Irodalmi Szemle, 1984

1984/6 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Gólya, gólya, vaslapát

ezt, bocsánatos bűnként, elnézte a hozzátartozóknak. íratlan törvénye szerint a várandós asszonyt, ha az falatozó társaságba toppan, s arcáról lerí, hogy ennék ő is, illik szívesen kínálni: Egyél, vegyél! ,,Vót is torkos asszony, aki kihasználta ezt az alkalmat. A sűtt kismalacot majd’ mind megette.”

3. SZÜLETÉSTŐL A KERESZTELŐIG. Terhességi tanácsadó, rendszeres orvosi vizsgálat és felügyelet — ismeretlen fogalmak voltak ezek akkoriban. Olyannyira, hogy a szülésnek a várható időpontját is ködösen sejtették csupán; így fordulhattak elő rendhagyónak korántsem mondható esetek, amikor is váratlanul jöttek a szülési fájdalmak. „Vót egy asszony, várandós. Kapát odaki a határba. Egyszer csak érzi, valami nincs rendbe. Elindót kert aló haza. Hazament, léfeküdt; rögtön meglett a lyány.” Hallottam — hetvenen túli nénitől — cifrább esetet is. „Egyedi! vót egy asszony. Oszt megszült, kint a mezőn. A szoknyája aljábó repített egy darabot, avvä kötötte el a kődökzsinórt. Mennyi nem birt, kajdászott; valaki odament, anná vót tán valami bicsak, levágta a gyerekét, oszt a kötinyibe tette. Az asszonyt még, a szülés után, lassan vezetgette a falu felé. Ott kérdéztík itet, hogy mi baja? Hát aszonygya, úgy fáj a dérékam, úgy kő hazavezessenek. Kérdéztík a másikot: Mit visző? Kisnyúlat fogtam, aszonygya. No, ilyenek is elefordótak."

Rendezettebb körülmények között a szülésre otthon vagy a szülő asszony édesanyjának a házánál került sor. Az „embereket” (férfiakat] ilyenkor „kirendéztík” a házból; ablak alatt, udvaron tiblábolva, kiskonyhában izgulva várták az életjel első megnyilvánulását, az „oá”-t. Orvos? Nagy haladásnak számított már a falusi asszonyok köréből kikerült, szülészeti tanfolyamon átesett „hiteles bábaasszony” is, aki a húszas évektől felváltotta a minden közösségben föllelhető botcsinálta bábát, azt a fajta élelmesebb asszonyt, aki „csomó zsírkáé, demijon boré, darabka szalonnáé" úgy vállalkozott a szülés levezetésére, hogy „valamicske tapasztalatot összeszedett itt-ott, de tudománya, az nem sok vót, inkább csak gajdolásztott”. Szülni és születni a hagyomány szerint csak pénteken és tizenharmadikán nem volt jó; valójában azonban fél századdal ezelőtt az év bármelyik napján leselkedhetett veszély az anyára is, az újszülöttre is. „Nagyon sok asszony méghalt a szüléstő, mer forrósága vót." Azazhogy: gyermekágyi láza. Gyakran vitte sírba a kismamákat egy tévhit is. „Akinek tüdőbaja vót, azt képzete, hogy a gyerék majd kihozza a nyovolyát belőle”; ezért aztán vállalta a szülést, önpusztító módon, az orvosi tilalom ellenére is. „Még valamikor úgy is vót ám, mire a gyerék megszületett, az anya méghalt. Utána még a baba is. Oszt úgy vótak kiterítve, hogy amint az anya feküdt, ráhelyéztík — van itt egy hijadék, ügyi, s lábszár méntin — a babát”.

Járogatva az ipolypásztói temető legrégibb részében, azt tapasztalhatjuk, hogy a sírkövek valaha beszédesebbek voltak, mint manapság. Bár a márványkövekbe vésett betűk vonala megcsorbult, s a rovátkákba zöld mohát telepített az idő, a hosszú feliratok egy része ma is jól olvashatóan vall a múltbeli anya-, csecsemő- és gyermeksors tragédiáiról:

Jaj jaj gyászos emlék jaj keserű bánat

hogy it kellett hagynom kedves jó atyámat kedves édesanyám sírhattok is értem hogy kedves férjemmel csak 1 évet éltem Pereszléni Pálné

PERESZLÉNYI VILMA voltam Fájdalom gyermekem az életre hoztam, a magam életét érte feláldoztam.

Csak 18 évet értem 1890be szálltam sírom mélébe

Itt nyugszik ZALABAI ÖRZSIKE élt 8 évet