Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - LÁTÓHATÁR - Julius Fučík: A küzdő Božena Némcová

egyes irodalmárba belezsúfolta a Sturm und Drangot és a biedermeiert éppúgy, mint a romantikát és a klasszicizmust, Macphersont és Heinét. Magdalena Dobromila Retti- govánál nyoma sincs ilyesminek, nem található nála sem bonyolultság, sem ellentmondás, sem különféle gondolati áramlatok keverése. Ez a derék polgárfeleség csak biedermeier, a biedermeier kristálytiszta típusa. Irodalmi munkái, háziasszonyoknak szánt kézikönyvei valösághűbben, őszintébben és kifejezőbben ábrázolják a korabeli életstílust, mint a korabeli cseh irodalom bármely más műve.

Csak bele kell lapozni Rettigová szakácskönyveibe vagy háztartási tanácsaiba, és megtudjuk, hogyan éltek annak idején az emberek Csehországban, hogyan gondolkodtak és éreztek — de nem az ünnepi köszöntőkben, nem elméletben, hanem a valóságban, a mindennapi életben. Megismerjük a korabeli uralkodó cseh átlagpolgárt, akivel később bőven akadt dolguk mindazoknak a „választottaknak” — ahogy Sabina nevezte őket —, akik a harmincas évektől kezdve „sejtették a hamarosan bekövetkező- szellem erőteljes nekilendülését”, s akiknek „képzelete annál élénkebben működött,, minél szűkebb volt az ösztönző hatókör”. Megismerjük a cseh nyárspolgár történelmi típusát — s ez egy cseppet sem tölt el örömmel, de sok mindenre ad magyarázatot: Mácha költői nagyságának fel nem ismerésétől egészen a forradalmi 1848-as év kínálta lehetőségeknek az elszalasztásáig. És ez teszi érthetővé Božena Nömcová korszak- alkotó jelentőségét is.

A biedermeier embere nem értette — s főként nem is akarta érteni — az efféle forradalmi jelenségeket. A biedermeier a kis dolgok nagy stílusa. A kispolgár nagy koncepciója, azé a kispolgáré, akinek még nem sikerült meggazdagodnia, aki a hatalom megszerzésének útjára lépett. Legnagyobb bölcsessége és polgári erénye abban rejlik, hogy meg akarja őrizni nyugalmát, elégedett vállalkozásaiban elért apró sikereivel, s zavartalan magánéletre és anyagi jólétre törekszik. Csehországban, ahol annak idején Václav Matéj Kramerius, a legelső jó cseh újságíró egyáltalán nem értette meg a nagy francia forradalom jelentőségét, s a forradalmat mindvégig elítélte; ahol még a legmozgalmasabb és legalkalmasabb időkben is aggályosán ügyeltek arra, hogy mérsékelt követelésekkel lépjenek fel, és békés módon érjék el őket; ahol a költők anakreo- ni dalokat zengedeztek akkor, amikor a határokon túl már a Marseillaise zengett — ebben a Csehországban a biedermeier bizonyára nem kevésbé termékeny talajra talált, mint abban az elszegényedett, mégis győztes országban, amelyben született.

A cseh nyárspolgár hálásan fogadta ezt a stílust, és saját ízlése törvényesítésének tekintette, olyan szabályok gyűjteményének, amelyek már írásba foglalásuk előtt is régóta érvényben voltak. A nyárspolgár nem szereti a nagy szenvedélyeket és a nagy érzelmeket, még kevésbé a nagy gondolatokat az életben és a művészetben egyaránt; csak a középszerűben, az átlagosban bízik, a szolid és megfontolt emberekben, akik környezetüket sohasem lepik meg, sohasem zaklatják fel semmi újjal. A nyárspolgár nem bírja elviselni a nagyságot: a nagyság vagy ingerli őt — olyankor a hatóságért kiált, hogy lépjen közbe —, vagy pedig imponál neki — s ez esetben a maga értékéhez igazítja, megnyirbálja, felaprózza, kisszerűvé teszi. A biedermeiert valóban a nyárspolgár számára teremtették.

Nézzük például a biedermeier legértékesebb alkotásait: hogyan teremti meg az empire-ből lakáskultúráját! Imponál neki az empire fényűzése és hivalkodása, de túlságosan költségesnek és hűvösnek találja, mert túlméretezett. Ezért a tág teret leszűkíti, az impozáns mintát miniatűrré zsugorítja, arany helyett beéri aranyozással, bronz helyett sárgarézzel, mahagóni helyett tölggyel, oszlopok helyett meg az ablakban álló fukszia cirádás támasztójával. Minden kicsi (jogos az észrevétel: kicsi, de az övé), elvesztette nagyvonalúságát, de melegebb, otthonosabb, célszerűbb lett.

És éppen a célszerűség teszi a lakást a biedermeier szellem legpozitívabb és legtökéletesebb megnyilvánulásává. Minden egyéb területen összehasonlíthatatlanul károsabbak, sőt kifejezetten pusztítók ennek a nyesegető, nyirbáló modornak a következményei: nem csupán kicsinyít, hanem lesüllyeszt és főleg felhígít: a részleteket jelentéktelen aprósággá, a játékosságot játszadozássá, az érzelmet érzelgősséggé, az álmokat idillé változtatja, amely nem tűri meg az álmokat, sem a meztelen valóságot.

Ez az oka annak, hogy a korabeli cseh irodalom még az úgynevezett „életképekben” sem ábrázolta a valóságos életet. Minden jól fésült, sima, édeskés és szentimentális volt, meg nem értéssel sújtott és elutasított mindent, ami kitört az erélyes középszerűség-