Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember (vers)
az eldübörgő napok foszlányai, Tantalosz vízhordó, síró leányai, fegyverek dörgése s óceánok között: bombázók s darvak húznak el gyönyörű és véres tájaid fölött. Mindenki elhagy s önmagam Biztatom: nem hagyom magam — De tört szívemmel baj van. Es ha sírok egymagam, Fájdalom ringat hangtalan, S az Űrben furcsa zaj van. Sorsok, évek, szavak habzó árként folytak, könyörtelen jelet hagytak elevenek s holtak ... Télvíz és téboly, halál ideje volt, a hervadt Őszirózsa dermedt szívre hajolt, hulló szirma, piros sebek a menekültek testén, a forradalom meghalt s egy megőrült estén futni kellett, jaj, a jövő-sivatagba, tombolt a hatalom, mint téli szél haragja. A sebtében begöngyölt, rongyos batyuból a koldus semmi kiviláglott, a lüktető halánték zúzmarában ázott, döcögött, döcögött a rozoga szekér a kiszúrt szemű fényben — csendőrszurony villogott az éjben, behatolt a rongyos batyu koldus semmijébe, a tehetetlen isten sötét szemgödrébe, de sikolya nem talált fülekre ... A rozoga szekér bedöcögött Fülekre ... Ű, taposómalom, taposómalom, micsoda idő, mily csoda alkalom testet és lelket poklokra vetni, ördögnek adni, zokogva ugatni... Tébolyultan nevetni — írásokat, képeket zubogó tűzbe vetni. Gyula bácsi, veled sírok, vakogok, mint megvert állat — elvittek a nácik szép szál katonának, beléd karolt a háború rendjeles polipja, rád tapadt, a véred kéjjel itta, hontalanság-útleveled részegen leköpte, Európa pöcegödrébe lökte. Hol vagy, Párizs, égő parázs, mellkasombban zúgó darázs, Van Gogh, Courbet, Picasso ... Mért repül nyakamba lasszó,
