Irodalmi Szemle, 1983
1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Hetényi János emlékezete
Szénássy Zoltán HETÉNYI JÁNOS EMLÉKEZETE Jókai-kutatásaim során figyeltem fel Hetényi Jánosra. A komáromi Írófejedelem kegyelettel emlékezik régi iskolájára, a Református Kollégiumra, és büszkén sorolja fel annak híressé vált diákjait, köztük a bölcselő Hetényi Jánost, akit a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választott, és hétszer koszorúzott meg. Mint a nevezett kollégium későbbi diákja vettem kezembe a vándorbotot, hogy a Komáromhoz közeli Ekei községben — ahol él a „genius loci”, a helytörténet szelleme — tisztelegjek Hetényi János emléke előtt, aki 1853. július 27-én fejezte be tudományos eredményekben gazdag életét. Megsárgult jegyzőkönyvek, félévszázados újságok és a filozófia történetének kötetei vallanak a komáromi kollégium híressé vált diákjainak pályafutásáról. Foglalkozott történetírással, gazdaságpolitikával, pedagógiával és filozófiával. Mint korának tudósa, munkásságát oly magas szintre emelte, hogy az MTA 1913-ban, halálának hatvanadik évfordulója alkalmával díszes sírkövet és emlékoszlopot állított tiszteletére, amelyet az Akadémia alelnöke avatott fel. Hetényi János 1786. július 26-án született Ekelen, Komárom megyében, ahol apja ref. lelkész volt. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban és Debrecenben végezte. 1814-ben meghívják a komáromi Református Kollégium tanárának. A tanári katedrát nem fogadta el, helyette Göttingába ment, ahol teológiai tanulmányokat végzett. 1823-ban a bécsi protestáns akadémiára nevezték ki a dogmatika professzorává. Az intézet azonban a jelentkezők alacsony száma miatt nem nyílt meg. Ekkor hazamegy Ekeire, és édesapja után átveszi a helyi eklézsia vezetését, munkáját haláláig nagy szorgalommal és odaadással végezte. Ebben az akkor alig nyolcszáz lelket számláló kis faluban bontakozott ki érdemekben gazdag munkássága. Tudományos eredményei akkor tűnnek igazán rendkívülinek, ha tekintetbe vesszük élettere provinciális jellegét. Távol a fővárostól, tudományos intézetektől és kortársaktól, csak saját tehetségére és könyvtárára támaszkodva dolgozott. Figyelme eleinte a történettudomány felé fordult. 1832- ben tanulmányt ír Magyarhoni régi várszerkezetről címmel. A következő évben, felbuzdulva a tudományos körök méltatásán, tovább megy, és fejlődéstörténeti művet alkot Honi városaink nemzeti fejlődésünkre és csinosbulásunkra befolyásuk címmel, mellyel elnyerte az MTA történeti osztályának pályadíját. 1839-ben A világistenlés oknyomozó történetírása című művét írja meg, majd egy esztendő múltán újabb értekezéssel lép a tudományos világ elé (Hazánk régi várszerkezete, amit az Akadémia megkoszorúz). Életének utolsó esztendejében írja A magyar Partheon elö-csarnoka című művét. Gazdaságpolitikai művei: Robot és dézsma, erkölcsi és anyagi mező és státusgazdasági tekintetben. A híres mecénás, Teleki Domokos pályázatot hirdetett A földbirtok viszonyok célszeresebb rendezése címmel, amelyre Hetényi János megírja Erdélynek remélhető anyagi kifejtése című értekezését, s megnyeri a pályázatot. A pedagógia területére is kiterjedt a figyelme. 1843-ban tanulmányt ír A Pesten felállítandó protestáns főiskoláról címmel. Sürgeti a reálgimnáziumok felállítását. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg életrajzírója, Pauler Ákos: ,,Az élő ismeretre helyezi a fősűlyf (Hetényi), hogy a humaniórák mellett a realiákat is tanítsuk. A nevelésben közreható összes tényezők pontos figyelembevétele jellemzi pedagógiai gondolkodását.” Az ekeli parókián talált korabeli jegyzőkönyvek is rámutatnak Hetényi János haladó pedagógiai nézeteire: „Meglátogattam a helybeli iskolát, az őszi vizsgálat alkalmával föladott