Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Szeretve mind a vérpadig
az utóbbi sem sikkadhatna el, a darab viszont mintha csak Ocskay mondatait hangsúlyozná, s ezáltal zavarba hozza a nézőt, hiszen ez az értelmezés nemcsak Ocskay árulásának emberi, közösségi kö<- rülményeit húzza alá, hanem — némiképp a már említett dramaturgiai elemzés szellemében — csaknem mártírt kreál Ocskay- ból. Ocskay szerepében Holocsy István árnyaltan és megfelelő eszközökkel érzékelteti a figura kétarcúságát, gátlástalan törtetését, indulatait, kedélyállapotának hullámzásait. Dikciója, gesztusa átgondolt. Jók azok a váltásai is, amelyekkel az elfogatást követően jellemzi Ocskayt. E figura kalandorságából adódik pillanatnyi gyávasága, megalázkodása bírái előtt, majd az azt követő férfias tartása is, amikor rájön arra, hogy nincs kegyelem. Egyébként Holocsy István játéka is akkor erősödik fel, amikor már van kellő színpadi szituációja, tehát Csajághy megérkezésétől. Sorrendben utána Tóth Lászlót említem, aki tiszteletet, elismerést parancsoló színészi önfegyelemmel kelti életre az Idegent, szótlanul is betölti a színpadot, lég- tört teremt, gondolatokat ébreszt a nézőben. Tóth Erzsébet Ozmondája rejtelmes, mégis hús-vér figura, e Jókai típusú hősnőihez méltó. Tóth Erzsébet jól érzékelteti a női érzékiséget, vakmerőséget, fanatizmust, amellyel ragyogóvá akarja tenni, meg akarja szerezni Ocskayt. Cinka Panna Varsányi Mari megjelenítésében dinamikus, vérbő figura. Játéka úgy is illúziót keltő, hogy csaknem feledtetni tudja a gépzenét. A szövegben s így ía színészi játékban is vele kapcsolatban a második rész a problematikusabb. Mák Ildikó Tisza Ilonájában érzésem szerint még nincs annyi érzelem, ameny- nyi kellene. A fiatal színésznőnek vannak szép pillanatai, például amikor az urát óvja az árulástól, majd a labanc táborban apellál a lelkiismeretére, de két kulcs- fontosságú jelenetet színészileg még jobban ki kell dolgoznia. Elsőként Ocskayval való találkozását említem. Itt Tisza Ilona egyszerre szemérmes és vágyakozó, végül ő is színt, szerelmet vall. S késiőbb az érzelemből fakad, hogy immár asszonyként szembeszáll Ozmondával. Mák Ildikó e jelenetben sem eléggé határozott, nem fűtik kellő indulatok, érzelmek, s emiatt a jelenet végén való összeomlása (miután megtudja, hogy bátyját Ocskay ölte meg), s utolsó jelenése, amikor rádöbben, hogy férjét lefejezik, még nem elég hiteles. E két jelenetnek, s végső soron a játéknak is, még nincs olyan drámai gradáció- ja, mint amilyen az árnyaltabb színészi alakítás révén lehetne. Külön dicséret illeti Pöthe István játékát, akinek kevés a szövege, ő a passzívan szenvedő hős. Mégis a háttérben maradva, de a néző figyelmét felkeltve érzékelteti személyes tragédiáit, amelyeknél azonban elve, a közösségbe vetett hite erősebbnek bizonyul. Hasonlóan jól felépített alkotás Bugár Béla Csajághyja, aki becsületes, elveihez rendíthetetlenül hű, meg nem alkuvó igazi katonás, férfias típus. Ocskayval való végső szembekerülésének értelmezése minden bizonnyal dramaturgiai és rendezői elgondolásból fakad. Ropog József ugyancsak elvhű, következetes figurát keltett életre Jókai és Török Tamás elgondolásainak megfelelően. Turner Zsigmond Bercsényije más, mint a regényben, de érthető ez a lelkiállapot, hiszen ez az ember vesztett csatából toppan be Ocskay viga- dozására. Bugár Gáspár Rácz Mártona pontos, figyelmünket, emlékezetünket megragadó karakteralakítás. Fazekas Imre labanc kapitánya, valamint a labanc közlegény epizódfigurája is illúziót keltő. Nagyon tetszett Kopócs Tibor jól mozgatható, színeiben is rendkívül kifejező, a vérvörös és a fehér szimbólumaira épülő díszlete. Stílusában egységesnek tűntek a jelmezek is. S végül szóljunk Dobi Géza érdemeiről: a korhű, melodikus zene ugyancsak részese volt a kétségtelen kö'Zönségsiker- nek. Szilvássy József
