Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti Miklós

míg itt a hőség hajlong, amott a fagy sikolt;”

.. aknák lebegnek mindenütt virraszt az érzékeny halál..

(Lángok lobognak 1939. december 20.)

A halál fogalma Radnóti költészetében a különböző jelzőkkel kifejezett legkülönbözőbb árnyalatokon megy keresztül. De az érzékeny haláltól a komoly, a szorgos és a gyors halálon keresztül egészen a förtelmes halálig vezető gradáció a halál dühöngésének a gradációját is jelzi. Radnóti ugyanis nem egyáltalán a haláltól félt, hanem az igazságtalan és megalázó haláltól: ,,A halál, amelytől ő fél, nem akármilyen halál, hanem a fasiszta halál”, állapítja meg Vas István. Elfogadná a halált, ha olyan halálról lenne szó, „amelynek méltósága van, amely nem fosztja meg emberi lényegétől az elmúlásba távozót. És érezte, szinte tudta, hogy neki más sorsot, más véget készít a kegyetlen idő, gyalázatos és gyötrelmes halált”. (Pomogáts Béla: Radnóti Miklós, Budapest 1977, 160—161.)

1940 szeptemberében Radnótit behívták munkaszolgálatra; büntetésből — Arany János verseinek rejtegetéséért — büntetőtáborba helyezik, ahol alkalma volt tapasztalni, mire szolgálnak tulajdonképpen ezek a táborok: „hogy a munkaszolgálat nem pusztán arra való, hogy segítse a katonai feladatok sikerét, hanem arra is, hogy megalázza és meggyötörje az elhurcoltatkat, a fasizmus ellenségeit, vagy áldozatait”. (Pomogáts: uo., 152.)

Egy rövid otthoni pihenő után, 1942 nyarán ismét behívták: Nagyvárad környékére, ahol úgy meggyötörte a munka, hogy egy időre kórházba került. A magyar kultúra jelentős képviselőinek — egyetemi tanároknak, íróknak, egyes politikusoknak — a kérésére 1943 tavaszán kiengedték a munkatáborból. Szinte lázasan lát munkához. A halála után, 1946-ban, Tajtékos ég címmel megjelent kötetén dolgozik.

A múlt idejű igék, melyeket Radnóti az ekkor írt versekben használ, mindennél világosabban beszélnek: minden csak volt, elmúlt, már nincs, nem maradt „sem emlék, sem varázslat”:

„Semmim se volt s nem is lesz immár sose nekem merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel”

(Sem emlék, sem varázslat],

Radnóti alkotóerejének teljében van, megbékül a világgal és önmagával, nem fél már a haláltól sem: a halállal is megbékül. Ez az érzés olyan tökéletes, tartalmukban és formájukban is egyedülálló költeményekben jut kifejezésre, mint amilyen például a Nem tudhatom:

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa ...

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem ...”

Az értelemre apellál, a biztos felismerésre, hogy egyszer a háború — s vele együtt a fasizmus — is véget ér, s tovább élnek majd az emberek, ezeknek a továbbélőknek azonban már sohasem szabad megengedniük, hogy az embert megalázzák:

„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod ez volt a múlt, emez a vad jelen, — hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.”

(Nem bírta hát...]