Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - Koncsol László: „Mantika ténikauta ...”

gető „gilkili-gilkili-gunn” hangsor Is okkal és joggal kelti föl az ember gyanúját: vajon nem játszik-e a francia guille (ejtsd: gij), „hordócsap” szó és „qui (est au] üt”, „fekszik” kifejezés ebbe az egy füst alatt gyermeki és törökös, de mindenekfölött nagyon is weöresi sorvégbe...? S a „gunn”-ban nem a német Gunks főnév (jelentése nagyjából bumm, oldalba lökés v. bökés) bújócskázik-e?

Görögök, franciák, németek, cigányok: négy indoeurópai nyelv, négy égtáj. (A cigányok egy kicsit a szanszkritot, a Keletet asszociálják. Függőlegesen a civilizáció alattit képviselik a három nyugati kultúra magas és a magyar középszintje után).

Eljut az ember idáig az elemzésben, s beleszédül, hogy mekkora időket és tereket tud Weöres belelopni a szó szoros értelmében is játszva egyetlen tréfás epitáfium tíz sorába. Mennyire pontosan tudja jellemezni költészetét, kultúráját és szellemi forrásait a líra nyelvi és nyelven túli kifejezőeszközeivel, s a líráját jellemző tíz sorban önmagát is: arcát, rendhagyó sorsát, életútját, cslnytevéseit. Különös élet; szét- és visszapillantás az elképzelt enyészetből, amit semmibe vesz; idegen szófoszlányokba rejtett információk, költői sifrék, amiket csak a legbeavatottabbak szűk köre tud maradéktalanul megfejteni; magyar szitok-, babona- és káromkodástöredékek; az őskultúra, a tudatalatti, a civilizálatlanság szintje: mintegy a részegségben, a halálfélelemben vagy a túlvilágl enyészetben (álomban?) fellobbanó tudatszikrák; áldadaizmus, álmakaróni: hatalmas ívek az ezoterikus és az infernális, az ég és a sár között, játékosan, könnyedén, tündérien. S ez mind Weöres. Körülbelül így vázolhatjuk föl a vers tér- és idődimenzióit, s ilyen a Weöres Sándor-i szintézis természete. Ilyen az a vegykonyha, amelyben századunk és minden századok magyar lírájának egyik legragyogóbb csodája, Weöres költői életműve készül.

Ady az első világháború bugyrából így jellemezte költőtársát, Babits Mihályt, akit vele együtt magyartalannak kiáltott ki a kritika és a közvélemény egy része: „Ily bércnek lenni: ez a szent magyarság, / Táplálkozott a tájak mindivei, / S ha persze sokszor rá-támad a balság / S ha lentről bárkik rá rút fertőt kennek: / Megmarad fölső, magyar szerelemnek...” (Babits Mihály).

Ady sorai nemcsak Babitsra, hanem minden olyan magyar költőre vonatkoznak, aki ,,a tájak mindivei” táplálkozik, s ezt látványosan, vagy éppenséggel kihívón műveli, mint Kazinczy vagy nagy társadalompolitikai összefüggésekben Széchenyi. Nem kell fatalistáknak lennünk, hogy megállapítsuk; ha ezek az életművek fölépültek, szükségünk volt rájuk, s csak a demokrácia gyöngesége vagy hiánya, s a demokrácia alapelemének, a szellemi türelemnek kihagyásai okozzák, hogy a közönség egyik vagy másik rétege szembefordul velük. Ady sorai nemcsak a weöresi nyitottság, hanem többé- kevésbé az üldözöttség értelmében Is időszerűek. Sőt! (Tegyük hozzá: sajnos...) Weöresnek másfél évtizedig nem jelenhetett meg új kötete, s a magyar olvasók javarésze csak az 1964-es Tűzkút alapján eszmélhetett rá költészetének egyszeri csodájára, mert osztályrésze nem az értelemhez méltó árnyalt értékelés, hanem az agyonhallgatás vagy az eleve elfogult, szemellenzős vagy ellenséges megítéltetés, a mű egészének vagy lényeges vonatkozásainak elutasítása volt. A humanizmus, az életöröm, a fény, a szeretet, a játék, a derű, a kultúra, a nyelv, a tudás, a legnemesebb egyetemesség és kollektivizmus, a legmélyebb és legszerteágazóbb gyökerekből sarjadt nagy költészet ■merev kizárása a nemzet kultúrájából. Minden korszak kitermeli az értelmetlen erőszakra hajlamos ostobákat, de Weöresnek és nemzedékének a sors a történelem legérthetetlenebb tapasztalatait tartogatta. Még jó, hogy zömmel túlélték a „szellemi szesz- tilalom” fél emberöltőnyi korszakát, s az erkölcsi elégtétel (sem késett sokáig. Ma Weöres verseitől zengenek az óvodák, az iskolák és a pódiumok, s mit mondjunk — az ő versein tanítják beszélni a magyar gyógypedagógusok a beszédhibákkal küszködő- ket. Költészete gyógyító eszköz, orvosság is lett. Derűjével és tökélyével tízezrek testi -és lelki egészségének megszerzője. Nem tudom, elég tisztán fogalmaztam-e, hogy olvasóm érzékelhesse a dolog gyakorlati súlyát és mély jelképiségét.

Hatalmas életművének korszakait és összetevőit pusztán fölsorolni is nehéz. Említsük ,a legtávolabbit, a ma is gyarapodó hatalmas építmény idegenből asszimilált elemeit, a műfordításokat. Tömegük annyi, amennyi az eredeti Weöres-műveké: három vaskos kötetet tölt meg. Weöres egy idő óta az emberileg elérhető extenzív teljességet Is műfordítói céljának tekinti, s amit eddig e nemben a magyar olvasók asztalára tett,