Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - LÁTÓHATÁR - Jorge Luis Borges: Borges és Én, Homokkönyv, A méltatlan (elbeszélések)
Jorge Luis Borges (Argentina) BORGES ÉS ÉN A másikat, akivel a dolgok megtörténnek, Borgesnek hívják. Én Buenos Aires utcáit járom, és itt-ott, szinte gépiesen, megállók egy percre, hogy szemügyre vegyem egy előcsarnok boltívét, vagy a kapu kovácsolt rácsozatát; a napi levelezés útján szerzek tudomást Borgesról. Nevével a tanárok névjegyzékében, vagy életrajzi lexikonokban szoktam találkozni. Szeretem a homokórákat, térképeket, a tizennyolcadik századi tipográfiát, a kávé ízét és Stevenson prózáját; Borges is ezeket a dolgokat kedveli, de 'mintha kérkedne vele; néha olyan modorosnak tűnik fel, mint egy színész, aki fitogtatja személyének egyediségét. Túlzás lenne azt állítani, hogy kapcsolatunk ellenséges. Élek, átengedem magam a létezésnek, hagyom, hogy Borges újabb és újabb történeteket ■agyaljon ki, és ez az, ami igazol engem. Az irodalom. Nem jelent számomra nagyobb erőfeszítést bevallani, hogy leírt már néhány érdemleges oldalt, azonban azok az -oldalak engem nem mentenek meg, talán azért nem, mert ami igazán jó, az senkié, •tehát az övé sem, inkább a nyelvet, a hagyományt illeti meg. Különben is, az én sorsom is az, hogy elmúljak, ezen nem lehet változtatni. Abban, amit leírtam, lényemnek csupán néhány mozzanata marad fenn. Apránként mindent átadok neki, annak elleniére, hogy tisztában vagyok azzal a megátalkodott szokásával, hogy mindent meghamisít és felnagyít. Spinoza tudta, hogy a világon minden a saját egyediségében kíván állandósulni; a szikla örökre szikla marad, a tigris pedig tigris. Én Borgesban maradok meg, nem pedig magamban (ha igaz, hogy vagyok valaki), mégis kevésbé ismerek rá magamra az ő könyveiben, mint az idegenekében, vagy akár egy virtuóz gitárjátékban. Évekkel ezelőtt megpróbáltam tőle megszabadulni, és elszakadva a külvárosok mitológiájától, az „idő és a végtelen” játékába kezdtem, ám ma már ezt a játékot is Borges játssza tovább, tehát most újból ki kell találnom valamit a magam számára is. Csillaghullás az életem, mindent elveszítek, minden feledésbe merül, vagy átpártol ■őhozzá. Nem tudom, ki írta ezt az oldalt kettőnk közül.
