Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - Stanislav Šmatlák: A szlovák proletárköltészet és a poétizmus; Teremtő emberi lényeg

a harmincas években, vagyis a Romboid után a Nyitott ablakok (1935) és a Szent a falu határában (1940) c. köteteiben is képviselt. E kötetek szinte minden lapjáról a szerzőnek az a törekvése sugárzik, hogyan lehetne a valóságot „hiányaival” együtt sokoldalúan megragadni annak a megismerésén keresztül, ami van, eljutni annak a jelzéséhez, amivé válnia kell, hogyan lehetne újra és újra azonosítani „a szép helyzetét” (annak múlékonyságát) a való élet zord feltételei között. Ezekben a kötetekben sem avatkozik a politikus Novomeský a költő Novomeský mesterségébe. Hagyja, hogy költői világképét „a tiszta poétikai munka” eszközeivel teremtse meg, mégis a költészettel való ritka érintkezései során a politikus bensőségesen és rejtve együttműködik a költővel: ugyanis rendelkezésére bocsátja saját, rendkívül tárgyias, mondhatni realista világszemléletét, ami által megvédi attól, hogy a tárgyiatlanított látomásnak, a szép pusztán csak elképzelt másának uralma alá kerüljön, és segít neki, hogy a világ költői képét bár zord, de a valóság egyedül helyes koordinátái közé helyezze. Politikus és költő e bensőséges együttműködése jól érzékelhető a már említett két kötetből vett néhány jelentős vers tematikus tervében (például a Nyitott ablakok c. kötet Találkozások c. versében vagy a Szent a falu határában „spanyol” verseiben), az együttműködés azonban a maga rejtett módján és állandóan hat, Novomeský költői nyelvezetének sajátos képiségén is rajta hagyja nyomát. (Csak egy példa a sok közül: a Vásár című vers a Szent a falu határában c. kötetből, mely látszólag csak a költői képzelet asszociatív öntörvényűsége szerint alakul, zárómotívumában azonban: „a szél ... eldobott újságokban lapoz” — mégiscsak kitűnik, hogy a költői képzetek örvényei mögött jelen volt a vers és a valóság közötti átmenet éber tudata, azé a valóságé, melynek fenyegető képe abban az időben napról napra az újságlapokon elevenedett meg.) Végeredményben Laco Novomeský akkor teljesen közvetlenül is állást foglalt a politika és a költészet együttműködésének nemcsak a lehetősége, hanem a szükségszerűsége mellett is, mikor egy a Slovenské zvestiben 1936-ban megjelent beszélgetésben ezt mondta: „... a politikai tevékenység nem jelent akadályt a művészet számára, sőt a művésznek szüksége is van rá. A költőnek át kell élnie és le kell nyelnie a mindennapok keserűségét és nyomorúságát. Rolland írta le valahol, hogy éreznie kell az állandó munka, az állandó elfoglaltság, a mindenapos munka szorításának és fájdalmainak tüskéjét, hogy költő lehessen.” Ez valóban nagyon szemléletes megfogalmazás: a közvetlen érintkezés a nap keserűségével é3 nyomorúságával (a kommunista újságíró esetében ez valóban mindannapos volt akkoriban), sőt ml több, a közvetlen részvétel a mindennapi élet zord valóságában az egyik alapfeltétele annak, hogy a költő egyáltalán költő lehessen, vagyis, hogy „új szépségek és helyzeteik felfedezőjé”-vé váljék, miként azt mint a költői munka specifikumát maga Novomeský meghatározta.

Mert a szép abban a világban, melyet a két világháború közti szünet határozott meg, és amely még ki sem lábalt az egyik tömegpusztítás sebeiből, és már ismét a „puskák, szuronyok és jajkiáltások” ideje felé haladt, a valóságban „átkozott” volt, a hozzá vezető út pedig „fájdalmak labirintusán” keresztül vezetett. Novomeský számára a világi dolgok ilyen állapota ösztökeként hatott az aktivitás, elsősorban a politikai, de a költői aktivitás fokozására és megsokszorozására is. A Nyitott ablakok Epilógus-féle című versében olvashatjuk:

Rémíthet Prométheusszal, hogy csontjainkat dögkeselyűkkel hordatja szét: eltökélt célunktól minket a sors el nem tántoríthat — feltörjük az ugart s vetünk bele esélyt!

(Dudás Kálmán fordítása)

Csaknem egyidejűleg, a szlovák írók trencsénteplicei kongresszusán (1936) mondott beszédében (ezen éppen a davisták fogalmazták meg a humanitás, a demokrácia és a kultúra védelmének koncepciózus és társadalmilag egyedül hatékony eszmei platformját az egyre erősödő fekete-barna reakció nyomásával szemben) Novomeský pontosan megjelölte azokat a koordinátákat, melyeken belül a kor kemény adottságai ellen irányuló küzdelemnek kell folynia: „A kultúrák határvonalai már nem a délkörök irányában futnak, hanem eszmei értelemben magát a társadalmat metszik. Kultúra és barbárság — így nevezik majd a jövőben a műveltség értelmezésében és fej