Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

vennünk, és különbséget kell tennünk az 1932—33-as és az 1934—37-es évfolyamok között. Az 1932—33-as Magyar írás talán az összes folyóiratunk közül a legjobban közelítette meg azt az irodalmi folyóirateszményt, amelynek megvalósítására és befogadására a kisebbségi irodalom és társadalom szellemileg és eszmeileg képes volt. Ez a két évfolyam olyan »testre szabott«, az adottságokat és igényeket reálisan kiegyenlítő folyóiratot prezentált, amely az írók derékhadát magához vonzva az irodalmi és kulturális fejlődés alapvető kérdéseit folyamatosan napirenden tartotta, és az irodalom fejlődési szintjéről hozzávetőlegesen hű képet adott.” (Két kor mezsgyéjén. 179.) Turczel megállapításaihoz annyit kell hozzátennünk, hogy változás inkább csak az irodalomkritikai írásokban, könyvismertetésekben vehető észre: míg Darkó bátran kritizált, szigorúan ragaszkodott bizonyos irodalmi mértékhez, Szombathy Viktor jószívű, liberális szerkesztő volt, s rövid könyvismertetéseiben dicsérgette a gyöngébb kiadványokat is, senkit sem akart megbántani, s ez kétségkívül a lap színvonalának csökkenéséhez vezetett. A lap anyagának java részét alkotó szépirodalmi közlemények színvonala nem változott. Nagyrészt ugyanazoknak a szerzőknek az írásait találjuk a további évfolyamokban is: a szépprózában Egri Viktorét, Tamás Mihályét, Palotai Borisét, Zer- dahelyi Józsefét, Szombathy Viktorét, Jarnó Józsefét, Sebesi Ernőét, a magyarországi Surányi Miklósét, Reményi Józsefét; a lírai költők közül pedig leggyakrabban Darvas János, Kossányi József, Erdőházi Hugó, Tamás Lajos, Simon Menyhért verseit publikálják. Többségük akkor a harmincévesek nemzedékéhez tartozott, ezért joggal tartották a Magyar írást a fiatal szlovákiai magyar írók lapjának. A hazai kritikában érezhető volt Darkó elmaradása, Szombathy néha ugyanarról a könyvről különböző értékeléseket is közölt (pl. Erdőházi kötetét Zapf László előbb bírálja, majd Szombathy dicsér- geti). A hazai irodalomnak nem volt olyan következetes kritikusa, mint Féja Géza, aki a baloldali népi írók szemléletét érvényesítve éveken át állandó rovatban (Magyar irodalmi szemle) ismertette a magyarországi irodalom akkor megjelenő termékeit. A szlovák irodalmat elfogulatlanul, de kritikus értékelés nélkül rendszeresen ismertette Farkas István, aki gyakran fordított is a lapnak a szlovák elbeszélő irodalomból. Költői műfordításokat elsősorban Darvas Jánostól közöltek.

A lapot a radikális baloldali írók (pl. Fábry Zoltán) gyakran bélyegezték a „Föld- birtokos irodalom” vagy a jobboldal kiadványának, de néha szocialista költők, írók (pl. Radnóti Miklós, Ilku Pál, Berkó Sándor) közleményei is megtalálhatók benne, Morvay Gyuláé pedig rendszeresen. A folyóirat második korszakában nagyobb súlyt kapnak a katolikus szerzők (főként magyarországiak), s nem rendszeresen, de megjelennek az olasz fasizmust igenlő, jobboldali nacionalista szemléletű írások is (pl. Jaross Andortól, Mihelvics Vidtől, Oláh Györgytől, Wézai Bélától). Túlzott azonban Fábry Zoltán, amikor Pozsonyi Lászlót a Korunkban fasisztának bélyegezte itt megjelent írásai miatt, mert a lap ideológiai cikkeinek többsége fenntartással szól a szélsőjobb- oldalról. A Magyar írásnak nem volt határozott arculata, de kétségkívül a nemzeti ellenzékhez tartozott, megváltoztatása után erősen érvényesült benne a prohászkás neokatolikus szellem, de a magyarországi és erdélyi népi írók szemlélete is. Irodalomesztétikái kritériumai Darkó távozása után bizonytalanná váltak, és szépirodalmi közleményeiben elejétől végig sok volt a provincializmus, dilettantizmus, amely nemcsak Zerdahelyi népieskedő elbeszéléseiben, hanem Darkónak folytatásokban közölt Égő csipkebokor c. regényében is erősen megnyilvánul.

A Kazinczy Kiadót és a Magyar írást befolyásoló politikai szellemet így jellemzi később Darkó István Egy kiadó történetéhez c. visszaemlékezésében: „Politikus vezetőinek nagy része mindvégig arra törekedett, hogy ezt a »kisebbségi« betegállapotot fenntartsa. A megmerevedett ellenzéki-sérelmi politika megakadályozta, hogy a magyar néptöredék kilábaljon lelki depressziójából és alacsonyabbtendűségi érzéséből. Más oldalról súlyos oka volt bajainak: az államhatalom meg nem értése lelkiállapotával szemben, a nemzetiségi elnyomás elvének egészen az utosó órákig, 1938 tavaszáig történt tudatos alkalmazása, a gazdasági diszkrimináció... a harmincezer magyar hontalan állandó rettegésben tartása.” (írod. Szemle 1971/2.) A Magyar írás Szent- Ivány érezhető befolyása ellenére sem volt pártlap. Ezt bizonyítja az, hogy amikor Darkó körül bonyodalmak támadtak, Kovács Endre a kormánypárti Magyar Újságban is védelmére kelt A Magyar írás nyári száma és Darkó István kétéves munkája c. cikkében: „A Magyar írást nem érheti a vád, hogy kicsinyes pártszempontoknak