Irodalmi Szemle, 1984

1984/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Kritikai gondolkodás és értékrend

nehézzé olvasó, irodalmár s főleg irodalomközvetítő, könyvtáros és pedagógus számára. Az író számára is káros lehet a helyzet: alkotása visszhangtalan marad, nem kap reális értékelést, legjobb esetben egy-két mondatot kap az évi szemlékben, összefoglaló cikkekben. Persze egyes írók ambivalens magatartása is közrejátszik: kívánják, sürgetik, várják a visszajelzést, a kritika „lépéshátrány”-áról beszélnek, de műveik kritikáját csak dicséret, leírás', esetleg emberi portré formájában szeretnék — az eszmei, esztétikai, szerkezetre vagy nyelvre vonatkozó kifogás vagy bíráló szó merev visszautasításra talál. Vagy még arra sem: íróink az utóbbi időben gyakran nyilatkoznak arról, hogy nem érdekli őket és nem is olvassák a rájuk vonatkozó kritikákat, s ha olvassák is, kevéssé törődnek velük. Hatékonyabban tudatosítani kellene azt is, hogy az irodalmi életnek eddig még nem sikerült olyan „modellt” felállítania, amely ismertető, elemző, szabályozó, értékelő bírálat nélkül funkcionálhatna.

Ügy gondoljuk, hogy kritikai életünknek vannak adósságai, s hogy a „harmadvirág- zás”-bell fellendülések után nem tud lépést tartani az irodalom fejlődésével. Az is tény azonban, hogy újságjainkat és folyóiratunkat olvasva, a könyvkiadásra figyelve találunk kiemelkedő kritikai teljesítményeket is, de rövidebb recenziókat, értékelő méltatásokat is olvashatunk szép számmal. Nem hiszünk (mi sem hiszünk) a kritika egyedüli felelősségében a szellemi életért, mert a szellemi élet olyan organizmus, amelyben a kritikának is megvan a maga fontos szerepe és felelőssége, de nemcsak a kritika teszi azt. Helytelen álláspont alapja lehet az a felfogás, amely a kritikust tekinti a szellemi élet első vagy végső felelősének. És abban sem hiszünk hiánytalanul, hogy vitáktól és határozatoktól egyik napról a másikra fellendülhet a kritikusi színvonal és buzgalom. Nem elég csak bírálni jelenlegi kritikai irodalmunkat, de a feltételeket is meg kell teremteni számára és művelni is kell azt. Az utóbbi időben kevésbé aktív idősebb kritikusok (akik a nem kevésbé fontos irodalomtörténeti szintézis irányában tevékenykednek igen hasznosan!) és a középnemzedék nyomában már ott munkál a fiatalabbak gárdája, csak oda kell figyelni munkásságára.