Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - HOLNAP - Czakó József: A hülyekamasz (elbeszélés)
Valamit magamról. Egy unalmas, szürke kisvárosban élek, ahol soha nem történik semmi. Unalom és unalom. Amolyan igazi barátaim nincsenek, csak egy. Undorodom ettől az egész élettől. Szeretnék koncertekre járni, tombolni, üvölteni, kóborolni, szeretni, élni. Tizenhat éves vagyok. Mögöttem semmi, .előttem még néhány év. A fiatalságom, amit sürgősen ki szeretnék használni. Gimnáziumba járok. Ronda suli, ronda tanárokkal. Olyan dolgokat próbálnak belénk verni, amelyekre soha sem lesz szükségünk. öt nap múlva tanévnyitó. Pfuj! Tesóm nincs. Van egy mogyorós pelém meg egy hörcsögöm. És sok könyvem, ugyanis, szeretek olvasni, hogy legalább így szakadjak ki egy pillanatra ebből a koszos világból. Körülbelül ez volnék én. Lehet, hogy hülyének hiszel, lehet, hogy nem. Szépen kérlek, irj. Válaszod számomra napfény az éjszakában. Életemért tátognak a sírok, és én nem tudom, mitévő legyek. Csak imbolygok vakon a gödrök között, keresem a százhetvennyolc centi hosszúságút. Végre megtalálom, bele- ugrok. Odalent bokáig érő pocsolyavíz és sár. Tulajdonképpen szeretnék leheveredni, de undorodom a piszoktól. Túlságosan elkényeztettek. Lépteket hallok, totyogást. A kupaccá halmozott agyagból lemorzsolódik néhány darab. Az öreg bakter áll fölöttem, most hatalmasnak tűnik. Csatlakozhatok, kérdi. Hát persze, Jani bácsi, mondom és lesegítem magam mellé. A gödör sarkába kuporodik, némán nézi a gilisztákat. Később nyurga suhancok jönnek, vagány kivagyiságból ugrálnak le hozzánk. Katicabogárarcú kislány kéredzkedik a nyakamba. Mindenkit befogadunk. A környék munkabrigádjai nagyokat kurjongatva bukfenceznek le. Mire a hanyatló nap vérezni kezd, megtelik a gödör. Mereven állunk, a testek, mint búzakalászok, szorosan egymást nyalják. A mi világunk itt van a gödörben. Jani bácsit, szegényt, agyontapostuk, mert ő nem állt fel. Utoljára jön a sírásó. Lapátjára támaszkodik, keze tanácstalanul kalimpál. Hosszan néz minket, aztán vad vakkantással közénk ugrik. Igen ám, gyerekek, de ki fog minket eltemetni? Mostanában az a képességem fejlődött ki, hogy úgy tudom vizsgálni saját személyemet, mint valami idegen tárgyat. Látom magam, amint kissé görnyedt háttal sietek végig a városon, ökleimet zsebembe süllyesztve igyekszem valahová. Fejemben reménytelen gondolatok örvénylenek. Utálom az életet. Utálok iskolába járni, ahol undok, hülye barmokkal vagyok félnapokon át összezárva. Néha csendben figyelem őket, mint egykor terráriumomban az egereimet. Beszélnek, nevetnek, egymás dumáira reagálnak, nyüzsögnek, pfuj! Miért kell nekem ott gubbasztanom ahelyett, hogy azt csinálnék, amit akarok? Jó lenne a kezét fogni valakinek, jó lenne magamhoz szorítani valakit és érezni, hogy nem vagyok egyedül. Félénk és gátlásos vagyok. Úgy érzem, az életem céltalan. Könyvek? írás? Zene? Csak pillanatnyi menedékházak. Mi töltheti ki a hiányzó űrt? A halál? Nem akarok élni, de meghalni sem. Miért is kellett nekem megszületnem?! Éjszaka pöffeszkedik a rongy kisváros fölött. Szobám ablakát sarkig tárom, a párkányra könyöklők. Az égen halálfekete felhőtornyok mászkálnak. Csend és sötétség. A szél süvölt. Szeretném átélni ezt a pillanatot kis kunyhómban, amely a végtelen ősrengeteg mélyén rejtőzik. A mennybolt elsötétül, rám zuhan az örök Éj és a Magány. Milyen érzés lehet egyedül, elhagyatva élni? A tűzbe bámulni. Azt hiszem, sajnálnám magamat, még tán sírnék is .saját sorsom fölött. De ezt én választottam. Nincs más lehetőség, mint kivonulni ebből a rohadt világból. Legalábbis számomra. A többiek nem érdekelnek. Éljék csak azt a prrrrrrroblémás életüket, húzzák csak az igát! Boldog lehetek, hogy én más vagyok. Dögöljön csak meg nyugodtan mindenki a pénzében, egyvalakin kívül. A lányon kívül, akit megálmodtam magamnak. Létezik-e egyáltalán ilyen lány? Van, kell, hogy legyen! Valamikor egyek voltunk, csak kettétéptek bennünket, azóta keressük egymást. Hol vagy, üvöltöm az éjszakába. Hallasz engem, 'ordítom az űrbe. Szólj, visítom kétségbeesetten. Látjátok, önmagamat keresem.Tisztáznom kell, ki vagyok és mit akarok. Következzen azoknak a névsora, akik jelentenek számomra valamit: Patricia. Olyan távoli és elérhetetlen vagy, szomorú arcodat Spanyolország fölött látom úszni az égen. Tudom, hogy nem érlek utol, próbálkozásom halálra ítéltetett, de annál jobbaa
