Irodalmi Szemle, 1984

1984/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Kritikai gondolkodás és értékrend

kítania, mert nem lehet különválasztva speciális kategóriákban az eszmeileg elkötelezett művekről marxista módon vélekedni, az esztétikailag kísérletező vagy letisztulatlan értékekről pedig csak „rendhagyó” kritikákat írni. A kritikának arra kellene törekednie, hogy megnyilvánulásaiban olyan értékrendet fejezzen ki, amelyben tükröződik a különféle irányzatok mozgása és értéktermése. Aligha vitatható, hogy korunk mozgékony értékrendjét, ill. értékrend-felfogását csakis az irodalom és a valóság, s ezen belül az alkotói formátum egységes számbavételével lehet kialakítani. Tudatában vagyunk a feladat bonyolultságának és igényességének, különösen akkor, ha nemzetiségi irodalmunkban is különböző forrásokból táplálkozó irányzatok egységes kritikai mérlegelését igényeljük. Mégis úgy látjuk, hogy más nemzeti irodalmi kritikák mintájára nemzetiségi kritikaírásunkban is lehetséges lenne az ilyen rugalmasan értelmezett és mozgékonyán reagálni tudó értékrend kialakítása, mert valójában minden figyelemre méltó kritikai megnyilvánulással egy ilyen értékrend felé haladunk (csakhogy lassan és bizonytalankodva).

Ha a kritika úgy látja, hogy dicsérnie kell, akkor tegye is meg, hogy olykor (csak) a pozitívumokat hangsúlyozza, s a negatívumokat szorítsa hátttérbe, ha azzal irodalmunk gazdagodását szolgálja. A kritika legyen tudományos megalapozású, de ez ne jelentse azt, hogy minden gondolatában és észrevételében tudományos nehézkességű. S megjelenhet minden műfajban: értékelésben és vitacikkben, glosszában és tanulmányban, mert nem hiszünk sem kiválasztott kritikai műfajok, sem kritikai stílusmegoldások prioritásában és kizárólagosságában. De igazat adunk azoknak, akik félnek az absztrakt premisszákból kiinduló, a konkrét politikai és irodalmi folyamattól elszakadt teoreti- záló konstrukcióktól.

A kritikának egyszerre feladata és kötelessége, hogy a közönséget tájékoztassa, értékek felismeréséhez, káros tendenciák elvetéséhez, művészi érzéke és ítélete fejlesztéséhez segítse, s az is, hogy az irodalmi életen belül mint eszmélő és eszméltető járuljon hozzá az új születéséhez, az esztétikailag és eszmeileg értékes és értéktelen helyes felismeréséhez irányzatban, egyedi alkotásban vagy szerzőt illetően egyaránt. A csehszlovákiai magyar irodalomkritika sürgős feladata tevékenységének koncepcionális létrehozása és egységes megerősítése. Tudatosítanunk kell, hogy a tudatos koncepció szerint dolgozó kritikus, éppúgy mint az alkalmi recenzens megnyilatkozása jelenünkben nemcsak egyedi önkifejezés, hanem egyúttal társadalmi hatású tény és bizonyos értelemben kollektív megnyilatkozás: képviseli az irodalmi alkotás szüntelen önszemléletét, része és formálója az irodalmi tudatnak. Éppen ezért az irodalomkritika feladata kialakítani azt, amit képletesen specifikus irodalmi ideológiának lehetne nevezni, vagyis azoknak a nézeteknek, eszméknek és terveknek az összességét, amelyekkel az irodalom tisztázza és indokolja nemcsak a maga helyzetét a külvilágnak és a társadalmi fejlődés folyamatának történelmileg konkrét valóságában, hanem az adott korban konkrétan kiérzett és megélt saját specifikus érdekeit.

ÉRTÉKELÉSI TÉNYEZŐK

A kritikusi értékelés az irodalomról alkotott fogalmak és irodalomtudat függvénye is, s helyessége bizonyára e tudat és fogalmak helyességének mértékén alapul. Az irodalom aktívan hat nemcsak a világról alkotott képünkre, hanem általában a művészet funkciójáról alkotott képzeteinkre is, vagyis cselekvő részese a társadalom esztétikai értékrendjében beálló változásoknak. A műalkotások nem csupán önmagukra utalva állnak szemben a valósággal, mert valóságtükröző feladatukat a művészi folyamatban jelenlevő valóságos emberek magatartására és cselekedeteire hatva teljesítik. így a kritikai értékrend sem lehet csak a szubjektív önkény megnyilvánulása. Kell, hogy objektíven és tudatosan visszatükröződjenek benne a valóság esztétikai minőségei, a társadalom objektív eszmei, esztétikai szükségletei. „Ha élvezni akarod a művészetet

— írja Marx —, akkor művészetileg képzett embernek kell lenned”, s még inkább vonatkozik ez arra, aki értékelni akarja azt. Az értékelés helyességének nem elhanyagolható tényezője tehát az értékelő kritikus szubjektuma sem. Valóságismerete, társadalmi vonatkozásainak mélysége, történetileg adekvát fejlettségű művészi érzékenysége (ízlésének korszerűsége, egyéni adottságai, művészi tudatosságának foka, szakismeretei stb.).