Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - Török Elemér: Nosztalgia (vers)
TÖRÖK ELEMÉR A falu szélén magányos nyárfa, tetején felhő, habfehér párna, megcsörren halkan sárguló lombja, készül az ősz a nyárral bírókra. Tűnődve nézem, ahogy elindul tétovázva a táj dombjain túl, gomolygó ködök nyáját terelve jön és komorul egyre a kedve. A nádbugákon ökörnyál lebeg, itt vagyok újra, szülőföld, veled, sűrűsödik felettünk az alkony, piros csendű sóhajodat hallom. A Tice partjáról kuruc dalok lopakodnak elém, míg ballagok, Esze talpasai fogják a kezem, Buga Jakab dala sír csendesen. A faluban tejszín neonfényben úsznak a fák, mint halak a mélyben,, csillagot virítnak a jegenyék, ringnak levelükön a fénybibék. Miféle erős s ösztön hajt egyre könyörtelenül szülőföldemre? A szívnek milyen ősi parancsa szólít, hogy fülem csendjét hallgassa?’ Nosztalgia
