Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - Tőzsér Árpád: Egy diófa és környéke (tanulmány)

agitatlv lírára volt ekkor szükség, ilyeneket Irt maga Batsányi is, s valószínűleg ilyenek Írására serkenti idősebb barátját, Barótit is.

S tegyük hozzá: Barótit nem nagyon kellett az ilyen nemzeti szellemű versek írására sem biztatni. Irt ő hazafias verseket, főleg a magyar nyelv védelmében, s a nemzet erényeit dicsérve vagy hibáit elmarasztalva már azelőtt is, sőt Kassára költözte után szinte csaknem kizárólag ilyeneket írt. A magyar ifjúsághoz-ban már 1777-ben arra „serkenti” az ifjúságot, hogy „fogjon tollat, kezdjen íráshoz, kezdjen szóba vegyülni lantos Apollóval nemzete ajka szerint”. A magáéval élni nem tudóról-ban (1786) azért korholja nemzetét, mert csak „készre tanult”, mert „lent, kendert nevelünk: más nemzet elhordja nagy olcsón’’, A magyar huszárokhoz-ban (1789) pedig a nemzet vitézi erényeit, bátorságát dicséri. S ezekben már Batsányi lendületes, publicisztikai hevü- letű lírájának a csúcsait közelíti.

Leszögezhetjük tehát, hogy Baróti Szabó kora (legalábbis a Ledőlt diófa idejében) még nem volt különösebben fogékony az iránt az allegóriatípus iránt, amely a mondanivalót egyetlen tárgyhoz, helyzethez, képsorhoz kapcsolja, s amelyhez később irodalom- történészeink a Ledőlt diófát is sorolták.

Tény viszont, hogy az 1780-as évek fordulóján s a 90-es években Baróti Szabó költészete sokat változik. S a változások egyik iránya: verseiben az egyértelmű agitatív hang mellett újra fölerősödik a korábbi tárgyleíró hang. Fölerősödik, s közben természetesen új jelentésekkel, új árnyalatokkal is bővül.

4.

Amint azt már elmondtam, Zlinszky a Ledőlt diófa allegória voltát azzal is bizonyítottnak véli, hogy kijelenti: „Oly költemény... mely egy természeti jelenséget pusztán lírai, tehát csupán hangulati, érzelmi oldaláról ragadjon meg s ne akarjon általa gondolatot kifejezni, egészen Petőfiig ismeretlen. Csak az ő költészetében jut a természet oly jelentőségre, hogy önmagáért is érdekes, nemcsak mint emberi viszonyok tükre.” Tehát: a Petőfi előtti versbéli természetleírások mindig „gondolatot” akartak kifejezni! — S tény, hogy irodalomtörténeteink sokáig úgy tudták, hogy a magyar leíró vers Petőfiig gyakorlatilag vagy egyszerűen valamilyen tanulságot (sententiát) közvetítő leírás (esetleg példázat), vagy valamilyen rejtett jelentős elburkolására szolgáló allegorikus kép. S hogy azt a fajta leíró verset, amely a leírt tárgyból a leírással lírai affektivitást szabadit föl, Petőfi teremtette meg. De mit tudunk erről ma?

A 18. századi klasszicizmus alapelvéből, az imitációból kinövő pictura-poesis szabályait Baróti Szabó idejében és előtte már az iskolában tanítják, s nincs literátor, aki ne tudná, hogy „ut pictura poesis”, hogy a költőiség igazi próbaköve a részleteiben is kidolgozott leírás, de mivel túlságosan komolyan veszik a természetelvű leírás követelményeit, műveik általában száraz beszámolók, nem izzanak a líra hőfokára, nem élénkíti őket a költői szubjektivitás. A klasszicizmus szerzőinek a célja persze nem is érzelmek kifejezése, hanem valamilyen tanulság kinyilvánítása. A magyar leíró vers első művelőinek, Bessenyei Györgynek, Orczy Lőrincnek, Fekete Jánosnak leíró költeményei is világosan picturára és sententiára (leírásra és tanulságra) tagolódnak, s ez az oktató-tudóskodó versszerkezet elég sokáig tartja magát nálunk. Legutóbb Szauder József és Szegedy-Maszák Mihály bizonyították meggyőzően, hogy még a kor legnagyobbjainak, Csokonainak és Berzsenyinek is sok műve pictúrára és sententiára hull,18 de Szegedy-Maszák ezzel az állításával egyidőben valami mást is állít. Szó szerint a következőt: „A magyar leíró vers története Bessenyeivel kezdődik (...). A döntő változást azonban nem a költői leírás megjelenése, hanem a sententiának és a picturának a teljes összeolvadása jelentette. E kettő még Csokonai legjobb műveiben is elkülönül egymástól [...). Berzsenyi A közelítő tél-ben és a Levéltöredék-ben az alkotó, jelentésteremtő leírást először valósítja meg; e két költeménye már egészében »a symbolák hímes fátyola«, mint ő maga mondta. A Kis-Kunság és A puszta, télen költőjének e tekintetben ő a közvetlen elődje.”17

A közelítő tél és a Levéltöredék kelte 1804 és 1808 közé tehető. A „természeti jelenségek pusztán lírai, ... hangulati, érzelmi oldala” tehát már jóval Petőfi előtt is érdekelte költőinket. így például Berzsenyi Dánielt, de én Berzsenyi neve mellé habozás, nélkül odaírnám a sokak által éppen Berzsenyi elődjének tartott Baróti Szabó nevét is.