Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti folyóirata, az 1928
ben, a felszabadított Franciaországba való visszatérésekor mondott, már 1928-ban is érvényes volt: „Újra vissza kell térni a nullához.” Azaz a kezdethez. Ügy tűnik, az 1928 című folyóirat éppen erre, erre a modern emberiség kezdeteihez való visszatérésre törekszik. Innen ered a szüntelenül jelenlevő Golgota-képzet, az emberségeszmény első profanizálásának motívuma. A folyóirat koncepciójáról világosan beszél Ráskay László Tiszteld a fiatalokat című vezércikke (az októberi számban) és Wagner György A sofjőrtípus című szociologizáló elmélkedése. .. Minek tagadjuk, a fiatal művész, legyen költő, komponista vagy festő, nagyon gyakran a nem szívesen látott betolakodó szerepére van kárhoztatva. A kegyes utódok száz év múlva szokták csak megbocsájtani, hogy már húszéves korában maradandót és nagyot mert alkotni. A húszéves Büchner korai haláláig cipelte a fiatalság nagy mártirlumát, de a százhúszévest, a tegnap fiatalját hozsanna köszönti. A fiatal Petőfit, a fiatal Adyt, a fiatal Victor Hugót, a fiatal Gerhardt Hauptmannt az öregek gőgje, az elkopottak szitka fogadta. Minden korok öregjei fejcsóválva szidják az előző generációk értelmetlenségét és a valóságban tovább folytatják a régi komédiát. Az »érettség«, a »tapasztalat« csökönyös követelői szívesen elfelejtik, hogy Friedrich Nietzsche már huszonöt éves korában a baseli egyetem tanára volt, hogy Hugo von Hoffmannstahl tizenhét éves korában alkotta meg egyik legszebb művét és amikor Raymond Radiguet húszéves korában a sírba sorvadt, két örökéletű regényt adott már a világnak. Huszonegy éves volt Franz' Werfef, amikor megírta legszebb verseit ás a most elhunyt Klabund huszonkétesztendős korában véste be nevét a Morgenrot-tal az új német irodalomba. A ma és a holnap húszéveseinek diadalmas öntudatot kölcsönözhet a múlt. Ha a húszévesek alkotásait megsemmisítve képzeljük, riadtan eszmélünk rá, hogy legszebb kincseinket kellene odaadnunk ...” — írja vezércikkében Ráskay az „apák és fiúk” örök problémáját érintve, amely egyébként a háború utáni magyar irodalomban renkívüli módon kiéleződött. A fiatalok részéről proklamatívan jelenik meg például Győry Dezső költészetében. De foglalkozik vele Schöpflin Aladár is, aki a Nemzedékről nemzedékre című cikkében (Magyar írás, 1921, I. sz., 97—98.) a következőket írja: „A szellemi élet fejlődése egy ismeretlen cél felé haladó örök staféta-futás. A sportban azonban minden staféta szívesen adja át a fáklyát, nemcsak fegyelemből, hanem mert elfáradt, amíg odáig ért. A szellemi fejlődésben és különösen az irodalomban a staféták minden nemzedékének úgy kell kicsavarni a fáklyát az előzőnek a kezéből. Egy mindig megújuló harc folyik itt... Ez a természet törvénye, mindig így volt és így lesz. S az is kell hogy legyen, mert nem volna jó dolog, ha az újdonság ellenállás nélkül érvényesülne, a küzdelemben jut tulajdonképpen önmagának tudatára, kidolgozza eszközeit, kénytelen minden erejét megfeszíteni és ezzel teljesen kifejteni... Csak kettőt volna szabad gyűlölni: a terpeszkedő tehetségtelenséget és a prostituálő lelkiismeretlenséget, mert ezek burjánzása rontja az irodalmat, a közízlést és közerkölcsöt. Csak a rossz író »destruktív«, ennek az elvnek kellene uralkodni az irodalmi életben s a legnagyobb eréllyel kellene kiüldözni az irodalomból minden olyan törekvést, amely melléktekintetek, politikai pártállások, társadalmi vagy bármiféle más szempontok kedvéért tehetségtelen embereket akar érvényre juttatni tehetségesek rovására.” A magyar avantgarde s az egész háború utáni írónemzedék temperamentumára nézve sokkal közelebb állt a román szépség- és művészeteszményhez (tehát a francia és az olasz avantgarde-hoz, a szürrealizmushoz és a futurizmushoz), mint a német expresz- szionizmushoz. S Radnóti Miklós szerkesztésében mégis megjelent az 1928, ez a nyilvánvalóan expresszionista magyar folyóirat, amely ugyanolyan okokból jött létre, mint a többi expresszionista revü: tiltakozásból a kispolgári gondolkodásmód, a provincializmus, az elmaradottság, a nacionalista demagógia ellen. Radnóti folyóirata, az 1928 a háború utáni időszak emberének gondolati, érzelmi és erkölcsi válságát dokumentálja.
