Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesd! János: Kodály Zoltán és a szlovákiai magyar zenekultúra (interjú Ág Tiborral)

gyűjtő szakkörök kérdéséről csupán annyit mondhatok: még ha működtek Is ilyenek bizonyos ideig, mint például Galántán a gimnáziumban, körülbelül tíz évvel ezelőtt. Napjainkban aligha beszélhetünk e munka folytatásáról vagy terjedéséről. Pedig fölöttébb hasznos lenne.

— Véleménye szerint az a zenetörténeti tény, hogy Kodály bizonyos ideig otthonának mondhatta Galántát, s hogy sok helyütt megjordult nálunk, s hogy e városban minden harmadik évben megrendezik a Kodály-napokat, Jelent-e valamilyen hatást a szlovákiai magyar zenei nevelésre?

— Sajnos, egyértelműen pozitív választ nem tudok erre adni. Ha van is bizonyos hatása annak, hogy Kodály Galántán töltötte gyermekkorának hét legszebb évét, és hogy Kodály-napokat rendezünk Galántán, a magyar iskolák zenei nevelésére nem nagy hatással van. Ha van is, elenyésző ez a hatás. Általában a magyar tanítási nyelvű iskolák zenei oktatásáról azt mondhatom, hogy semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a szlovák és a cseh iskolákban. Attól függ, hogy mihez hasonlítjuk. Ha a magyarországi zenei neveléshez mérjük, akkor azt kell mondanom, hogy jóval alacsonyabb színvonalon van, ámbár Magyarországon sem elégedettek a zeneoktatással, a Kodály-féle elképzelések megvalósítása nem folyik kielégítő ütemben. De nálunk, sajnos, ennél sokkal kevesebbet kapnak a tanulók. Ez nyilvánvaló, hiszen nálunk a zenei nevelés heti egy órában történik. Ez roppant kevés. Másrészt a pedagógusok nincsenek kellőképpen felkészítve a zenei nevelésre. Harmadszor pedig országunkban nincs zenei szakfelügyelet. Következésképp járási viszonylatban sincs zenei szakfelügyelet, így az igazgató sem tulajdonít különösebb jelentőséget a zenei nevelés színvonalának. Itt-ott akadnak ugyan iskolák, ahol teszem azt az igazgató énekkarban énekelt vagy szorosabb viszony fűzi az énekhez, a zenéhez. Egy ilyen iskolaigazgató tesz valamit annak érdekében, hogy legalább a felsőbb osztályokban, ahol nincs zeneszakos, olyan tanítsa a zenét, aki legalább valamit ért hozzá. De ez kivétel. Hozzájárul még a zenei nevelés elégtelenségéhez az is, hogy az alsóbb osztályokban két fél órára szakították szét a heti ■egy órát, és különböző tantárgyakkal párosították, amelyeket a tanügyi szervek vagy a pedagógusok fontosabbaknak tartanak a zenei nevelésnél. Tehát hogyha, „nem fér bele” a fél órába az előírt vagy elképzelt tananyag, akkor áthúzzák az órát, ami azt jelenti: a zenei nevelés elmarad. De ha csak azt vesszük, hogy az alsóbb osztályokban dől el, vajon zeneileg fejlődik-e a gyerek vagy fejletlen marad, az sem mindegy, hogy a tanító szeret-e énekelni, tud-e énekelni! Ha a tanító nem tud énekelni, akkor, sajnos, ezeken a fejletlen hallású gyerekeken később már senki nem tud segíteni. Ezt egyedül csak úgy lehet kiküszöbölni, ha minél többet énekelnek a gyerekek, énekeltetni kell őket! S ha a tanító nem énekes, nem tud énekelni, vagy nem szeret ■énekelni, akkor ez, sajnos, nem valósul meg. Ma egy első osztályban, különösen a Csallóközben, egy harmincas létszámú osztályban alig található öt-hat jó hallású, énekelni tudó gyerek. A többi mind fejletlen hallású.

— Tudomása szerint milyen mértékben terjedt el Csehszlovákiában a világhírű Kodály-módszer?

— Talán meglepő, de nagyon kevéssé. Csak azok ismerik a Kodály-módszert, akik vették a fáradságot és egyedül, önszorgalomból elsajátították. Nálunk ugyanis sehol nem tanítják ezt a módszert, sem főiskolán, sem másutt. így hát ennek a módszernek a bevezetése akadályokkal jár, egyrészt azért, mert a pedagógusok nem ismerik, de ha ismernék is, akkor is van egy bökkenő — a tanterv nem írja elő, vagy nem teszi lehetővé a bevezetését, heti egy órában ezt megvalósítani képtelenség.

— Kodály azonfelül, hogy a zene számos területén elévülhetetlen érdemeket szerzett, kiemelkedő nyelvész is volt. Mi jut eszébe ennek hallatán?

— Egyebek között az, hogy amint már említettem, az első Kodály-napokon Galántán volt a Szép magyar szó kiejtési verseny döntője, amit — nem tudom milyen oknál fogva — most már másutt tartanak. Kár. Kodály a szép kiejtés, a tiszta beszéd szószólója is volt. Továbbá az, hogy kevés nyelvészünk van. Nem is tudok olyanról, aki nyelvészeti szempontból foglalkozna a népdal szövegével. Koncsol Lászlón kívül nálunk eddig még senki sem foglalkozott a népdal szimbolikájával.