Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe (részlet)
vonta. Kérlelhetetlenül, plebejus induľattal mondtak ítéletet felettük, még akkor is, ha a nemesi védettség sáncai mögül követték el tanítóhoz méltatlan tetteiket. Mindezt a Nemes Nagy Istvánnal, falum 1798—1822 közötti rektorával szemben tanúsított magatartás példázza. Korabeli egyházmegyei följegyzések azt mondják róla: „részegeskedő, káromkodó, veszekedő, senkit Ülendő becsületben nem tartó” rektor volt. A vizitáció felfüggesztette, sőt bíróságra adta őt. Az úriszék átirata szerint Nemes Nagy István községi jegyzőként sem viselkedett különbül: „... a maga rosszlelkűsége mellett hivatalba lépő lakosokat is megrontani igyekezett és azok által is a helységnek kárát gyarapítani iparkodott”. Sallay György, aki hűbérellenességének már a parokiális földek fogtálán megdézsmálásának ügyében is tanújelét adta, elégtétellel s nem minden él nélkül jegyzi föl a tanulságot: „Az Ekkla pedig elvégezte, hogy Mestert és Nótáriust, Nemest, ha lehet, soha sem tart többé a Nagy István okozott galibák miatt.” A fenti ügyet követő évtizedek iskolatörténete nyugalmasabb. 1822—1832 között falumban Martin Mihály rektor úr, 1833—1848 között pedig Nagy István (talán mondanom sem kell, nem a korábbi, nem a nemes Nagy István) foglalkozik a növendékekkel. Az előbbi szolgálata alatt — bizonyítékaként annak, hogy falum lakossága a XVIII. század eleji fészekrakások óta jelentősen gyarapodott — a régi iskola egyszeriben szűknek találtatik. Egy 1825-ös egyházmegyei gyűlés el is rendeli: Az oskolás gyermekeknek nagy számához képest igen kitsiny oskolának meg nagyítása ajánltatik; még (...) az oskola Háznak szükséges meg nagyobbítását el lehet kezdeni, addig a mostani oskolára a szellőztetés végett sarkas ablakot tsináltatni és az Uradalmi Tiszttartó Urtól az épület nagyobbítására kimutatott szabad földet egy kis sántz hányás által a Sz. Ekkla birtokába venni el ne mulassza. Ámbár öreg fa nehezebben hajlik, mint fiatal, az egyház nem mondott le a felnőttek neveléséről sem. Magatartásuk alakításának egyik vezérelve: tiszteld följebbvalóidat, de — híven a reformáció demokratikus szelleméhez — meg ne alázkodj! Tudjad, föl- jebbvalód nem kényszer folytán „tisztelendő”, hanem — micsoda eszmei mélyrétegekbe világít be a finom nyelvi-logikai árnyalat! — elsősorban érdemei, másodsorban a magad önként kinyilvánított megbecsülése folytán neveztetik „tiszteletes”-nek. A reformációnak az emberi méltóságról vallott tanítása oly mélyen gyökeresedett meg falum lakóiban, hogy lombja esetenként plántálójára: magára az egyházra is árnyékot vetett. A gyülekezetét jól ismerő, Ipolypásztón négy évtizedet szolgáló Sallay György ezt jegyezte be krónikájába: Az itt való nép sokat tűrő, szenvedő, a belső személyeket megbecsülő és hűségesen fizető. Mégis, úgy a mások, mint a magam tapasztalása szerint, ezt a két főhibát fedeztem fel bennük, hogy 1. amint idegenek a templombajárástől, úgy idegenek a köz számára való munkától is, 2. hogy függést nem ismernek, ki ki a maga bírája akar lenni... Az erkölcsi profil alakításának másik vezérelve: tartózkodj mesterségesen előhívható örömöktől; ne fájjanak majd — nem tudhatod, mit hoz a holnap — a csalódások, megpróbáltatások. Tartsd távol magadtól a túlfűtöttséget, a túlzott érzelmi megnyilvánulásokat, az elérzékenyülést. Hogy falum ősi református családjaiban ez az életelv milyen szívósan élt, jól mutatja, hogy családi évfordulókat ünnepelni, név- és születésnapokat nagy hanggal tartani még századunk első felében sem igen volt szokás. Hagyd a hív- ságokat, élj egyszerűen! E kemény magatartás gyökerei a XVI. századig, a puritanizmus szellemének születéséig nyúlnak vissza. Életben tartásáért — a feddhetetlen erkölcs s a szüntelen szorgoskodás eszméjét hirdetve — falum egyházmegyéje is tett egyet s mást. Egy 1814-es határozatuk például eltiltja a gyülekezetei a sátoros ünnepek harmadik napjának megtartásától, mivelhogy e szokás — melyet különben falumban, az 1774-es nagy tűzvészből való talpraállás emlékére, még századunk elején is tartottak — csak tobzódásra, részegeskedésre, fölösleges ünneplésre jó; kárát látja mind a munka, mind az erkölcs. Egy 1802-es egyházmegyei jegyzőkönyvben pedig ez a szigorú rendelet maradt ránk: Minthogy a gonoszság a legfelsőbb polcra kapott az Ekklesiákban a Hal- gatók között, tehát determinált at ott: Hogy a Káromkodókra, Éjjeli Kóborlókra, Korts- mákban Járókra, Fonó Házat tartókra s gyakorlókra (értsd: a fonókban táncolókra, mulatozókra — Z. Zs.f veszekedőkre, másokat rágalmazókra, betstelenítökre, engedetlenekre, magokat a Templomban illetlenül viselkedökre és egyéb rendetla&segeixt gya
