Irodalmi Szemle, 1984
1984/7 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Fény és kenyér
Lacza Tihamér FÉNY ÉS KENYÉR Egri Viktor kétségtelenül az egyik legtermékenyebb és a legsokoldalúbb csehszlovákiai magyar író volt. Több mint hat évtizedes írói pályafutása során számos regénye, elbeszéléskötete, drámája és hangjátéka látott napvilágot, de írt bírálatokat, riportokat és publicisztikát is, és életének utolsó éveiben adta közre — három kötetben — visszaemlékezéseit, amelyeket a kritika sajnálatos módon nem méltatott különösebb figyelemre. Ez a terjedelmes életmű immár két esztendeje végérvényesen lezárult, irodalomtörténeti és kritikai feldolgozása azonban — tudomásom szerint — még nem kezdődött meg. Hogy miért várat magára ez a munka, azt hosszasan boncolgathatnánk, de még így sem biztos, hogy kielégítő magyarázatot találnánk rá. Egri az utóbbi másfél évtizedben már nem játszott olyan aktív szerepet irodalmunkban, mint az ötvenes és a hatvanas években, talán ennek is köze lehet ahhoz, hogy a szintézis eddig még nem íródott meg. Az sem mellékes körülmény, hogy a fiatal írók többsége személyesen nem (vagy csak alig) ismerte őt, műveit népi nagyon olvasták, és irodalomszervezői tevékenységéről is vajmi keveset hallhattak, pedig nélküle aligha képzelhető el a fel- szabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalmi élet kibontakozása. Egy alapos monográfia vitathatatlanul megkönnyítené az Egri-életműben tájékozódni kívánó ember dolgát, de legalább olyan segítség lenne számunkra munkáinak gyűjteményes kiadása. Nyilván ezt gondolhatta Fonod Zoltán is, amikor belefogott az Egri Viktor novelláinak legjavát bemutató válogatás szerkesztésébe. Igaz ugyan, hogy a Fény és kenyér nem e^lső kötete egy életműsorozatnak, de véleményem szerint lehetőséget nyújt arra, hogy képet alkothassunk magunknak a novellista Egri Viktorról. Rögtön az elején le kell szögeznem, /hogy a novella és az elbeszélés nem Volt Egri Viktor igazi műfaja, jóllehet életében öt novellás kötete jelent meg (Pierre találkozása, 1925; Ártatlanok igazsága, 1954; Keserű égbolt, 1960; Emberközelben, 1967; Eszter, Bella és a többiek, 1971). Sokkal otthonosabban mozgott a regény műfajában, s érzésem szerint még drámái .'is jelentékenyebbek kisprózájánál. Mindazonáltal a Fény és kenyérben számos figyelemre méltó írás találhaó, olyan elbeszélések és novellák, amelyek rangos helyet biztosítanak Egri Viktor számára a csehszlovákiai magyar kisprózában. A pályakezdő Egri számára mindenekelőtt az első világháborúban szerzett megrázó élmények nyújtanak feldolgozásra alkalmas témát; számos novellájában a háború a maga teljes valóságában: lövészárkaival, puskaropogásával, gránátrobbanásaival és halottaival jelen van, szemünk előtt peregnek a drámai események, tanúi lehetünk a hősök szenvedéseinek és olykor fizikai megsemmisülésének is, s mégis, ezek a történetek, minden iszonyat és borzalom ellenére nem váltanak ki belőlünk megdöbbenést; az író nem tudta hitelesen felidézni azt a poklot, amelyet sok millió társával együtt ő is megjárt. Amikor memoárjai első kötetét (Angyalbőrben) olvastam, akkor is valami hasonlót éreztem, s most 'már tudom, hogy nem egészen véletlenül, hiszen néhány háborús novellája szinte változtatás nélkül beépült a visszaemlékezések első kötetébe. Sokkal sikerültebbeknek érzem azokat az elbeszéléseit, amelyek nem a külvilág borzalmait kívánják részletesen az olvasó elé tárni, hanem inkább a szenvedő hősök lelkét igyekeznek nagyító alá helyezni (János, a jélkegyelmü; Madeleine). Igaz, ezek(Egri Viktor novellái és elbeszélései)
