morvay Gyulát, Szabó Bélát, s a már kevésbé ismertek közül Sándor Ernőt, Erdőházy Hugót, Benjámin Ferencet, Mihályi Ödönt, Simon Menyhértet, Palotai Borist, Juhász Árpádot, Reinenger Józsefet és Bolya Lajost. A két világháború közötti szocialista és szoc'alisztikus líra területén azok mutathattak fel tartósabb értékeket, akik társadalmi elkötelezettséggel, eszmei szilárdsággal és művészi igényességgel tudták megfogalmazni koruk égető problémáit, társadalmi igazságait. így váltak a munkásigazság szószólóivá. Elsősorban Forbáth Imre, Sáfáry László, Berkó Sándor és Földes Sándor lírájában kísérhetjük nyomon ezeket a törekvéseket. Illik erre a tevékenységre az a jellemzés, melyet Fábry tett 1935-ben a Korunk hasábjain: „Szép volt. nagy és lelkesítő a munkásság emberiség-ügye: ezt meglátni és láttatni, ezt felismerni és életfeladattá hirdetni mindennél nagyobb eredmény volt. Aki ebben a kor- és emberformálásban szót kért, új ember lett maga is... Itt hittel lehetett dacolni, erővel dacolni, itt a költészet — tett lett, a vállalás továbbhullám- zott és tömegeket erősített”. A POLGÁRI LlRA ÚTKERESÉSE A status nascendi szempontjából a csehszlovákiai magyar irodalom meghatározó szerepet vállalt a nemzeti nyelvet és hagyományokat őrző szerepből. Ezek a feladatok
