Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - KRITIKA - Bodnár Gyula: Látszólag sok minden történik
nam, mint ahogy a krimiben az a hosszú orrú ibácsi fut a huligánjai után”; „A hegy éppen olyan volt, mint apu cilindere, amelyet a dédapjától örökölt, csak a teteje volt keskenyebb”, „A gyalogösvény olyan volt, mint a esik, amit anyu szokott főzni, csak éppen a színe volt barna, nem fehér”; „...tele volt gödörrel. Az egyikbe bele is poty- tyantam, s éppen olyan pontocska lett belőlem a fenekén, mint a nénikből odalent”, tudniillik a hegy alján. És nem törte magát össze, és ki tudta őt húzni a nagymamája. Ez a művészet! A csináltság benyomását keltő mondatok áradatában szinte üdítően hatnak némely homonima és köznyelvi, metaforikus szókapcsolat Szandi-féle, szó szerinti értelmezései, jóllehet mindennapos szójátékokról van szó: mégsem fért a fejembe, hogy miért író a nagyanyám, mert én szeretem az írót, de az fehér és pohárból szoktam inni.” Persze a nyelvi megformáltság, mint tudjuk, nem független a tartalomtól. Ennek a könyvnek a tartalma pedig bizony szegényes. Látszólag sok minden történik a mintegy hatvan oldalon, le-fel járkálnak, ide is, oda is elmennek Szandiék, ezt is, azt is megnézik. Csakhogy oly gyorsan történik minden, olyannyira csak a felszínét mondva-adva az eseményeknek, hogy az egész érdektelenné válik az olvasó számára. Lásd például Szandi első találkozását a lóval. Ha egy csöppségnek az az érdekes egy ilyen — tapasztalatom szerint óriási — eseményben, ami Szandi naplójában szerepel, akkor az a gyerek nem gyerek, hanem gyermekálarcba bújt felnőtt. Le van leplezve. Az írónak nem sikerült felnőnie a gyermekhez. A gyermek fantáziadús, kreatív szelleme hiányzik ebből a könyvből, a felnőttek által észre nem vett, jelentéktelen mozzanatokat is jelentősnek tulajdonító és eredeti módon látó gyermeké. Na és a játékosság. Egyhangú az érzelmi szféra, érzelmi források alig jutnak szerephez, Szandi reagálásai többnyire sematikusak: „Néhány nappal az utazás előtt már le sem hunytam a szemem. Nagyon izgultam, mert még soha nem utaztam vonaton”! A közte és Balugyu közötti — nem szoros — kapcsolat érzékeltetése elfogadható, viszont külsődleges jegyekben nyilvánul meg a Szandi és a nagymama közötti viszony, mintha nem fűznék őket érzékenyebb szálak egymáshoz. Hiányzik kapcsolatukból a belső motiváltság, az események szervezésének, az öröm és kudarc együttes átélésének a mélyebb feltárása és kifejezése. A vidéki környezet, amely itt ugyancsak felületi jegyekben jelenik meg, sok lehetőséget kínálhatna eredeti felfedezésekre, amelyekhez kötni lehetne versikéket, gyermekdalokat, lévén apró emberkéről szó. Nem tudtam rájönni, miért íródott meg ez a könyv. Mi benne a mondanivaló és mi az irodalmi érték. Amit tartalmaz, annál, szerencsére, gazdagabb, őszintébb, színesebb a gyermekélet, s eredetibb — ha úgy tetszik, szórakoztatóbb — módon nyilvánul meg a mindennapokban. Kiadatlan gyermeknaplókban is. Van ugyan hangsúlyozva két-három helyütt, hogy szeressük egymást, gyerekek. De hát ez kevés a boldogsághoz, a gyermekolvasóéhoz meg különösen, ha ez az egyébiránt nemes és időszerű kívánság nem a mese szövetében realizálódik. (Madách, 1983)
