Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - Rákos Péter: Gertrudis ártatlansága (vitairat)
GERTRUDIS ÁRTATLANSÁGA Gyakran megesik, hogy a — néha túlontúl is respektált — kerek évfordulók hívják fel a figyelmet egy-egy klasszikusunkra, kinek emléke és ismerete az idők során megfakult. Katona azonban nem így járt: halálának 150. évfordulója a szakma jeles képviselőinek serény búvárkodása és pezsgő polémái közepette következett el. Elég itt Sőtér István, Pándi Pál, Orosz László, Czímer József és mások beható elemzéseire és reflexióira, s nem utolsósorban Illyés Gyula „átigazítására” utalnunk. Nem a kegyelet: a csoda és a titok tartja ébren a Bánk bán iránti folyvást megújuló érdeklődést: egy elszigetelt tehetség csodája, egy tragikus hős titka. Illyés azért teszi meg „ajánlatát”, azért vállalkozik „kísérletére”, hogy a Bánk bán „ne csak könyvtári, hanem nézőtéri siker is legyen”. De hát könyvtári siker-e egyáltalán a Bánk bán? Talán még annyira sem, amenyire nézőtéri. Lehet, hogy a közkönyvtárakban időnként kölcsönkérik, hiszen emberöltők óta iskolai olvasmány, amelyet ismerni illik. Tudja is azt minden magyar, akin valami nyomot hagyott az iskola, hogy a Bánk bán drámairodalmunk gyöngye, büszkesége — tudja, de ritkán érzi. Érdemes volna utánanézni, vajon Erkel operájától, a „Hazám, hazám, te mindenem” magával sodró áriájától is nem kapott-e némi „lopott fény”-t Katona nimbusza. A máig izgató kérdés elégséges okot szolgáltatott, hogy az évforduló táján szakdolgozatnak adjuk ki — nem egyszerűen Katona Józsefet, nem is csak a Bánk bánt „mint olyat”, hanem az utóbbi évtizedben a mű körül hullámzó vitát, a dráma körüli újabb fejleményeket. S mint mindig, valahányszor igazi remekműről van szó: ha hozzáférhetővé kívánjuk tenni, előbb nekünk magunknak kell hozzáférkőznünk, saját használatunkra kell kialakítanunk egy lehetőleg belső ellentmondásoktól mentes, következetes szemléletet. A sok és sokféle, gyakran összebékíthetetlen álláspont között volt olyan is, amely egyenesen provokált. Érdeklődéssal és élvezettel olvastam annak idején Börcsök Mária tanulmányát,! amelyben „Gertrudis panaszá”-t szólaltatta meg harciasan, csaknem szenvedélyesen. Már az ő írása is vitára invitált; azóta pedig eltelt három év, s most ugyanabban a folyóiratban Csányi László dobta oda (vagyis hát ide) a kesztyűt „Melinda elcsábításá”-ról írt fejtegetéseivel2. (Amúgyis lavinává nőtt bennem ez idő tájt egy másik mű, „A Noszty fiú esete” értelmezésével kapcsolatos „tanári gond”.) Börcsök Mária és Csányi László írásainak nem egészen alaptalanul adományozhatnánk a „Gertrudis ártatlansága” közös címet, ámbár hellyel-közzel egymás ellen is kijátszhatók: okfejtésük (melynek mélyén lehet némi ironikus, módszeres túlzás is, a karikatúra valamelyes elemei) néhol túlmotiválja a tételt. E két írás az utóbbi évek Bánk bán-irodalmában mindenesetre sajátos színt képvisel: nem újrafelvételét, inkább megindítását egy pörnek. Melyben, a szerzők leleményességének elismeréssel adózva, mégiscsak indíttatva érzem magam, hogy kéretlen és hívatlan prókátorként tollat ragadjak mint az értelmezhetőség valaholi korlátainak, eddig-és-netovábbjának meggyőződéses hitvallója. Nem mint olvasókkal vitázom a szerzőkkel, hanem mint a dráma magyarázóival. Képzeletem, ha volna, versenyt szárnyalna a cikkírókéval: színesebb, dúsabb az irodalmi élmény, ha meghosszabbítjuk a szövegen túlra. De ne a szövegen kívülre! A Bánk bán nemcsak mint tanárt foglalkoztat évtizedek óta; cseh kiadásához is írtam egy tanulmányt több mint egy negyed századdal ezelőtt. Akkor is temérdek szakiroRákos Péter
