Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember (vers)

Múltam mély kútja vér-habos,

jövőm ege vér-tarajos,

háborúk közt, mint a kígyó,

harcok között, mint a gyík, ó,

kúszom, futok, menekülök,

egyre, mint az átkozott, hadak útjára kerülök,

a teremtés, az öröm kapuinál

háborúk tátott oroszlántorka vár,

dög követ, vad tör rám,

ó, milyen isten követeli irhám ...

Vétettem-e? Vétettem-e?

Valaki szörnyű fegyvere

céloz reám folyton:

én szeretek és szerettem,

vétkeimet jelentettem

atyámnak —

ő néma maradt, nézett

árván a semmibe,

a semmi zúgó vizeibe,

nem látta meg átfúrt szívemet,

mely Ábelért és érte, s népemért vérezett.

Iszonyúan nehéz volt ez a birkózás a fenevaddal. A vadállat karmai fájdalmasan beletéptek Káin húsába, a roppant test súlya földre szegezte, a forró lehelet égette. De tudta, hogy nem marad alul, és nem leli vesztét, amíg az állat belé nem tudja vájni rettentő fogait. Ezért egyik karjával, minden erejét megfeszítve, átfogta a fenevad sörényes nyakát, másik kezével pedig eltolta magától a bűzös tátott szájú fejet, és lassan hátrafelé hajlította. Ziháltak mind a ketten: támadó és megtámadott, mígnem egyszer csak a fájdalom és düh ordítása tört elő az erős fogással fojtogatott ragadozóból. Káin kihasználta támadója rövid gyengülését, és mintha csak kígyó volna, egyetlen gyors, hajlékony mozdulattal kisiklott a súlyos test alól, és midőn a hátán fekvő fenevad már alatta volt, nem törődve azzal, hogy az oroszlán elülső és hátsó mancsai felhasogatják a bőrét a hátán és csípőjén, előkapta obszidián kését, és erősen megragadva a kés nyelét, fölemelte fegyveres karját, és villámgyorsan lesújtott (...) Kése alól, mely tövig megmerült az oroszlán testében, sűrű, a sötétségben majdnem fekete vér folyt. Káin hosszan szürcsölte a vért, szomját és éhét csillapítva. S midőn jóllakott, bénító kimerültség fogta el, ledőlt hát a tetem mellé, s kése nyelét markolva elaludt.

_ *

Álomtalanul alszom;

ó, nem vagyok fáradt, vívom egyre

szörnyű idők szörnyeivel harcom,

mély folyóként ömlik alá,

hömpölyög álmom az éjben:

álomtalanság álmában, ébren

úszom véresre mart,

megtépett hitemmel —

küzdők a rettentő Igennel és Nemmel,

eszméletem, szívverésem válaszol a rosszra,

minden megéltem-gonoszra:

ó, újabb csapás meztelen túlélője lettem,

alvadtvér-egen át süt a Nap felettem,

madarak helyén bombázók szállnak,