Irodalmi Szemle, 1984

1984/3 - KRITIKA - Zeman László: Megfelel tét ések és korrespondönciák

ségűnek és a belső, idiomatikusan magyar utalásrendszerűnek körében a feloldhatatlanság fennáll (mint ahogy az enzimek egy csoportjában sem lehet leválasztani a tulajdonképpeni hatóanyagot a vivőanyagról...), mégis úgy véljük, hogy Babits költészetének központi része a fordítás szempontjából egyáltalán nem hermetikus. Mint tanúságtételre hivatkozhatunk e tekintetben a cseh fordításkötet teljesítményére s annak Rákos Péter tollából származó utószavára.

Az utószó, amelynek besugárzása a versanyagba növeli a fordítás hatását és támogatja jogosultságát, a babitsi ars poetica és a költészet lényegének koherenciáját fejti ki, a babitsi költői fejlődésnek a köteteimben is jelzett „logikumát”, azt, ahogy a kezdetekben magánvalónak szándékolt költészet túlmutat önmagán, illetve ezt az ívelést emeli ki és szemlélteti történeti kötöttségében. Az ismertetett kötet szuggesztív módon és kellő arányítással jeleníti meg Babits lírájának körzeteit, s juttatja kifejezésre a „túlmutatás” felerősödését benne, az elefántcsonttoronynak „ostromlott erőddé” (Rákos Péter) alakulását. Minderre azért tértünk ki részletesebben, mert épp az utószóban (és az idézett Nyugat-antológia kommentárjában) megrajzolt költői arcélnek mint poétikai kategóriának a hátterével, valamint ennek a válogatásban letapintható — s az egyes versek szövegi szintjén elégséges alapot teremtő — megfeleléseiben, tehát a mű magasabb egységeinek függvényében konstituálódnak elsősorban a kötetnek mint fordításnak a hatása és korrespondenciái az eredetivel.

André Karátson a Nyugat költőivel foglalkozó tüzetes monográfiájában11 a verlaine-i hatást taglalva Babits költészetére filológiai szabatossággal mutatja ki egyes módozatait. így a Gáláns ünnepségben a cím (eredetileg: Féte Galante) és a stílusbeli átöltöz- tetés-átköltés mint módszer minősül átvételnek, az Esti daZban pedig szentimentálisabb és naivabb változatban a pikáns és tréfás Les indolents (A hanyagok) hallódik át. A Ligeti részlet a megjelentíett szituációra és versformájára nézve a Colloqoue senti- menta.lt (Érzelmes párbeszédet) ismétli; Babits csavargói ugyan nem a tűnt szerelmet, hanem elvétett életüket idézik (tegyük hozzá: a költőre jellemző paradox zárósorral, s megjegyezhetjük még azt is, hogy Gáldi László a vers ritmusát Ady kilenc szótagú jambusaival rokoníthatónak ítéli),12 de a két vers hangulata egybeesik. A meghatározó „hatásmodellt” azonban a Csipkerózsa motivikus és formai fogantatásának részletezése tárja fel. A szerző bevezetésként a vers zenei hatását Ravel egyik művének (Pavána a holt királyleányért) variációiéhoz hasonlítja, s fe’t'"'?! a kérdést, vajon felfokozott- ságával nem haladja-e meg a verlaine-it. Ismerteti tuvibbá Rába György véleményét, miszerint az ismétlésnek, alliterálásnak és ellentétezé^nek felfokozott alkalmazását Babitsnak Poe alkotásai sugallhatták, valamint hogy e vonatkozásban a verlaine-i zeneiséggel is számolni lehet, majd megállapítja, hogy a témát a költők egész sora feldolgozta, köztük maga Verlaine is. A közvetlen indíttatásban azonban talán Tennyson The Day-dream (Nappali álom) című költeményére kell gondolnunk, amelyet a fiatal Babits le is fordított, s később Az európai irodalom történetében említ. Felépítésében és tartalmában a két alkotás alapvetően különbözik egymástól, a tárgyaknak — az alvó leírásában annak mozdulatlanságát „megelevenítő” — mozgása mégis áttevődő elemnek tűnik.13 De a legérdekesebb és a szerző elemzés által igazoltnak tekinthető kölcsönzést Jean Richepin-nek úgyszintén merőben mis, dramatizált megoldása szolgáltatta. Tudniillik a mű lírai szakaszainak hatsoros strófaszerkezetével és a nyolc szótagú sorok rímelosztásával (aabccb) Babits Csipkerózsája feltűnő egyezést mutat (eközben a férfi és a női rímeknek a két versben éppen ellentétes a pozíciójuk). Ez az azonosság csak a külső formát érinti (címében és parafrazálásával, amint ismeretes, a Turáni induló az „erős” átvétel), mivel a konvencionálisán idillikus kifejletű francia művel szemben a magyar verset a gyász és a betegség képe hatja át. Viszont egy helyütt, a királyfi közeledtének jelenetében a színpadi utasításban és A Reménytelenségnek felhangzó — a királyfit szándékától eltérítendő — énekében mind a tartalmi mozzanatok révén, mind a hat szótagúvá váló sorokkal s még a férfi és a női rímek elrendezésével is pontosan fedődik át a Babits-verssel. A Csipkerózsa mintha a felhangzó éneknek az utasításban megadott jellemzését teljesítené, hogy legyen bizarr és morbid, mint egy „meghívás az öngyilkosságba”.

André Karátson a kifejtetteket összegezőleg értékelve állapítja meg, hogy a riche- pin-i, pusztán formai stimulustól eltekintve a babitsi alkotásra vonatkozóan valójában