Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)

kat a gondolatokat fogalmazza meg, amelyek a társadalmi haladás s a nemzeti megmaradás „itt élned kell!” életérzését fejezik ki. Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy értékteremtés (dolgában azok vitték a legtöbbre a csehszlovákiai magyar irodalomban is, akik a közösségi élet egyetemes értékeiből meríteni tudtak.

A valóságirodalom igénye a kétféle kultúra felismerésén alapult. Fábry azt a nézetet vallotta, hogy „... a kultúra létét, továbbfejlődését csak az osztályharcos proletariátus biztosítja. Csak az ő harcának a győzelme lehet az emberi kultúra igyőzelme, az emberiség fejlődésének a záloga — írta 1931-ben. — ... Aki ma p kultúra frontján harcol a kultúra — a legfőbb emberi jó — fennmaradásáért, az ezt a kultúrát csak a proletariátus osztályharcában harcolhatja valósággá.” Olyan időszakban írta ezeket a sorokat, amikor a „haldokló polgári kultúrát” — mely „sose volt szépségében zengi önmaga hazug halálénekét” — egy tollvonással le lehetett írni. Alapjában véve nem is azzal volt a baj, hogy az osztályharcos író felelősségére apelláltak, inkább azzal, hogy túlságosan leegyszerűsítették, egyjelentésűvé tették az irodalom értelmezését. „... mi egy meggyőződés foglyai vagyunk — ífta Fábry —, és csak annyiban érünk valamit, amennyit — irodalmon túl — mint felhasználható valóság jelentünk.” Vállalva a dogmatikus, sőt aszkéta jelzőt, tudatosan vallották, hogy az író nem lehet független. „Engem köt a megismerés ténye, a kortársi felelősség szociális parancsa, az osztályharcos állásfoglalás minden következménye — írta Fábry. — ... Rab vagyok rabok között, lázadó lázadók között. Harcot vetek és harcot aratok, mert szabad akarok lenni, mert szabadok akarunk /lenni, és nincs mit veszítenünk, csak egy régi bűnös és pusztulásra érett világot, csak a — láncainkat!”

Tiszteletet, megbecsülést parancsoló magatartás ez, hibát azonban ott vétettek, hogy türelmetlenek voltak kortársaikkal, írótársaikkal szemben. Úgy akarták őket szövetségessé tenni, hogy általánossá tették a bizalmatlanságot a polgári irodalommal szemben, s türelmetlenek voltak az új valóság felismerésével járó eszmei felvilágosító munkában is. A fasizmus veszélye '— kezdetben — csak fokozta ezeket a szemléleti korlátokat. Űj helyzetet az írók és irodalom felsorakoztatásában csak a harmincas évek közepén a kommunista párt által meghirdetett népfront-politika hozott.

Igaz persze az is, hogy bár a valóságirodalom képviselőit — élén Fábryval >— el lehet marasztalni szektáns, dogmatikus szemléletük miatt, a munkásirodalom, tényirodalom szervezésében, felkarolásában, Balogh Edgárral együtt, múlhatatlan érdemeket szereztek. Különösen Az t/rnak lett szerkesztőségi gyakorlatává — s ezt később a Magyar Nap is folytatta — a munkáslevelezők szervezése, 3 munkásmozgalmi emlékek közlése stb. S mivel az irodalmi elkötelezettség alkat, meggyőződés és magatartás kérdése is, helytelen volna, ha csupán „szemléleti” okokkal magyaráznánk, hogy a szocialista irodalom üzenete a kisebbségi írók, költők jelentős részét elkerülte.

A kisebbségi proletárirodalom megteremtéséhez kétségtelenül ösztönzést adott a forradalmi proletár írók harkovi kongresszusa, a szellemi megújulásban azonb.an — a szovjet irodalom példamutató hatása mellett — szerepet játszottak a weimari Németország irodalmi-művészi törekvései is. Utalnunk kell arra is, hogy a szlovák irodalomban ezekben az években már érezhető volt az eszméiben megtisztult DAV hatása, viszont a kisebbségi irodalomban a proletárirodalom felkarolása Az £7fra várt. 'Nem véletlen, hogy a lapban a szovjet és a német művek rendszeresen megjelentek, s 'a hazai toll- forgatók közül jobbára azok publikáltak, akiket a szocialista irodalom művelőiként azóta is nyilvántartunk. A szocialista irodalom kapcsolata a moszkvai emigrációval — sőt a párizsi emigránsokkal — ezekben az években sem szakadt meg. E hőskorhoz tartozik Barta Lajos Oj Sző ja is, mely néhány éven át (1929, 1932—1933) jelentősen hozzájárult a kisebbségi irodalom kristályosodásához, ,az íróközösség szervezésében azonban jelentősebb eredményt nem ért el. Az Óiban az írók közül elsősorban Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Földes Sándor, Morvay Gyula, Sellyei József, Háber Zoltán, Dömötör Teréz, Bányai Pál és Prerau Margit publikált, az Űj Szó ban Földes Sándor, Jarnó József, Morvay Gyula, Palotai Boris, Prerau Margit, Sellyei József alkották a törzsgárdát.

Fábry Zoltán kapcsolatban állt a romániai Korunkkal, valamint Gaál Gáborral, a Korunk főszerkesztőjével. Vele együtt a kisebbség baloldali szellemi frontjának vezetői voltak. A kisebbségi élet helyzeti energiáit nagy szellemi áramkör feszültségével érzékelték, s a fasizmus veszélyére is rendkívül korán reagáltak. Kommunista meggyő