Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)

— All]I — mondja Jeromos. — Gondolom, elég lesz, a többi nem lényeges. Elvtársak, késő van, bele is fáradtunk, nemsokára hajnalodik, a programot kimerítettük... Aki akart, beszélhetett, nem fogtuk be senkinek a száját. Két éjszakánk ment rá a dolgok tisztázására, most már teljesen megismerkedhettünk, a helyzet most minden tekintet* ben világos. Először: elvileg tisztáztuk az isten és az egyház ügyeit. A vezetőség véleménye ebben a dologban tiszta, ennek értelmében mi nem alkuszunk ... Visszaút nincs, elvtársak! Mondhatjuk így is, úgy is, a lényeg az, hogy rá kell térni a szocialista ember útjára ... Ez az út nem a templomba és nem a kereszt alá vezet, a mi utunk a kommunizmus szószékéhez vezet,elvtársak. Másodszor: ez a kétrészes gyűlés tükör volt, itt ugyanis mindenki láthatta önmagát, ugyanakkor megnézhettük egymást is. Ebben a vonatkozásban fontos tudni, a tükör ugyanaz volt, de mindenki máshonnan nézett. Sokunk élete hasonlít, ám el is térünk egymástól, ez pedig tragédia ... Elvtársak, ebben a történelmi időszakban mi csak együtt lehetünk erősek, a mi tükörbe nézésünk csak öntudatos csoportkép lehet, a közösség életfontosságú ügy. És ez marxista felismerés. És vegye mindenki tudomásul, hogy aki ennek a szent dolognak útjában áll, azt elemésztjük, az ilyennek köztünk nincs helye. Ezért léptünk fel elvi síkon azok ellen, akik idegen és ellenséges ideológia hordozói. A kérdés így áll elvtársak: vagy ők, vagy mi, ez tűz és víz kérdése, a kettő nem fér meg együtt... Harmadszor:

— Mielőtt tovább számolnál, szólni szeretnék — áll fel Barsai. — Árvaságom történetét tudjátok, ha onnan veszem, a legtöbb felhánytorgatnivalóm nekem lenne köz- tetek, annyira senkit sem bántott az élet, mint engem. Jobban ismerem a megaláztatást, az éhséget, az emberi rosszaságot, mint akárki más, és mégsem az elszámolást, vagy hogy is mondjam, a leszámolást tartom a legfontosabbnak. Nem ez a helyes út, hisz tulajdonképpen még senkik sem vagyunk, és már suhogtatjuk az ostort...

— Elvtársak, már megint ott vagyunk, ahol nem akarunk lenni — vágott közbe a történészhallgató. — Az elviség útjáról nem térhetünk le, ne lágyuljatok el, az istenért... Ha így folytatjuk, nemsokára körülhordozhatjuk Mária képét. Mindjárt feláll egy kálvinista, és előénekli a XC zsoltárt... Elvtársak, a forradalom egyik legnagyobb ellensége az ilyen kispolgári puhaság ...

— Állj meg, Hadházy — veszi a szót Barsai. — Én nem azt akarom mondani, hogy valaki is igazodjon hozzám... Az én életemet nem lehet ismételni, persze nem lehet receptet sem csinálni belőle, nem akarom ezt. Nem szeretném azt sem, ha engem felhasználnátok, mert én nem akarok sem bíró, sem méterrúd lenni... Én egyszerűen élni szeretnék, az én fülem már dobol az ilyen beszédtől. Én azt tudom, hogy az emberi melegség a legnagyobb erő, ami elnyel minden rosszat. Most is azt kéne csinálnunk, előbb nagy tüzet rakni, hogy melegedhetnénk. Engedjen fel bennünk a fagy, meg a nyersesség, meg a durvaság, meg a bosszúállás.

— A mi forradalmi igazságunk az — veszi át a szót ismét a történész —, hogy aki nem való közénk menjen, mi tiszta, szeplőtlen értelmiséget akarunk, aki vérével szolgálja ezt a szerencsétlen népet... Részletekbe hiába is bocsátkozunk, mert akinek van forradalmi tapasztalata, az tudja, a főcsapás a fontos.

— Azért mégiscsak megkérdem — áll fel Barsai —, mi az, hogy szeplőtlen ember? Ki az? Jeromos, te annak érzed magad? Hát a központi küldött elvtárs?

— Igenis annak — szól Jeromos. — Szocialista értelemben szeplőtlen az, akinek nem tapad a kezéhez igazságtalanság, aki nem volt kizsákmányoló, nem nyomott el senkit és aki a nyomorból kapaszkodik fölfelé... Majdhogy azt mondom, aki megélte a nincstelenséget és az elnyomást, az már kijárta a szocializmus iskoláját...

Javaslom, térjünk vissza az eredeti tárgyhoz, és szavazzunk. Ennek értelmébenr Bedecs Gizellát, Gecsér Árpádot, Petrey Lászlót és Tucsai Annát kizárjuk az iskolából... Ki van a javaslat mellett?

— Nem tartom helyesnek — ugrik fel Pityuka —, mi erről nem dönthetünk, elvégre nem vagyunk mi miniszterek. Az egész ügyet terjesszük a felsőbbség elé, ez lesz a legtisztább. Ez nagy felelősség, ez meghaladja erőnket... Én azt sem tudom megítélni, hogy a nevezettek valóban ellenséges ideológiát vallanak-e, mert egyikük sem ismerte el bűnösségét. Én még nem láttam élő ellenséget, ezért sem tartom helyesnek, hogy őket azzá nyilvánítsuk. Amit én a könyvekből tudok, azok nem ilyenek ... Szerintem a kispolgári ellenség nem ilyen.