Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe (részlet)
E panasz megértéséhez azt kell tudnunk, hogy a kocsmálás jogát — lévén a bor jelentős jövedelmi forrás — a földesúr magának tartotta fenn. A faluközösségnek azonban módjában állott a kocsmálás jogát bizonyos összegért megváltani. Befizetése után a jobbágy és zsellér borgazdák az év "bizonyos időszakában, rendszerint Szent Mihály napjától Szent György napjáig „szeren”, vagyis sorrendben árulhatták boraikat a község kocsmájában. Félesztendei bormérésből is csurrant-cseppent volna kis pénz a jobbágynak. Levelük által éppen ezt, a kereskedelmi lehetőségtől, a pénzszerzéstől való megfosztásukat sérelmezik. Pénzre pedig szükségük lett volna, hiszen a hadiadót fizetniük kellett. Ám miből teremtsék elő, ha mind a malom, mind pedig a kocsmáltatás lehetőségétől elesnek?! A szép rétek elzálogolása inkább zsákutca, mintsem kiút... A házak után való szántóföldek elvételével, illetőleg az Felettébb való Szolgálattal kapcsolatos panaszokból az derül ki, hogy a XVIII. század első harmadában falumban is bevezette a földesúr az allodiális (majorsági) gazdálkodást. Annak árán is, hogy a jobbágyföldek egy részét vonta el az úrbéresektől. Akikben a fájdalom, mint leveleink bizonyítják, ez idő tájt sűrűn fölfakad már. A düh, a célját pontosan kiszemelő indulat azonban lefojtva lappang még. Legföljebb egymást harapja, fosztja ki, egymás határát foglalja az istenadta nép. Jól jellemzi ezt az a „bajaink közepette erről majd megfeledkeztünk” panasz, melyet az idézett levélbe utóiratként toldottak be: Akarván emlékeznünk errül is, Mivel Szomszéd helységben Lakósok Zalabaiak határunkkal rosszul cselekesznek, bellyeb igen bé jirtván határunkra, Az mely dolgokért mind Tekintetes Prefectus Urunk, mind Nemzetes Tisztartó Urunk őket intette s Tilalmazta, de mint Szófogadatlanok csak elhalgatyák jól lehet ők is a Mlsgos Ur jobbágyi; De mivel minden helység a’ maga határjatúl Szolgál és Portiot ád, és így maga határával kell meg 1elégedni. Melyrül is kívánnánk hogy adgyon Parancsolatot a’ Mlsgos Ur Nemzetes Tiszt Uraiméknak, hogy békét hadgyanak határunknak, hogy veszekedésünk ne legyen miatta. Született-e érdemi, a sokféle bajt úgy-ahogy orvosló intézkedés Ipoly Pásztohai Szegény Lakosok 1737-es panaszolkodása nyomán? Talán. Tény és való, hogy instan- ciákra, sérelmi listákra ezt követően csak 1760-ban kényszerülnek újra. Hanem akkor három levél is ontja magából a domlnius jobbágyainak sokféle panaszát. Az uradalom „Tekéntetes Comissió”-jához címzett egyik levél első részéből a hálál- kodás hangja csendül ki. Lehet ez elismerés az enyhített terhekért, az 1737-es panaszlevél megírása óta eltelt nyugalmasabb két évtizedért. De lehet ez puszta retorika is, a hivatalos folyomodványok máza, amely fényével kényszeredetten udvarolja körül a köznép fölött álló hatalmasságokat. Illik — sőt tanácsos — visszafojtani szitokszót, fogcsikorgatást; instanciában, kérvényben, panaszban, százféle hivatali kacatban turbé- kolássá szelídül a káromkodás: Mind ez ideig Méltóságos Hertzegünknek Uralkodása és igazgatása alatt úgy nyugodtunk, mint fijak az ő édes Attyoknak hűséges gondviselése alatt; és mind a’ Méltóságos Hertzegnek mind az ő Hertzegsége Nagy Érdemű Tiszteinek, nekünk Kegyelmes Urainknak és Atyáinknak érdemül felett haló atyai szereteteket olly gazdagon és olly sok ízben tapasztaltuk, hogy nem hogy meg hálálhatnánk, de még tsak megh számlálni sem tudhatjuk. Annakokáért mostan is ínagy bizalommal folyamodunk Nagyságotokhoz Kegyelmetekhez bízván általunk sokszor tapasztalt Atyai Gratiájokhoz, és kérjük Nagy- ságtokat Kegyelmeteket, méltóztassanak ezen alázatos Instanciánkban atyai szemekkel tekinteni, és ebben Kegyelmes Urainknak Kegyelmeteknek elejekben vetetett szükséges dolgainkat Könyörületes szokott szivekre venni. Egyedül Méltóságos Hertzegünknek és ő Hertzegsége nagy érdemű Tiszteinek, Nagyságtoknak Kegyelmeteknek atyai gratiá- joktól viseltetvén, amint reá emlékezhetünk, soha még Makk bért sertésseinktől ha magunk határán volt makk nem adtunk, ha pedigh magunk határa meg fosztatott az Istennek áldásától, kéntelenítettünk Méltoságos Hertzegünk Domíniumában Lévő valamely y Hellységnek határára hajtani, akkor is Kegyelmes Urainknak engedelmekből sertésseinkért fél annyi Mák bért adtunk mint az idegenek. Mostan pedig jnajd mindnyájunknak határjába, Istené legyen a ditsőség érette, mák elegendő vagyon, és az Makk bérnek meg szerzését pedigh Domíniumunknak mostani Tiszt Viselő Személlyel felettébb sürgettetik. Kérjük azért nagy alázatossággal Nagyságtokat Kegyelmeteket, mit Atyáinkat hogy mostan is méltóztassanak azon eleitől fogva gyakorlott Gratiájokat hozzánk meg mutatni, alázatos Instantíánkra Kegyelmes és minket meg örvendeztető
