Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - FÓRUM - Ankét gyermekirodalmunkról (Az Irodalmi Szemle kérdéseire válaszolnak: Aich Péter, Batta György, Bodnár Gyula, Dénes György, Dusza István, Fónod Zoltán, Grendel Ágota, Rácz Olivér)
Tiek szánt lapokban és a hetilapok gyerekrovatában. Hogy ez az Izlésrombolás hová vezet, lemérhetjük a felnőtt-irodalom fogadtatásán, pontosabban elutasításán. A gyerekvers-írás nem stilisztikai gyakorlat. „A költészet aranykapuja mindenki előtt nyitva áll: csodálatos birodalomba lép rajta át, aki verset vesz a kezébe. Szerteágazó utak vezetnek itt meghitt és különös szépségek között. Sokan csak néhány lépésnyire merészkednek, pedig érdemes továbbhaladnunk, mert a táj csodáinak nem érünk soha végére.” Beney Zsuzsa Nyitva van az aranykapu c. versbemutató kötetének fülszövege nemcsak az olvasónak útmutató, hanem mindazoknak, akik azzal a szándékkal tesznek maguk elé tiszta papírt, fognak a kezükbe tollat, hogy megnyissák saját világukat a gyerekek előtt. Az óvodások és a kisiskolások felszabadultan, vidáman mondogatják, sorolják Tóth Elemér, Simkó Tibor verseit. Az ő verseik a legjátékosabbak, ritmusuk a legpergőbb. Kulcsár Ferenc kedves, családi hangulatot idéző gyerekversei sajátos színfoltja költészetünknek. Ű is azok közé a kevesek közé tartozik, akik belelátnak a gyerekekbe, velük tudnak örülni, szomorkodni — élni. Dénes György és Rácz Olivér lehajolnak a gyerekekhez, de gyakran nem tudnak kellőképpen azonosulni gondolkodásmódjukkal, képzeletük játékát nem követi egyikük sem. Tóth László versein érezzük a legjobban: magához emeli a gyerekeket, beleéli magát a gyereklélek csodáiba, a gyerekvilág — felnőtt szemnek — furcsaságaiba. Ö feledkezik meg a legkevésbé arról, hogy egykor ő is gyerek volt! Verseinek szókincse is a leggazdagabb, legárnyaltabb, tud és tanít játszani a szóval. Az ő versei válaszolnak leginkább az ankétkérdésre: a jó költő felfedezte a lelke mélyén lappangó gyermeket, kellő nyelvi és formai változatossággal fejezi ki a gyermeki csodát... S hogy mi az akadálya annak, hogy kevés a jó gyerekvers? ... Talán mert kevés az olyan költő, aki képes jó gyerekverset írni... 2. Magától értetődő, hogy gyerekköltészetünk nemzetiségi irodalmunk szerves, egyenrangú része. Hogy miért nem kíséri olyan elméleti, kritikai és esszéirodalom, mint a felnőtt-költészetet? A kérdésre nem kizárólag az irodalomkritika hiányosságainak taglalásában keresem a választ. Az életnek szinte minden területén elhatároljuk magunkat a gyerekektől; nem engedjük őket közel magunkhoz, s mi sem igyekszünk különösebben közel férkőzni hozzájuk. Nem tartjuk felnőtthöz méltó pihenésnek, időtöltésnek, ha velük foglalkozunk. Nevelni akarjuk őket mindenáron, ahelyett, hogy megpróbálnánk együtt élni velük, együtt lélegezni. Válogatás nélkül adjuk a kezükbe a könyveket, hogy olvassanak csak, akkor legalább nem zaklatnak örökös miértjeikkel. Sokkal inkább furcsállják azt a szülőt, aki az autóbuszban, villamoson stb. verset olvas, mesét mond gyerekének, mint azt, aki egy szigorú, szemrehányó pillantással elnémítja csemetéjét. Holott tiszta szívből nevetni, lelkünk mélyéig elszomorodni, a világ csodáit felfedezni az égen döcögő Göncölszekértől a sima fehér kavicsig csak gyerekkel lehet igazán, őszintén. Felelőtlenség olvasatlanul a gyerek kezébe adni a verseskötetet, mesekönyvet. Értő bírálat híján boldogan burjánzik, terjeszkedik a gaz, a gyom, elnyomva a sarjadó virágot. Szükség van az értékelő és tájékoztató kritikára, hiszen könyvesboltjaink polcain — mint irodalmi vegyeskereskedésben — egymás mellett sorakoznak a remekművek és a fércművek. A gyanútlan vásárló kiszolgáltatott: melyiket vegye? A fülszövegekre nem támaszkodhat, azok azért íródnak, hogy segítségükkel eladják a könyveket, a könyvek ára is csalóka (rendkívül olcsó az olcsó irodalom!], küllemük is félrevezető nem egy esetben. így aztán nem csoda, ha a gyönge, a rossz irodalom is a gyerekek kezébe kerül, akiknek ízlése alakulóban van, formálható. Akik épp olyan fogékonyak a jóra, a szépre, mint a rosszra. Az avatatlan költők, írók gyakran a rosszul .értelmezett naivitással tévesztik meg a fölkészületlen, kevésbé tájékozott olvasót. Ez az álnaivitás irányítja őket arrafelé, ahol a gügyögés, a selypegés folyondárja tekereg. A fércművek kiirtásának egyik módja — ha már egyszer napvilágot látnak, értő kritikával elemezni kell fogyatékosságukat, fel kell hívni az olvasók figyelmét arra, milyen károkat okoznak a gyerek ízlésének alakulásában, fejlődésében, egyéniségének kibontakozásában. Gyerekköltészetünk rangja akkor lesz egyenlő értékű felnőtt-költészetünk rangjával, ha mércéje nem lesz más, mint bármely költészeté.
