Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - Ardamica Ferenc: Az akasztott ember kötele (elbeszélés)
AZ AKASZTOTT EMBER KÖTELE — Forintja maradt? A vámos a vámnyilatkozatot forgatja. — Dehogy maradt, kétszer annyi is kevés lett volna! Kedélyeskedve próbálja elütni a gyanúsítgatást, de közben érzi, hogy lassan elönti a düh. Mit gyanúsítgatja!? Nem vitt semmit, nem hoz semmit! Mi az istenért gyanú- sítgatják állandóan?! — Kérném megmutatni! — Tessék? — Legyen szives elővenni a pénztárcáját! Egyik zsebétől a másikhoz kapkod, miért olyan ingerlékeny, mi a fenének idegeskedik, hiszen tényleg nem maradt forintja, odaát a Dáriusz kincse is kevés manapság, végre, végre megvan az az átkozott pénztárca, nézzen bele és vakuljon meg, ha az a kötelessége! — Mindössze némi apró ... — Számolja meg! Hogy az a magasságos! ... Most számolja az aprót, micsoda szemét, nincs semmi értéke. — Tizenkettő nyolcvan ... — Meghagyhatja... A további rekeszeket legyen szíves... Az ott mi? — Cédulák ... Láthatja, elintéznivalók ... — Várjunk csak... és az az ötszázas? — Bár az volna! Csak egy sorsjegy. Állami sorsjáték. — Tovább, legyen szíves ... — Tovább? Tovább nincs semmi! — Dehogy nincs, dudorodik ... Benyúl a rekeszbe, ujjai között száraz pénz pereg, istenem, mi ez, mi a fészkes fene ez, hja igen, erről megfeledkezett, ujjai között száraz halpikkely pereg. — Hogy sok pénzem legyen! Kínosan mosolyog, leleplezték, lehajol, szedegetné a pikkelyeket, azután sóhajt, lemond összeszedésükről, egye meg a fene, van még elég a pénztárcában! — Ürítse ki a rekeszt, kérem! Még ez sem elég?! — Ürítsem ki? Üríti, ez a vámos egy nagy rakás ürü ... — Bontsa ki! A vámos úgy bámul az összehajtogatott, szétmálló papírlapra, mintha heroinra vadászna. Kibontja. Por, narkó helyett egy darab kötél. — Mi ez? Egyik lábáról a másikra ál-1. — Ez kérem ... Még nagyobb zavarban van, mint az előbb, mit turkáltat ez a pénztárcájában, az életében? — Szerencsét hoz... Akasztott ember kötele. Ardamica Ferenc
