Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - Liszka József: Önismeretünk bölcsőjénél
magyar néprajzi kutatás fellendítése szempontjából. A szerző meggyőző érvekkel világítja meg a „mit gyűjtsünk” kérdését. Roszallja például, hogy a gyűjtők csak azt •vették észre, csak arra fordítottak nagyobb figyelmet, ami reprezentatív a népi kultúrában: ,,... a népet lehetőleg csak vasárnap igyekezték megismerni”. Ennek a szemléletmódnak a következménye az a torz kép, amely a falu műveltségéről a köztudatban ■kialakult. Az efféle hozzáállást elsősorban társadalmi, szociális okokra vezeti vissza: „El kell hitetnünk elsősorban saját magunk lelkiismeretének megnyugtatására, hogy falun az emberek cifra, dús, színes ruhákban járnak (...), szobáik pompázatosak, tele ■népművészeti tárgyakkal (...) és sok napig tartó lakodalmakat csapnak, végig dano- lásokkal, szónoklatokkal ”. A következőkben aztán példákkal érzékelteti, hogy milyen témakörökre, problémákra kellene még etnográfiai kutatásainkat kiterjeszteni [pl. a településformák, a tűzhely és felszerelése, a kenderfeldolgozás, a népi táplálkozás, a halászat stb. vizsgálatára), majd szót ejt a gyűjtés, ill. a közlés módjáról is: „...a ■magyarázatot bízzuk a szaktudományra, mi elégedjünk meg a gyűjtéssel”. Magyarázatként annyit még hozzáfűzhetünk a fentiekhez, hogy 'a korabeli „szlovenszkói szellemi életnek” nem voltak felsőfokon képzett etnográfus szakemberei, csak ■egy-két tanárember (Khin Antal, Manga János, Thain JánosJ foglalkozott többé-kevésbé elfogadható szinten a tudományos igényű néprajzi kutatómunkával. A többiek viszont valóban csak „vasárnapi gyűjtők” voltak, s Wagenhuber Aurél is nyilván nekik címezte írását. il. A speciálisan szlovákiai magyar néprajzi problémákkal foglalkozó, konkrét gyűjtéseken -alapuló írások csoportja a legnagyobb. Az egyes tanulmányok földrajzi és tematikai szempontból is szétszórtak, így inkább szerzőről szerzőre haladva ismertetem az anya- .got. A folyóirat legszínvonalasabb néprajzi tárgyú dolgozatai Manga János [1906—1977) ■tolla alól kerültek ki. A szerző (pedagógus, egy ideig a komáromi múzeum, ill. a pozsonyi rádió magyar adásának közvetlen munkatársa) a Csallóközben, a Mátyusföldön, a Zoboralján és az Ipoly mentén végzett néprajzi gyűjtéseket, tehát az írásaiban szereplő konkrét adalékokat is jórészt ezekről a területekről közli. A publikált anyagot általában — bár nem következetesen — adatolja (tehát közli beszélgetőpartnereinek, az „adatközlőknek” a nevét, életkorát, foglalkozását, lakhelyét stb.). Most pedig nézzük meg részletesebben az egyes dolgozatokat, hogy közelebbi képet ■nyerjünk Manga kutatási területéről. Egy közleményben7 az 1934 és 1936 közötti időszakban az Ipoly mentén és a Csallóközben gyűjtött népköltészeti anyagából ad ízelítőt vázlatos kutatástörténeti áttekintés után. Munkája az általa vizsgált terület népze- .nei jellemzését adja, amit eredeti népköltészeti alkotások illusztratív közlésével tesz teljessé. A dolgozat ellentmondásossága, hogy — nyilván technikai okokból — kottákat nem közöl. A népi hangszereinkről írott tanulmánya8 jellegében valamelyest eltér ■a fentebb ismertetett publikáció módszerétől. Először általános fejlődéstörténeti áttekintést nyújt az egyes hangszerekről (kanásztülök, furulya, duda, citera), majd a konkrét helyi anyaggal foglalkozik saját gyűjtései alapján. A négy hangszer szlovákiai előfordulásáról festett képe persze foghíjas, hiszen a szerző saját kutatásai alapján nem mérhette föl az egész terület viszonyait (Kelet-Szlovákiából egyáltalán nem közöl adatokat). A fejlődéstörténeti összefoglaló nem eredetkereső célzattal íródott, hanem tudománynépszerűsítő szándékai lehettek: az eurázsiai kitekintés után a témában nem járatos olvasó előtt is világossá válik archaikus népi hangszereink (és általában a népi kultúra) jelentősége. Ugyanezt a módszert követte további két, a szokás- és a hitvilágba ■ átvivő publikációjában is.9 Ismertetéseit helyi adatokkal illusztrálta. A feltüntetett analógiák sohasem tolakodóak, önkényesen válogatott párhuzamaival nem légből kapott elméleteket akart alátámasztani, hanem inkább a mai „babonák” lehetséges eredeti funkcióit próbálja a laikus olvasóval megértetni. Khin Antal (1884—1973J somorjai tanárember, a Csallóközi Múzeum lelkes létrehozója, a két világháború közötti néprajzi kutatás egyik legszorgalmasabb alakja volt. Dolgozataival sűrűn találkozunk a korabeli napilapok és folyóiratok hasábjain. A Magyar írásban megjelent dolgozatai közül az aranymosásról10 írott a legfontosabb. Ebben a forrásértékű, leíró dolgozatában még nem esett abba a hibába, hogy a helyi adatokból
