Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - LÁTÓHATÁR - Ján Šimonovič: Emberek, Szánalom (versek)
Lehet, hozzám kegyesebb volt a sors, iskolába kerültem, s ma azt kérdezhetem magamtól és az enyéimtől: Mit érünk vele, ha gazdagok vagyunk? Kérdezem, igaz, jóllakottan. S ő így felel: A lyukas zsebből a leggazdagabb lélek is elillan, ha rágja a szegénység. Ezért nincs elég dicsérő szavam az életről, amelyben megtaláltam Atlantiszt, tejjel , és mézzel a tetején. S bánatom sincs elég, mellyel segíteném a hullámokba csapó szárnyakat, ha fuldoklik az emberi értelem. Kövesdi Károly fordítása JAN ŠIMONOVIC Emberek Kerülöm az embereket, s annál több bennem az ember. Éjszaka van s annyira egyedül vagyok, hogy a szobából minden taszít, s nem tudom, mi a több, s mi a kevesebb. Mellettem aggályosán, szinte csontig zsibbad a fény, mintha mozdulnom is tilos volna. Vénasszony jön. — Az ajtó, amelyen belép, egyszerű ajtó, ő maga szélből változott vénasszonnyá. De kinek szólhatok minderről, már azért is nevetséges vagyok, hogy álmaim beteljesülnek.
