Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - Rácz Olivér: Miszter Szí Zed és Bí Em (elbeszélés)

általában sohasem volt ppnasz — tiszteletben tartotta a törvényeket és a polgári rendet. t

Ez, persze — és ezt miszter Szí Zéd tudta a legjobban —, nem volt teljesen igaz, csakhogy erről a városka lakói nem tudtak. Bí Em-nek bizony akadt egy és más a rovásán.

Egy: valahányszor miszter Szí Zed-del elhaladtak a sarki háborús rokkant előtt — a háborús rokkantnak Silver Starja volt, de Csak fél lába, továbbá fekete szemüvege, mert a szeme világát és a fél lábát otthagyta a partraszállásnál —, miszter Szí Zed minden alkalommal tapintatosan becsúsztatott a földre helyezett katonasapkába néhány centet, olykor ^gy fél dollárt, ünnepnapokon egy egész dollárt is. Bí Em viszont, ha történetesen pillanatnyilag senki sem járt az utcán, alattomban a sapkához osont és visszalopta az adományt. Illetve volt úgy is, hogy egyszerűen belemarkolt a sapka tartalmába. Ilyenkor kiadós, kemény hátbavágások következtek miszter Szí Zed részéről, és Bí Em-nek haladéktalanul vissza kellett dobnia a pénzt a sapkába.

— Holnap két dollár megy a sapkába — mondta ilyenkor miszter Szí Zed szigorúan —, és az egészet a te zabáltatásodra szánt összegből fogom levonni...

Kettő: a kis, kertes házzal szemben egy szépséges, sárga fényt sugárzó, ostornyeles Ivlámpa állt: a fénye beragyogott a kis ház hálószobájának az ablakán, a redőny rése mellett. Jó keresztényt igazán sohasem zavart volna ez a gyöngéd, ártatlan fénysugár, amelynek sejtelmes aranya a nyájas telihold udvarára emlékeztetett, de Bí Em ismeretlen okokból frászt kapott ettől a beszivárgó aranyfénytől, és már legalább négyszer szétverte jól irányzott kődobásokkal az ostornyeles lámpa üvegburáját. Erre már komoly verés következett, nádpálcával. A következő napokban pedig miszter Szí Zed, egy ‘álló hétig tartó verejtékes munkával, minden követ, kavicsot összeszedett a kertjében, ameddig csak az ásója fel bírta jforgatni a talajt (tönkretette a szép zöld pázsitot!), s a köveket egy nagy zsákban Bí Em-nek kellett a két mérföldnyire lévő folyóhoz cipelnie és ott a vízbe süllyesztenie.

Három: miszter C. Z. Porreedge tavasztól őszig, sugaras, enyhe délutánokon szívesen elüldögélt a közeli barátságos játszótér valamelyik árnyas padján, lehetőleg minél távolabb a homokozótól, a hintáktól, a csöppségektől és a fiatal mamáktól, illetve a csinos nevelőnőktől. De így sem akadályozhatta meg, hogy olykor-olykor egy-egy eltévedt, messzire hajított fényes-színes labda oda ne guruljon a pádhoz, amelyen Bí Em-mel üldögélt és magvas, halk előadásokat tartott neki a gyereknevelés magasztos szépségéről, a gyermeki lélekről és általában az emberiség dolgairól. S miközben ö imigyen, fennkölten és magasztosan beszélt — Bí Em váratlanul felpattant, megragadta a fényes-színes labdát, mohón a pofájához emelte és beleharapott. Egy halk pukkanás, gyászos, lassú sziszegés, s a labda, a fényes-színes labda belappadt — volt, nincs.

— Biztosan szögbe dobtad, kicsikém. Vagy tüskébe, tövisbe — vigasztalták a mamák, nevelőnők a legörbült szájú kislányt, szipogó kisfiút, mert az egész olyan boszorkányos gyorsasággal játszódott le, hogy Bí Em gyalázatos tettét senki sem vette észre. Még miszter Szí Zed sem, csakhogy neki nem is kellett észrevennie — ő tudta, pontosan tudta, mi történt.

— Na, gyerünk csak haza — sziszegte bosszúsan. — Lesz dolga a nádpálcának. És büntetésből egy hétig nem jövünk ki a játszótérre ...

Szegény miszter Szí Zed: ezzel önmagát büntette a legkeményebben.

Nem, Bí Em igazán nem volt gentleman. Még majomnak sem volt az. De hát mit lehet tenni: ilyennek született, és vannak élőlények, amelyeken a leggondosabb (mert miszter Szí Zed igazán példásan nevelte Bí Em-t) nevelés sem segít.

Voltak, akik sejtették, hogy Bí Em-ben nem a legtisztább majomlélek lakozik, s voltak, akik tudták, tapasztalatból tudták, hogy Bí Em, a szürke pantallója, a pettyezett szürke selyemsálja és a csontkeretes szemüvege ellenére is közönséges rosszcsont: Mrs. Cambell és Mrs. Green egyszer a tulajdon szemükkel látták, amint egy ártatlan macskát elkapott és megtépázott, Mr. Flood pedig egy alkalommal akaratlanul tanúja volt az ostornyeles ívlámpa megdobálásának — nem tudott aludni aznap éjszaka: a bal felső zápfoga sajgott Mr. Floodnak. De nem szóltak: ehhez túlságosan tisztelték és kedvelték miszter Szí Zed-et.

— Na hiszen — megvan a baja szegénynek azzal az átkozott majmával — mondta