Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Dávid Teréz: Séta a MATESZ körül

Kelet-Szlovákiában, másrészt biztosítja Kelet-Szlovákia színházlátogatói részére a rendszeresebb és hathatósabb színházi és kulturális életet.

Évek múltán a körültekintő gondoskodás révén a művészi feltételek egyre jobban fejlődtek azzal, hogy a bratislavai, budapesti és a prágai művészeti főiskolákon művészeink szakképzettséget szerezhettek. Nagymértékben növekedett annak a lehetősége, hogy több tehetséges fiatal fiú és lány, akiket a színészi hivatás érdekelt, szakképzettséget szerezhetett. A Magyar Területi Színház jelenleg két társulattal működő, egy igazgatóságú színház, amelynek közös a gazdálkodása, dramaturgiai-eszmei irányítása és műsorpolitikája is.”

A színház megalakulásának 25. évfordulójára kiadott ünnepi műsorfüzetben Miroslav Válek, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere egyebek között a következőket írta:

„A Magyar Területi Színház huszonöt éves tevékenységét az a lelkes igyekezet hatotta át, hogy kielégítse a legmegfelelőbb kifejezési formákat, és minél maradandóbban ültesse be a nézők tudatába a szocialista eszmét, öntudatot. A színház eddigi eszmeiművészi eredményei után jogosan elvárhatjuk, hogy a Magyar Területi Színház a jövőben is ugyanilyen lankadatlan hévvel tölti be kulturális küldetését és ezzel hozzájárul szocialista kultúránk továbbfejlesztéséhez.”

A MATESZ tehát két részre oszlott, ami elvben dicsérhető, ám a gyakorlatban nagyobb terheket ró a vezetőségre. Mindenből többre van szükség. Dramaturgra, rendezőre, technikai személyzetre, autóbuszra, sofőrre ... Ugyanakkor a színház anyagi támogatása nem gyarapodott, csupán a vezetéssel járó gondok szaporodtak. És a remények... hogy a 40 milliós költségvetéssel készülő épület már két-három éven belül befejeződik, és nem kell majd azt is más kulturális intézményekkel megosztani, miként az a dr. Kri- vosik által kiharcolt épülettel történt. A színház most a lebontott régi épület híján, a város négy sarkán igyekszik megfelelni követelményeinek. Az egyik kultúrházban tartja próbáit, a másikban előadásait, a harmadik helyen dolgoznak a műszakiak, a negyedik helyen működik az adminisztráció. Ám ami a legkellemetlenebb, a különböző munkahelyek között nincsen telefonösszeköttetés.

A társulat tagjai közül néhányan meghaltak, mások nyugdíjba mentek, vagy oda készülnek. Honnan kerül majd elő a képzett utánpótlás? Dusza István az Űj Sző hasábjain válaszol erre: „Örvendetes gyakorlat, amely a színész és rendező utánpótlásunk megoldásában az amatőrmozgalom legjelesebbjeihez, a tehetséggel és elhivatottsággal rendelkező dolgozókhoz fordul..

Ám ahogy a dolgok fejlődését figyeljük, feltételezhetjük, hogy a jelzett tehetséges „dolgozók” éppen azért, mert elhivatottak, adottságaikhoz méltó szakmai képesítésre is szert kívánnak majd tenni. Tapasztalataink szerint ez újabb négy-öt év. No, de vajon nem fogja el őket is egy Beke szenvedélyes útkeresése? Vagy egy Gálán—Vavreczky nyugtalansága?

Mi a véleménye erről Konrád Józsefnek, a MATESZ időközben érdemes művész címmel kitüntetett rendezőjének?

— Manapság nem születnek Dérynék, Kántornék, akik a magyar nyelvű színjátszást nemzetük iránt érzett elkötelezettségnek érzik. Legtöbbjük a mi intézményünket inkább csak ugródeszkának használja, amit részben meg lehet érteni. A mi színészeink helyzete nem valami rózsás. Fizetésük viszonylag alacsony. A felépítményi szféra minden tárcájában rendeződnek a bérek, a művelődésügyiben még nem. Ennek ellenére a szlovák színházak művészei a rádióban, tévében, filmben, szinkronban való gyakoribb szereplési lehetőségeiknek köszönhetően jobban megtalálják számításaikat. A mi színészeink általában a fizetésükre vannak utalva. Ha garázst építünk és egy kőműves munkáját vesszük igénybe, ő harminc koronás órabéren alul nem jön dolgozni. Ha színészeinket szavalni hívják és ők megkérik a megillető honoráriumot, többnyire furcsán néznek rájuk. No és aztán — a színész más rendező, más partner, más színház