Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - ÉLŐ MÚLT - Gyüre Lajos: Simándy Pál emlékére

többé. Hát, hogy mi volt e mögött? Én gondolom, hogy nem volt teológiai utánképzés Szlovenszkón. Tehát ki voltak téve annak, hogy ha megüresedik egy egyházközség, nem lesz kivel pótolni. Gondolta, hogy akkor már inkább ez a gézengúz üljön ott. A másik pedig, gondolta, az a hivatal majd beőröl engem. Hát nem! így lettem könyv- kereskedő.

— Igen, a Kassai Naplóban meg is jelent egy hír: íróból könyvkereskedői

— Ezt a könyvkereskedést ők olyan lealázóan emlegetik. Én szerintem nem volt abban semmi ilyesmi. Hát végeredményben egy író, ha könyvkereskedő az ... sőt, nagy neve lett annak. Könyvkereskedés, kiadóvállalat, kultúra. Én adtam ki Darkó Istvánnak az első kötetét például. Aztán az erdélyi Makai Sándornak a könyvét, aki az Ady- könyvet írta, és ez akkor nagy szenzáció volt. Én, kérlek szépen, nem helyi könyvkereskedést csináltam, hanem országosat. A református papok személyes ismerőseim voltak. Fölhasználtam őket arra, hogy a könyveket terjesszék. És ilyen haladó szellemű, Ady-könyveket, Móriczot — ezeket. Szóval, ezt jelentette az, hogy könyvkereskedő lettem. Megélhetésem szorított rá, de nagy misszió is volt ez egyúttal. Elhatároztam, hogy a szlovenszkói magyar írók mellé állok, és az ő műveiket terjesztem. Minden hónapban nyomtatott körlevelem jelent meg a vevőkörömhöz. Meg bizományosokat csináltam ezekből a vidéki emberekből. És hát nagy forgalmat bonyolítottam le mindaddig, míg aztán a nagy forgalom tönkretett. Bizományba adogattam ki, nem számoltam el; különösen a papokkal jártam rosszul, mert jött az a fordulat, hogy megvonták a magyar református lelkészektől az állami segélyt. És tönkretette őket. Aztán bizony adósaim maradtak, a bizománnyal nem számoltak el, úgyhogy kénytelen voltam újra más pálya után nézni. így szegődtem az YMCÄ-hoz. Nahát elég az hozzá, hogy le kellett csökkentenem az írástevékenységemet. Először a könyvkereskedés, másodszor az YMCA miatt. De az YMCÄ-ban megintcsak klubokat szerveztem. Igaz, hogy csak helyi érdekű volt ez a szolgálat: az oda járó embereket meghívogattam, klubokat szerveztem, amibe a tagok befizettek, és külföldi folyóiratokat járattunk ezen a pénzen, és így adták egymásnak olvasásra kölcsön ezeket. Ezenkívül előadóesteket tartottunk. Szóval, az is kultúrmunka, szolgálat volt. Abból kell kiindulnod, hogy a szlovenszkói magyar irodalomnak nem voltak hagyományai, nem voltak intézményei, és nem utolsósorban nem volt egység az írók között. És csodálatosan élesen elhatárolódott nyugat kelettől. A nyugat pozsonyi székhellyel konzervatívabb, nacionalista, retrográd szellemű volt; főleg a német származású magyaroknak a befolyása alatt állt az ottani gondolkozás. . . Amott, Kassán, haladó szellemű volt kelet. Ott meg a szabadkőműves szellemiség sugárzása volt ez, Szepessi Miksa által.. . Szóval, a zsidóságnak volt ez a Kassai Napló a sajtóorgánuma, de igyekeztek felsorakoztatni mindazokat az embereket, akik haladó szelleműek és ellene vannak a nacionalizmusnak, szociális gondolko- zásúak; úgyhogy azért igen-igen vegyes társaságot találsz te ott. Mindre jellemző az, hogy egyrészt haladó szellemű gondolkozásúak voltak, másrészt aránylag nívót jelentettek a nyugatiakkal szemben.

— Egyik tudósításában arról számol be, hogy milyen sikerrel szerepelt Móra Losoncon.

— 0, édes, kedves ember volt. Roppant elegáns, szép férfi, bűbájos ember. A közönség elragadtatással hallgatta. Aztán mikor ezek az írók itt szerepeltek Losoncon, az előadás után mindig átmentünk a Kalmár-féle vendéglőbe. Ott volt egy kis baráti asztal- társaság, ott ünnepeltük tovább az írókat. Volt a Kalmár vendéglőnek egy emlékkönyve, amelyikbe ezek az írók beleírtak egy-egy emléksort. Móra például ezt írta: „Ha az ember sóhajtani nem tudna, megfulladna!” Ő mondta. Hát ez bizonyos politikai korszakban különös aktualitású, és jelentősége van ennek. Ez nem anekdota. De az előadásába is beleszőtt sok-sok mosolyt, derűt fakasztó dolgot, amely az ő szájából másképpen hangzott akkor. Mondja ottan, hogy a Szeged környéki parasztgazdaságban egy nagy szénaboglyába bele van szúrva egy karó. Kérdezi a parasztot: ..Hát ez miért van ott?” Hát, azt mondja: „Villámhárító”. „Villámhárító? Hát az magának villámhárító?” „Nézze, kérem, szegény embernek jó ez is.”

Visszatérve a Kalmár vendéglőre: nemcsak emlékkönyve volt Kalmáréknak, hanem ezeket az írásokat egy-egy lapra íratták, s ez mind bekeretezve ki volt akasztva a vendéglőben. Sorra ott volt Móricz, Schöpflin Aladár, Móra, Karinthy Frigyes és többek között Ascher Oszkár. Ezeket sorakoztattam, vonultattam föl.