Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Emlékezés Pongrácz Lajosra

1868-ban ugyancsak Ipolyságon szervezte meg a „Város szépészeti s anyagi jólétét előmozdító társulatát”, melynek első elnöke lett. A társulatnak különféle jól működő szakosztályai voltak. 1869-ben irányításával megépítették Ság város „híres sétaterét”. 1871-ben Pongrácz Reményi-hangversenyt rendezett, 1874-ben pedig a város szülöttét, Siposs Antal zongoraművészt hívta meg. Az előadások bevételét az ipolysági iskolák „megsegítésére” fordították. Pongrácz éveken át elnöke volt a Honti Kaszinónak. 1887- ben Ipolyi ünnepségeket szervezett a megye nagy tudósának szülőfalujában, Ipoly- keszin. Ebből az alkalomból az ünnepelt tiszteletére emléktáblát lepleztek le a római katolikus templom bejáratánál.

Hosszan sorolhatnánk még a rendezvényeket s az érdemeket. Pongrácznak sokoldalú köztevékenysége mellett a publikálásra is jutott ideje. 1868-ban megírta a Szózat a Szondi-emlék ügyében c. tartalmas dolgozatát, Esztergomban adták ki 1868-ban, 1885-ben Szondi Albumot szerkesztett. (Második; bővített kiadása 1886-ban jelent meg Ipolyságon, Neumann Jakab Könyvnyomdájában.) 1886-ban pedig az ipolysági kaszinó 50-éves történetét dolgozta fel. (Vázlata a Hontmegyei Kaszinó ötven éves történetének. Budapest, Atheneum, R. Társ. Könyvnyomdája 1886.)

A Szondi-téma egyébként haláláig foglalkoztatta Pongráczot. „Utolsó szava Drégely hősének neve volt” — olvashatjuk a megyei monográfiában. 1860. október 2-án, a Honti Kaszinó ülésén ő indítványozta, hogy Drégely hősének állítsanak méltó emléket’ a vár közelében. Még ugyanezen év október 3-án cikket jelentetett meg az üggyel kapcsolatban a Pesti Naplóban. Az óhajtott Szondi-emlék 1885-ben készült el. Ebből az alkalomból jelentette meg Pongrácz a már említett tartalmas albumot, melynek ismertetése külön dolgozat témája.

Hosszas politikai-közéleti tevékenység után 74 éves korában, 1889-ben vonult nyugdíjba. De — mint a Honti Lapok egyik számában is olvashatjuk — „Ö csak a megyének volt nyugdíjasa, az Irodalomnak s a zsurnalisztikának élénk szellemű aktív tagja maradt egész haláláig.” (Honti Lapok 1899/34)

Szellemi frisseségét Pongrácz szinte élete végéig megőrizte. 1890-ben Hont vármegye jegyzőkönyveiből készített kivonatait teszi közzé, hogy ezáltal is közelebb hozza a letűnt korok eseményeit, megismertesse utódait a szűkebb haza történetével. „Azon benső vágy, mely szeretett szülő-megyém iránt, úgy első ifiu — mint későbbi férfi koromban lelkesített, életem alkonyán is él még bennem.” — írja e fontos kiadvány bevezetőjében.

Kivonataiból a megye történetének legszebb korszakát, az 1848/49-es szabadságharc itteni eseményeit ismerhetjük meg. S bár, amint a továbbiakban említi, a megye teljes történelmét szerette volna egykor megírni, erejéből csak egy füzetnyi jegyzőkönyvi kivonat összeállítására tellett. Ám így is nagy szolgálatot tett az utókornak. Helytörténeti szempontból fontos dokumentumokat tartalmaznak ezek a kivonatok is.

A 984. számú kivonat például az úrbérek eltörléséről tudósít. Az 1848. március 13-i megyei közgyűlés jegyzőkönyve szerint a választmányi tagok közt már polgárok és földművesek is szerepeltek, mint például Bodonyi András, Ipolyság mezőváros földműves bírája, egy Mikuláši nevű vásáros, egy Kulcsár nevű szappanos s egy lakatos, akit Vas- kovicsnak hívtak.

Az 1776. kivonat szövege így hangzik; „Mészáros Lázár hadügyminiszter hibául tulajdonítja a megyének azon túlságos lelkesedését, mely szerint a haza védelmére meghirdetett nemzeti őrséget várakozását sokkal meghaladóbb számban állította ki, tehát oda utasítja a megyét, hogy csak 1200 jól fegyverzett, vadász puskással és kaszákkal ellátott, gyakorlott, erős és egészséges ember állitassék.” Pongrácz megjegyzi, hogy a „miniszteri szemrehányást” a megye felháborodással fogadta.

Halála előtt egy évvel, 1898-ban adta ki Pongrácz a Szemelvények egy vármegyei táblabírónak hátrahagyott dolgozataiból c. munkáját. A gyűjtemény elsősorban helytörténeti szempontból tartalmaz értékes adalékokat, eredeti írásokat; de vannak a kötetben olyan munkák is, melyek kultúrtörténeti forrásértékkel bírnak.

Könyvének Visszaemlékezések c. fejezetében a szerző hangsúlyozza, hogy „az apró jelenetek is érdemesek a feljegyzésre”. Szerinte az „Ilyenek feljegyzése egy vágy más tekintetből érdekessé válhat, sőt hiteles adatul szolgálhat egyes történeti, nagyobb vagy kisebb hírű személye^ jellemzéséhez is.” Hogy mennyire igaza van, bizonyítja Vasvári Pál c. dolgozata is. Vasvárival Pongrácz a Mátyás-templom mellett épült budai