Irodalmi Szemle, 1984

1984/6 - KRITIKA - Aich Péter: Mi a nagy helyzet?

A kötetben több ilyen következetlenségből adódó „véletlen” található. Az eseményeket gyakran nem tereli a „csattanó” felé. A Tarisznyás meséiben túl sok a mellékes díszlet, indokolatlan esemény. A Nyúlmesében Tarisznyásnak borsó kellett ebédre, de aztán már ebédről szó sincs, a rigó haszonért árulkodik, de csak ígéretet kap; a Manómesében a bagoly úgy érti meg a kérdést, hogy közben alszik, s utána meg azért szundít, hogy jobban vágjon az esze {!), minek következtében a bölcsnek nyilvánított bagoly szenilis, nevetséges „aggastyánná” válik. A sok megindokolatlan, funkciótlan elem fölösleges cikornya. A Varjúmesében pl. meglepő a gyerekek mesébe csöppenése. Ez a mese talán az egyetlen, amelyben nyilvánvaló a „mesebeli pedagógia”: elítéli a szajkózást. Néhány túlzástól és népieskedő kifejezéstől (girbegurba fűzfa egyenes derekán) eltekintve nagyon kedves mese. Csak ismét a végével van baj! A szajkózást elítélő Tarisznyás díja ugyanis — bosszú.

Soókynak helyenként kicsúszik a kezéből a mondanivaló. Saját ötletgazdagsága ragadtatja el: csapongó fantáziája funkciótlan és logikátlan részletek halmozására készteti. Az író fegyelmezetlensége, még ha részletben nyilvánul is meg, az egészre nyomja rá a pecsétet. Erre már a könyv kiadói szerkesztésénél is gondolni kellett volna.

A Tarisznyás meséinek nemcsak hibái — erényei is vannak. A mesék jól pergő, olvasmányos írások. És ahol Soóky takarékosabban bánik a díszítő elemekkel, vagy ott, ahol ezek az elemek az adott témát színezik-bővítik, kifejezetten élvezetesek. Például a Csukamesében eredeti az a hasonlat, amely szerint a hálóban a csuka bennszorult, mint a torkos macska feje a köcsögben. Friss, kedves, szellemes a Sünmese is. Vagy Manó-Manó meséje. Külön említésre méltó a remek, fegyelmezetten megírt párbeszéd Manó-Manó mesélése elején: Tarisznyás állandó közbeszólásai és Manó-Manó fölháborodott mentegetőzése. Soóky sziporkázó humorral parodizálja a gyerekek közbeszólásait, ill. mesemondását. Ilyenkor kerül a legközelebb a gyermekek világához, s az is kiderül, hogy Soóky tudja, milyen fontos a játékosásg. A játékosság remek példája az állatnevek alliterálása.

Mi a „nagy helyzet” A Tarisznyás meséiben? A nyelv lendületes, ízes, de gyakran túlzottan ízes. A könyv szellemes, ötletes, de gyakran túlteng az ötletekben. Soóky következetesen nem veszi figyelembe a mese fajtájának törvényszerűségeit és stiláris követelményeit. Ügy is mondhatnám: a Tarisznyás kihagyta a „nagy helyzetet”. Kár. Leginkább azért, mert helyenként csekély simítással sok zökkenő kiküszöbölhető lett volna. (Madách, 1983]